1566 - 04 - Szigeth előtt a török

Sziget előtt a török…


„…én titeket soha el nem foglak hagyni, veletek élek és halok, és mindent ami csak történik, legyen jó vagy rossz, veletek együtt fogok elviselni.”

 

Zrínyi Miklós főkapitány beszédet intéz a szigetiekhez, és a szigetiek esküt tesznek. Ugyanakkor Zrínyi rendelkezik a védelem fokozott megerősítéséről – egyszóval – elrendeli az ostromállapotot…

 

1566. augusztus 1-én amikor a török hadak feltűntek Szigetvár alatt, Zrínyi Miklós Dunántúli Főkapitány és a város parancsnoka elrendelte, hogy a vár körüli fákat és bokrokat vágják ki, tegyék pusztatérré a helyet, hogy ne lehessen rejteke és fedezéke az alattomban előrelopózkodó támadóknak. Ugyanakkor minden éghetőt, zsindelyt, zsuppot a házak tetejéről leszedetett és mind a kertekben és kerítések tövében rakatta össze, hogy ha szükséges felgyújthassa, így a várost megégesse, ha az ellenség kezébe kerülne és vissza kell vonulnia a várba.

 

Budina krónika minderről így szólt:

„Ugyanezen idő alatt pedig Zrínyi Miklós gróf úr a tisztek, a lovasok és gyalogosok, továbbá a többi katonák és bátor vitézek fölött szemlét tartott, gondoskodott arról, hogy minden rendben legyen. Amikor teljes mértékben megbizonyosodott arról, hogy a török császár Szigetet ostrom alá fogja venni, és már látta is nagy csapatainak közeledését, a kapitányokat, a gyalogos csapatok parancsnokait, a vajdákat, a tiszteket, a lovasokat és gyalogosokat a város polgáraival és mindazokkal, akik a városban és a várban tartózkodtak, magához rendelte a belső várba. Miután azok megjelentek, a város kapuit is bezáratta. Mikor pedig valamennyien együtt voltak a belső várban, Zrínyi Miklós is megjelent közöttük a belső vár piacán, és a következőképpen szólította meg valamennyiüket: ’Testvéreim, derék férfiak és bátor vitézek! Akik a császári felségnek szolgáltok, most mindannyian biztosan látjuk, hogy a török császár a nyakunkon van. Ezért a szükség parancsolja, hogy készüljünk fel, rendíthetetlen bátorsággal várjuk be ellenségünket és az egész keresztény világ ellenségét, aki határtalan gőggel, meggondolatlan vakmerőséggel, saját erejében és emberei sokaságában bízva fogott fegyvert ellenünk. Mi pedig reménységünket és bizodalmunkat az Istenbe helyezzük, aki minket biztosan meg tud segíteni, őket pedig legkönnyebben vissza tudja szorítani és el tudja pusztítani. Ezért nekünk a török császár idejövetelét nyugodt szívvel kell várnunk, nem riaszthat meg bennünket ellenségünk ereje, csapatainak nagy száma. Egyáltalán nem kételkedünk abban, hogy a legfelségesebb Istenünket buzgó imáinkkal segítségül hívjuk, ő kegyesen mellénk áll, és segítséget fog nyújtani. Mindenekelőtt arra kell törekednünk, hogy egyetértők, egymáshoz hívek legyünk. Ne legyen közöttünk féltékenység, ellenségeskedés vagy gyűlölet, egyikünk a másik ellen ne támadjon, hanem minden erőnkkel azon legyünk, hogy közöttünk becsület lakozzék és a legnagyobb egyetértésbe jóakarattal éljünk, ameddig a Mindenható jónak látja. Ezért testvéreim, semmiképpen sem felesleges most, sőt a legfontosabb dolognak azt tartom, hogy először és mindenekfelett esküvel kötelezzük el magunkat: elsősorban tegyünk hűségesküt az Istennek, a mi legfőbb elöljárónknak és ennek a meggyötört hazának, hogy hűségesek és kitartók leszünk. Elsőként én esküszöm, utána pedig ti, hogy nyilvánvaló legyen: köztem és köztetek nem hagytunk semmi lehetőséget bizalmatlanságra.

Halljátok esküvésemet:

Én, Zrínyi Miklós először a Mindenható Úristennek esküszöm, aztán a császári Felségnek, a mi legfőbb urunknak és parancsolónknak és ennek a szegény hazának, továbbá nektek, katonák és vitéz férfiak, akik itt egybegyűltetek; úgy segítsen engem az Atya, Fiú és Szentlélek Isten, hogy én titeket soha el nem foglak hagyni, veletek élek és halok, és mindent ami csak történik, legyen jó vagy rossz, veletek együtt fogok elviselni. Ezért most szükséges, hogy ti is ugyanígy esküdjetek két ujjatokat felemelve, tanúul hívva az Istent, esküt tegyetek, majd mindenki a saját kapitányának is tegye le az hűségesküt a kapunál. (…)

A ti esküvésetek pedig a következő legyen:

’Mi mindnyájan, polgárok, lovasok és a császári Felség katonái esküszünk először a Mindenható Úristennek, azután a keresztény egyházunknak, ennek a hazának és a mi urunknak, Zrínyi Miklós grófnak! Szentül megfogadjuk, hogy – amint az becsületes és engedelmes emberhez illik – neki mindenben engedelmeskedünk. Erősen megfogadjuk, hogy vele együtt akarunk élni és halni!’

