1566 - 10 - Az óváros eleste

A szigeti védelem fekete napja: Az Óváros elvesztése.

 

1566. augusztus 19-én (más források említése szerint három nappal később 21-én) a török ostromló had sikeres támadása nyomán az Óváros hosszú – mintegy tizenhárom napos – folyamatos lövése és rohamozása után a kezükbe került. A védők pedig nagyon súlyos emberveszteséggel vonultak – egészen pontosan – menekültek be a várba.

 

A janicsár elit katonákkal az élen a rohamozó oszmán gyalogosok mind a keleti oldalon, s ezzel csak nem egy időben a tüzérség által tört résen a nyugati részről is betörtek az Óvárosba. A török siker azzal fenyegette a védőket, hogy két tűz közé kerülve mind elvesznek, ekkor szinte versenyfutás kezdődött az egyetlen visszavonulási út, az Óvárost a várral összekötő, az északi oldalon elhelyezkedő kb. 400 lépésnyi hosszúságú híd felé. A küzdelem iszonyatos volt, s a védelem egyik legjelesebb, régi próbált tisztje, a gyalogság főparancsnoka, Szecsődy Máté vitézei élén megpróbálta elállni a rohanva özönlő törökök útját, hogy társai nagy részének – a maga és vitézei önfeláldozásával – a visszavonulást biztosítsa.

 

A kegyetlen vad harcban csaknem mindegyszálig elvesztek, Szecsődyt puskalövés terítette le, mindkét térdét szétroncsolta a lövedék, nyomban földre esett. Katonái felkapták s csak nagy nehézségek árán tudták a várba menekíteni (súlyosan sebesülten érte meg az ostrom végét, s érte el a végzete őt is):

„…mindkét térdét egy nagy golyó átlőtte, úgyhogy, mivel szilánkokra törtek csontjai, nyomban összeesett, s a katonák csak nagy nehézség árán tudták felemelni, s nagy veszedelmek közepette a várba vinni, ahol ágyra helyezték. Ez a különben nagyon bátor vitéz katona ezután semmi hasznukra nem lehetett.” – írta Istvánffy.

 

Azt is tudjuk, hogy számos tiszt esett el ekkor, mint Báthay (másutt Batha) Péter, Balázs Deák, Bosnyák Márton, Gerdey János, és még sokan a védők közül. Annyi bizonyosnak látszik, hogy az óvárosi részek védelmében, legalább 1100-1200 fő veszett el, s ezek java ekkor, az ostromlók betörésekor. Zrínyi megmaradt katonasága, aki a várba húzódtak vissza úgy 800 fő lehetett.

 

A törökök is hatalmas árat fizettek: ebben a sikeres rohamban legalább háromezer oszmán katona esett el – de egyes nyilvánvalóan túlzó adatok, mint egy fogoly vallomása egyenesen 10-ezer török halottról beszélt. Budina krónikája így adja vissza az eseményeket:

„Augusztus 19-én, hétfőn, Szent Bertalan napja előtt a törökök az óvárost hatalmukba kerítették. A mieink közül ott sokan elpusztultak: vitéz férfiak, akik nem tudtak bemenekülni a várba, s akik nem tudták kikerülni az ellenséget. A törökök ugyanis elibük vágtak a várba vezető hídig, így megakadályozták bemenekülésüket, mivel gyorsaságukkal megelőzték őket. Akik időben nem jutottak be a várba azokat odakint mind lemészárolták. Közöttük voltak: Bosnyák Márton, Botos Péter, a gyalogosok parancsnoka, illetve vajdája és sok más derék vitéz, hadban jártas, gyakorlott katonák. A hídon halt meg az idős Lőrinc, Bartha Péter, Balázs diák, Mátyás György valamennyi vajda, illetve a gyalog csapatok parancsnokai nyomorultul lemészárolva. Szekcsődi Mátyás (helyesen: Máté) vajdát is golyó érte, ezután már nem gyógyult fel, nem lehetett hasznát venni. Ezenkívül az óváros elesténél veszítették életüket: Radován, Dandó Ferenc vajdák (itt is tudjuk, hogy téves adattal állunk szemben, e két bajtárs ugyanis a néhány nappal előbbi kitörés során a törökök nyugati ostromsáncain az ütegek szétrombolásánál haltak hősi halált) és sok más nagynevű vitéz. Valamennyiüket ebben az írásomban megörökíteni és felsorolni nem is tudom. Így esett el az Óváros súlyos veszteségként és igen nagy áldozattal. Az öreg vajdák, a legjobb, a legtapasztaltabb katonák vesztek ugyanis oda, és a megmaradt többieket nagy szomorúság és bánat fogta el, mikor Zrínyi gróffal együtt visszavonultak a várba és bezárkóztak.”

 

A török szultán sok kiváló tisztjét és katonáját kitűntette, közöttük a műszakiak zsenijét, Ali Portugot, akit 200 arannyal jutalmazott meg az elért sikerekért. A következő lépésben a török tüzérség nyomban bevontatta ágyúit az elfoglalt Óvárosba, s annak északi oldalán szemben a várral állították fel állásaikat, és kezdték meg a tüzelést. Ugyanakkor a várat közelítő töltések is „hegy”-ként – így is nevezték őket – magasodtak és közeledtek a vár bástyái felé…

 

Istvánffy. 345-346.
Budina Sámuel krónikája. In: Zrínyi énekek és feljegyzések. szerk. Frankovics György. Pécs. 2002. 35-36.