„Az erÅ‘d egy része tüzet fogván égni kezdett…”

A törökök betörnek a várba, és elfoglalják a KülsÅ‘várat. Kitör és tombolni kezd a tűzvész. SzecsÅ‘dy Máté halála.

1566. szeptember 5-én újabb – a védÅ‘k számára – tragikus fordulatot vett a szigetvári ostrom. A nagy – augusztus 29-ei – sikertelen roham után a törökök az aknák ásásához fogtak hozzá, és ezen munkájukkal sikerrel jártak és immár betörtek a várba, elfoglalták a KülsÅ‘várat, a védÅ‘k – akik ekkor talán csak hatszázan lehettek – bezárkóztak a BelsÅ‘várba…

A törökök felrobbantották a két-három napja lázas sietséggel ásott aknát a vár délnyugati szegletbástyája alatt. A robbanás óriási volt – amelyet az is elÅ‘segített és erÅ‘sített, hogy a védÅ‘k által beljebb a rés reteszelésére ácsolt palánk, cölöpsor alatt elhelyezett puskapor tömege is felrobbant. A török források úgy mondják, hogy a bástya törmeléke „egészen a csillagos égig röpült.”

A védelem szempontjából veszteséget jelentett, hogy a bástya robbanásával négy ágyú is oda lett, de sokkal nagyobb veszedelem volt, hogy a robbanás okozta tűz belekapott az erÅ‘dítmény faanyagába, sÅ‘t a védelemhez összehordott gerendákba és cölöpökbe is belekapott. Mindenki igyekezett oltani a tűzet, de a déli szél is feltámadt és jobban felgerjesztette a tűzet, mely hamarosan mindent elemésztÅ‘ tűzvésszé növekedett Istvánffy Miklós így szól a kialakult tűzrÅ‘l:

„Az erÅ‘d egy része tüzet fogván égni kezdett – írja Istvánffy Miklós. A tűz mindent, ami útjában állott elpusztított, és segítve a reggel fújni kezdÅ‘ déli széltÅ‘l annyira dühöngött, hogy már az ostrom során megsérült rések kijavítására összehordott gerendákba és rÅ‘zsébe is belekapott. A mieink a veszély nagyságán elrémülve mindnyájan az oltáshoz fogtak, s nem csupán a már igen leapadt Å‘rség, de a parasztok, nÅ‘k s a nagyobb gyermekek is merítették és hordták a kéznél levÅ‘ vizet a belsÅ‘ vár árkából, hogy a tüzet elojtsák. De az elhatalmasodott tűz gyorsabban terjedt, amint azt elmondani is lehet, azokat pedig, akik rocskákban vagy bÅ‘rvedrekben a vizet hordták a janicsárok biztos puskalövéssel leterítették, s így a megfeszített munka meghiúsult.”

A török tüzérség – hogy a védÅ‘k igyekezetét a falak oltásában meggátolja – össztüzet zúdított a falakra, minden irányból lÅ‘ni kezdték a KülsÅ‘várat. Budina azt írta, hogy „A golyók esÅ‘ként csapódtak a várba.” Amikor a tüzérség elnémult, mindenki tudta, hogy a török roham nem sokat várat magára. Azonban nem a lerombolt délnyugati oldalon indultak meg – hiszen itt a tűz miatt lehetetlen volt átjutni, hanem a délkeleti oldalról indult meg a roham. Az ostromtöltés, amely itt is épült, segítette a rohamozó törököket, hogy bejussanak a várba: a védÅ‘k – élükön a kapitánnyal, Zrínyivel – elkeseredetten és szívósan védelmezték a falakat. „A véres tusában Zrínyi mint rettenthetetlen vezér vett részt, s övéit nemcsak szóval lelkesítette, de karddal a kézében harcolva is példát adott. Az elsÅ‘ ellenséget, ki a falat meghágta, saját kezűleg döfte át.”

Az elsÅ‘ kísérletet visszaszorították, de a megújuló roham végül a törökök sikerét hozta: „Zrínyi övéinek maradványával nem az ellenségtÅ‘l való félelem, hanem az olthatatlan tűz dühöngése miatt végsÅ‘ szükségre jutott és a belsÅ‘ várba vonult, olyan hevesen űzetve az ellenségtÅ‘l, hogy alig maradt ideje az elÅ‘nyomulók elÅ‘tt a kaput bezárni.”

Sokan, a védÅ‘k közül nem tudtak bejutni a BelsÅ‘várba, Å‘ket lekaszabolták. Így veszett el a szigetiek egyik legnevezetesebb tisztje és vitéz katonája, SzecsÅ‘dy (vagy SzekcsÅ‘dy, SzekcsÅ‘i etc.) Máté (aki már az elsÅ‘ ostromban, 1556-ban is jelesül viselte magát, s aki most 1566-ban, az Óváros elvesztésénél sebesült meg súlyosan), aki térdeinek roncsolása miatt ágyban feküdt a várban álló házában; kilenc gyermek és felesége szemeláttára fejezték le a betörÅ‘ törökök. Azt is megjegyzik a krónikák, hogy a betörÅ‘ törökök az asszonyokat, nÅ‘ket és gyerekeket fogságba ejtették, de mivel kevés volt a zsákmányuk így egymással is összeverekedtek.

Amikor Zrínyi összeszámolta a BelsÅ‘várba zárkózott embereit, hatszáz férfival, nÅ‘vel és gyermekkel számolt – legalábbis Istvánffy szerint – s ebbÅ‘l mindössze csak 200 fÅ‘ volt katona. Nagy veszteséget jelentett a KülsÅ‘vár elvesztése, s a kicsiny helyre bezárkózott védÅ‘k most már minden bizonnyal tudták, hogy közel a vég. Kevés volt az ivóvizük – mert a belsÅ‘ kút az augusztusi forróság miatt elapadt –, kevés volt a lÅ‘por és a tűzfegyverek száma is csekély, s minden védÅ‘ elcsigázott, fáradt és sebesült volt. De a felszólítások ellenére sem adták meg magukat. Nem használt sem szép szó, sem fenyegetés: még a nagyvezér csele sem.