"Ezért mindannyiunk közül én akarok az elsÅ‘ lenni, elsÅ‘ként megyek elÅ‘ttetek. Amit én fogok tenni, ti is azt cselekedjétek!"

A kirohanás leírása Budina krónikájában:

„Szeptember 7-én, Kisboldogasszony napját megelÅ‘zÅ‘ napon korán reggel hat óra tájban a törökök a belsÅ‘ várra tüzet dobva, azokat az épületeket, ahol Zrínyi gróf lakott, felgyújtották és a török császár összes gyalogosa a vár elfoglalására teljes erÅ‘vel rohamra indult. Ekkor sok trombita szólalt meg, sok dob perdült meg, rengeteg harsona harsant meg. A külsÅ‘ várat teljesen elborította a számtalan zászló. Akkora volt a mindenütt hömpölygÅ‘ törökök sokasága, hogy sem a mezÅ‘ket, sem a vizet, sem a fákat nem lehetett látni, minden törökökkel volt tele, még a falaknak a töve is. Közben a várat hevesen és mértéken felül emésztette a tűz. Mikor Zrínyi gróf látta, és tudta, hogy ott tovább már nem tarthatja magát, megparancsolta inasának Cserenko Ferencnek, hogy kínai selyem öltönyét és rövid selyem zubbonyát, amelyet Å‘k mentének hívnak, fövegét és a többi ruháját hozza ki részére, majd a katonákhoz és mindazokhoz, akik akkor vele voltak, így kezdett beszélni: ’Nincs szükségem most nehéz ruházatra, hanem könnyűre, amely nem akadályoz, hanem amelyikben kellÅ‘képpen, mozgékonyan tudom magamat védelmezni.’ Megparancsolta inasának, hogy vigye oda neki feketebársony prémes kalpagját, amely arannyal volt zsinórozva, amelyet esküvÅ‘kön szokott viselni. (…)

Ezután száz aranypénzt, magyar dukátot hozatott oda, amelyek közé nem keveredhetett török pénz. Mihelyt kihozta a pénzt inasa, felhasította a zubbonya bélését, és odarakatta azt, miközben így szólt övéihez: ’Tudjátok meg, ezt én azért tettem, hogy az ellenség, vagy rabló, aki lehúzza róla a ruhát, ne mondhassa, hogy semmi zsákmány vagy érték nem volt nálam.’ Eztán meghagyta komornyikjának, hogy adja át neki a vár kulcsait, melyeket amíg a vár ostroma csak tartott, azt mindig magánál tartott. Amint megkapta azokat, rögtön mentéjébe tette, amelyikbe száz aranyat rejtette s így szólt: ’Higgyjétek el nekem, míg ezt a kezemet mozgatni tudom, ezzel a karddal életemet védelmezhetem, senki nem fogja elvenni tÅ‘lem a kulcsokat és a száz aranyat. Halálom után pedig legyen azé, aki azokat megszerezte. Esküvel fogadom meg Istennek, fogadalmat tettem, hogy engem soha nem fognak a török táborba vezetni, miközben a gyerekek ujjal mutogatnak rám.’ (…)”

Eztán elÅ‘hozzatta a fegyverzetét, négy kardja közül választott: „amely még atyjáé volt, s így szólt: ’Régi kardjaim közül ez az, amellyel az elsÅ‘ dicsÅ‘séget és megbecsülést kiérdemeltem, ezzel szereztem mindazt, amim van. Ezzel a karddal a kezemben akarom most elviselni mindazt, amit Isten ítélete rám szabott.’ (…)

Mikor kilépett a házból, és a belsÅ‘ vár piacára ért, már ott álltak körbe az összes gyalogosok és lovas vitézek páncélban, sisakban és kivont karddal. Elszánt lélekkel várták Å‘t, s mikor látták, hogy úgy ég a vár, hogy a tűz ereje és a füst miatt nem maradhatnak tovább, a gróf úr a vár piacán, hogy mindannyian jól hallhassák, beszélni kezdett: ’Testvéreim! Ti derék katoná! Most mindnyájan saját szemünkkel látjuk, hogy az Isten ma tűzzel büntet bennünket, ellenségeink a tűz segítségével kerekedtek fölénk, s gyÅ‘znek le bennünket. Nem ártana nekünk annyit az Å‘ erejük és nagy számuk, mint amennyire a tűz ront és pusztít bennünket. Mégis úgy illik, hogy ezt a büntetést, amelyet a Mindenható Úristen küldött ránk, türelmes és hálás lélekkel viseljük el. Ezzel ugyanis nemcsak a mi bűneinket, hanem hazán vétkeit is büntetni akarta. (…)