 

A védők jelentős része magyar volt (kb. 80%), akik javarészt Baranyából és Somogyból származtak, de voltak mellettük számosan horvátok és néhány német is. Zrínyi már 1557 óta állt Szigetvár élén, és folyamatosan erősítette a város és a vár erődítményeit. Istvánffy krónikájában a várkapitány ilyen beszédet intézett a védősereghez:

"Nem valami váratlan, sem véletlen szerencse történetit, hanem melyet azelőtt erős szívvel vártatok, oly hadat szemetekkel láttok, jó vitéz társaim, tudniillik, hogy az török fejedelem nagy hadát mindenünnét Ázsiából és Európából összegyűjtvén, minden erejét mi ellenünk és ez várnak meghódoltatására kihozta légyen, s oly szükség volna mielőttünk, hogy hazánkért, szabadságunkért és életünkért viaskodnunk kellessék, és ez az hazának megoltalmazására nézendő felette nagy alkalmatos hely az mi jobb karjainkban és vitézségünkben s hatható fegyvereinkben helyeztetett lévén mindenek előtte az mi serénységünköt és hívséges szolgálatunkat kévánná tőlünk láttatik. Mert ha ezt az halhatatlan Istennek segítsége után az veszedelemtől, mellyel az ellenség fenyegetőzik, megtartandjuk, mindenünk nékünk bátorságos lészenek, gazdagságunk, tisztességünk, ékességünk és dicséretünk elég lészen; annak felette szabadságunk, megmaradásunk, békességünk, hazánknak megtartása, mind szent helyeinkkel s házunkkal, feleségeinkkel s gyermekeinkkel, nemcsak az miénkkel, de mindenkiével, valamennyi magyar névvel, sőt keresztyéneknek neveztetnek, az mi halhatatlan dicséretivel együtt megtartatnak. (…)."

 

A védők a vár kapujában egy hatalmas fakeresztet állítottak, hogy emlékeztessenek a hazájukhoz és hitükhöz való hűségükre, mert „Aki hűséges mindhalálig, annak adom az élet koszorúját.”

 

Eztán Zrínyi elrendelte, hogy halála esetén a helyettesének, Alapy Gáspárnak kell minden védőnek engedelmeskedni (megjegyezhetjük, hogy Alapy azon a véres és tragikus napon nem volt a kirohanok között… róla később szólunk). Azt is megparancsolta a főkapitány, hogy aki az ellenséggel kapcsolatot tart fenn az halálfia legyen. Aztán rendelkezett arról, hogy az ostrom ideje alatt miként kapják meg ellátásukat a védők. A külső várban pedig a kapunál egy akasztófát állítottak – a hűtlenek és árulók büntetésére figyelmeztetve. Zrínyi beszéde nem volt tréfa, ennek bizonyságául az Óvárosban elütötték annak a magyar katonának a fejét, aki felettesére kardot vont (ez főben járó vétek volt, a korabeli magyar katonai rendtartások már azt is nagyon szigorúan büntették, ha a vitézek engedély nélkül egymásra vontak kardot), azt a török tisztet, bizonyos Mehmet agát is lefejezték, akit a szigetiek már korábban elfogtak, s akinek nagy vétke az volt, hogy mértéktelen kegyetlenségeket követett el míg Sziget felé vonult. Így készült fel tehát Szigetvár az elkövetkezőkre.

 

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. – kézirat

 



Budina Sámuel krónikája. (ford. Molnár Imre) In: Zrínyi énekek és feljegyzések. szerk. Frankovics György. Pécs. 2008. 28-32.

Ezt egy 1564-ből fennmaradt lajstromból olvashatjuk ki, amely feljegyezte 167 katona nevét is. Vö. BENDE Lajos: Sziget ostroma 1566-ban. In: SzEK. 72.
Istvánffy Miklós: Szigetvár ostroma. (Tállyai Pál XVII. század eleji fordításában.) közreadja: Benits Péter. Különlenyomat az Irodalomismeret 1999. 1-2. Számából. Bp. 1999. 4. (szándékosan a régi XVII. századbeli fordítást használtuk, hogy a régi magyar nyelvvel tolmácsoljuk a várkapitány szavait)
Jel. 2, 10. vö. SUGÁR. 1976. 159. Fontos elmondanunk, hogy magánadományból, 1994-ben a vár északi oldalától úgy 300-400 méternyire egy hatalmas, de egyszerű fakereszt lett felállítva, mely alatt a következő felirat hírdeti, a hősök emlékét: ÁLLÍTASS KERESZTET AZ ITT MEGHALTAKÉRT. A KERESZT A DÉLI NAP IRÁNYÁBA NÉZZEN. AZ ITT MEGHALTAK ÜZENETE. 1994.