Málta és Szigetvár „összefüggése”…

1565 május végén kezdÅ‘dött el Málta szigetének módszeres ostroma… Talán kevésbé ismert, hogy a Török Birodalom nem csupán hatalmas és erÅ‘s szárazföldi hadsereget sorakoztatott fel, de ugyanakkor nagyon komoly és jelentÅ‘s katonai hatalomnak is számított. Nagy Szulejmán hadi flottája jelen volt a Vörös-tengeren és a Perzsa-öbölben (terveztek egy India elleni hadjáratot is, de erre nem került sor), és természetesen a Földközi-tenger medencéjében, a Mediterráneumban.

„1565-ben azonban a szokásos rablóhadjáratoknál nagyobb vállalkozásra került sor. Szolimán szultán meg akarta szerezni Máltát, ezt a Szicíliától 90 km-re délre fekvÅ‘ szigetet, a Földközi-tenger nyugati medencéjének természetes Å‘rhelyét, a páratlan fontosságú stratégai támaszpontot.

Máltát 1530-ban V. Károly császár a johannita lovagrendnek adományozta. A vitézül harcoló lovagok a törökök nyomására végül is kénytelenek voltak elhagyni korábbi székhelyüket, Rodoszt. Nagy Szulejmán most már Máltáról is tovább szerette volna űzni Å‘ket. 1565 közepén több mint 20 000 török szállt partra a kis szigeten. A lovagok Jean de La Valetta Parisot nagymester irányításával rendkívül hÅ‘siesen védekeztek a négy és fél hónapig tartó ostrom alatt. Végül már egyetlen erÅ‘dbe szorultak vissza, de tartották magukat. Harcok és járvány következtében a török sereg nagyobbik része elpusztult, s amikor spanyol támogatás érkezett az ostromlottak megsegítésére, a törökök visszavonultak.”

A török hadsereg gyÅ‘zhetetlen hírnévnek örvendett, s valóban, igazán döntÅ‘ súlyú vereséget a keresztény erÅ‘ktÅ‘l még nem szenvedett el. Nem egyszer volt igen nagy véráldozattal kivívott gyÅ‘zelme és volt nagy véráldozatot követelÅ‘ veresége is, de olyan, amely a korabeli keresztény népközösség elÅ‘tt Krakkótól Madridig, és VelencétÅ‘l Londonig döntÅ‘nek bizonyult volna, olyan még nem akadt. (…)

Nagyon fontosnak vélem megemlíteni, hogy mindebben nem mellékes az a tény sem, hogy egy évvel Szigetvár ostroma elÅ‘tt a szultán nagy tengeri expedíciót küldött Málta szigetének meghódítására, amelynek stratégiai jelentÅ‘sségét talán nem kell vázolnunk, hiszen ennek ellenÅ‘rzése révén karnyújtásnyira vált volna a török számára nem csupán Dél-Itália, de maga Róma, illetve a spanyol partvidék is, egyszóval az egész Mediterráneumot birtokolta volna. A johanniták sikerrel verték vissza a török rohamokat s így a keresztény Nyugat egy rövid idÅ‘re fellélegezhetett, de egyáltalán nem volt biztos, hogy a viharfelhÅ‘k örökre eltávoztak és a közvetlen fenyegetés megszűnt volna Itália és Nyugat-Európa számára. Azonban az, hogy ez a hódító szultán egy év múltán a szigeti táborban meghalt valósággal gyÅ‘zelem számba ment a haragjától rettegÅ‘ kereszténységben. Így a nagy szultán halála, mint egy gyÅ‘zelemmé magasztalta a keresztények vereségét Magyarországon, Szigetvár romos falai között.

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. ZrínyitÅ‘l Rákóziig. – kézirat

Málta ostroma, 1565-ben.

Zimányi Vera: Lepantó, 1571. Bp. 1983. 39-40.

Málta ellen 1565 májusában indult meg a törökök támadása. A szigeten hÅ‘siesen védekezÅ‘ johannita lovagokat, a rend nagymestere, Jean de la Valette irányította, akinek mindössze 8 500 fegyverese volt. Különösen a stratégiai Sant 'Elmo erÅ‘dítményének elfoglalásáért dúlt kegyetlen harc. Az erÅ‘döt mindössze 25 lovag és 800 fegyveres védelmezte, s bár egy hónapi ostrom után a törököké lett, számukra ez pyrruszi gyÅ‘zelem volt, több mint 8-ezer katonájuk odaveszett. A segítséggel vonakodó spanyol király, II. Fülöp pedig ekkor megadta az engedélyt Szicílián állomásozó hadiflottájának, hogy Don Garcia de Toledo vezetésével segítséget vigyen a szorongatott szigetre.