Hála legyen az Istennek, hogy eddig sem becstelenség, sem árulás nem fordult elÅ‘ közöttünk, és eztán sem fog megtörténi! Mindnyájan látjuk már most, hogy ezen a helyen tovább tartózkodni nem lehet, még ha akarnánk is. (…)

Hát miért vesszünk el itt a tűzben? Menjünk ki a külsÅ‘ várba, s mint derék vitézek, mérkÅ‘zzünk meg az ellenséggel, verekedjünk meg velük, hogy halálunk és elestünk után mindenki megszerezze magának az örök dicsÅ‘séget. Aki elesik, kétségtelenül az Istennel lesz örökké, akinek hosszabb élet van kiszabva, és életbe maradhat, azt a legnagyobb dicsérettel fogják minden idÅ‘ben ünnepelni. Ezért mindannyiunk közül én akarok az elsÅ‘ lenni, elsÅ‘ként megyek elÅ‘ttetek. Amit én fogok tenni, ti is azt cselekedjétek! Bízvást higgyjétek el nekem szeretett Testvéreim, hogy nem foglak elhagyni benneteket mindhalálig!’ Ezután Jézus nevét háromszor kiáltotta, és a császári Felség zászlaját (Dunántúli FÅ‘kapitányság zászlaját) átadta Juranics LÅ‘rincnek, hogy vigye elÅ‘tte, majd megnyittatta a vár kapuit. A kapuban állt a nagyágyú – amit köznyelven mozsárágyúnak hívnak –, vasdarabokkal volt megtöltve. Kevéssel ezelÅ‘tt sütötték ezt rá a törökökre. A füstfelhÅ‘ alatt Zrínyi gróf meztelen szablyával és kerek pajzzsal kezében lépett ki. ElÅ‘tte haladt Juranics a zászlóval és utána a többi katonák; gyalogosok és lovasok, akik még életben voltak, mind követték. Még ott a hídon összecsapott a törökökkel. A janicsárok azon a helyen Zrínyi Miklós gróf urat három helyen golyóikkal eltalálták. Attól a golyótól, amely a fejét érte, összeesett és a földre bukott. Erre a törökök háromszor Allah, az istenük nevét kiáltották. A mieink pedig visszamenekültek a belsÅ‘ várba. A törökök hevesen üldözték, nagy dühvel támadták Å‘ket, és a mieinkkel együtt hatalmas rohammal benyomultak, igen nagy erÅ‘vel a belsÅ‘ várba. Már a várfal belsÅ‘ oldala, a többi várfalak is mindenütt tele voltak törökökkel. Innen szórták a köveket, gerendákat a mieink teljes megsemmisítésére, és keményen harcoltak a mi katonáinkkal. Mindenkit lekaszaboltak, kivéve azokat, akik valami módon török bÅ‘rsüveget, illetve nemezkalapot húztak vagy turbánnal takarták be fejüket. Ezeket az álruhásokat elvezették, a gyerekeket és az összes nÅ‘ket pedig életben hagyták és fogolyként magukkal hurcolták. (…)

A belsÅ‘ vár területét annyira elborították a mieink és a törökök holttestei, hogy ha valaki belépett a várba, vagy ott sétálni akart, csak az emberek hulláit taposva,azokon járva lépkedhetett. A belsÅ‘ vár palánkjain is levágott és meggyilkolt emberek tömege hevert szerteszét, úgyhogy ott a folyékony és az alvadt vért bárki könnyen lapátolni tudta volna. Miután a várból elvezették az összes keresztényeket, és a törökök birtokba vették mindkét várrészt (…)

a tűzvész elért a puskaporhoz, amely a belsÅ‘ várnak egyik tornyában a földszinti bolthajtásokban volt tárolva. A puskapor robbanása a régi épületeket, amely a belsÅ‘ várban voltak, alapjaiból kifordította és szétvetette. A tűzvész pedig tovább dühöngött, s igen sok török halt meg a portól és a kÅ‘daraboktól.”

Zrínyi Miklós Dunántúli FÅ‘kapitány zászlaja (rekonstrukció).

 lásd. Budina Sámule krónikája. In: Zrínyi énekek és feljegyzések. szerk. Frankovics György. Pécs. 2002. 39-42.30