„…mert énnékem jó szomszédom volt, és az ű halálán most is bánkódom, akit azzal is bizonyítottam, hogy az ű feje karóban ne álljon, azért küldöttem fel, tisztességet tettem nékie, testét is eltemettettem, kár volna, hogy olyan vitézlő úrnak testét az madarak ennék…”

Amikor a kitöréskor Zrínyi szinte az elsők között elesett, a törökök – szokásuk szerint –, mint győzelmi trófeát fejét levágták és három napig a győzedelmes táborban közszemlére tették. A megcsonkított törzset egy török tiszt – ki egykor Zrínyi rabja volt, s váltsággal szabadult – a bosnyák Vilics Musztafa bég eltemette… Azonban ma már senki sem tudja hol nyugszik.

A fejet a nagyvezér elküldte a budai pasának, Szokollu (vagy Szokolovics Musztafának), aki azt tovább küldte a királyi táborba, Győrbe:

„azt az gennyedséges aludt vérből, mely immár nehéz szagú is volt, rózsavízzel megmosottatván s jóillatú kenetekkel megkenetvén szekérre téteté, és az egész haddal késérvén Győrre vivé, melyet osztan Tahy Ferenc, az Zrínyi húgának férje és Batthyány Boldizsár, az veje, mind az egész császári hada Abdáig kísérte”.

Zrínyi fejét Csáktornyán, első felesége, Frangepán Katalin mellé temették.

Amikor a hős Zrínyi Miklós levágott fejét a nagyvezér elé vitték, az kopjára tűzette, hogy jól látható legyen az egész győztes had számára. Később azonban megtisztelte azzal a hőst, hogy a fejet a budai pasának, Szokollu Musztafának küldte el, azzal a paranccsal, hogy küldje tovább a keresztények táborába, Miksa királyhoz. A budai pasa egy fekete bársonyzsákban azt tovább is küldötte azzal a kísérő levéllel, mely ebben az értelemben hangzott: itt küldjük nagy hadvezéretek fejét, nagy szükségetekben már nem lehet segítségetekre, hiányozni fog nektek. Ugyanakkor a pasa nagy tiszteletét is kifejezte így: „…mert énnékem jó szomszédom volt, és az ű halálán most is bánkódom, akit azzal is bizonyítottam, hogy az ű feje karób

an ne álljon, azért küldöttem fel, tisztességet tettem nékie, testét is eltemettettem, kár volna, hogy olyan vitézlő úrnak testét az madarak ennék…”

A hős fejét nagy tisztelettel fogadták a királyi táborban is; felravatalozták, majd katonai díszkísérettel indították útnak Csáktornyára. A fekete bársonnyal takart relikviát 1200 magyar huszár, három német ezred és egy olasz lovascsapat kísérte. Olyan gyászmenet volt ez, melyről egy kortárs így szólt: „mintha még élt volna a hős és a katonákat támadásra vezetné”.

Megcsonkított holttestét még a csatatéren egy volt török rabja, Vilics Musztafa banjalukai bég tisztelettel eltemettette. Arról azonban az hol nyugszik, nincs semmi forrás, sem a hagyomány nem őrizte meg.

"Innen Batthyány Boldizsár sok könny és gyász közepette Csáktornyára szállíttatta. Itt pedig a Szent Ilona kolostor kriptájában adták át a földnek, és temették el végre, ahol boldog emlékezetű első felesége, Frangepán Katalin leányával és két fiával együtt nyugszik. Adjon a felséges Úristen a mennyek országában az ő lelkének örök nyugodalmat!"

 Budina Sámuel. i.m. 45.

"Obsidio Szigetiana." – Szigetvár végvári történeti múltjáról és a Zrínyiek „örökségéről.”
Történelmi és kulturális oldal.