1566 - Gyula veszedelme

Gyula veszedelme…

 

„Haminkétezer török megszállá Gyulát Petraf besáncolá az maga táborát…”

– írta a költő és hadvezér Zrínyi a Szigeti veszedelem című eposzában.

 

1566. július első napjaiban Nagy Szulejmán hadserege már a magyarországi Hódoltság területére lépett. A kisebb előkészítő hadműveletek – mint láttuk meglehetős intenzitással – ekkor már javában zajlottak. A szultán már Belgrád alatt megparancsolta Pertev pasának, hogy fegyvereseivel vonuljon Gyula vára megvételére. Az ostromra induló török serege erejéről nincs biztos forrásunk. Annyi bizonyos azonban, hogy 1566. július 2-án a török előhadak már a Kőrös-menti vár alá értek. A gyulaiak kimentek eléjük és a szokásos próbáló harcokba kezdettek. A törökök felvonulását hátráltatta ugyan a folyó magas vízállása, de a műszaki alakulatok beérkezésével immár a derékhad is biztonsággal átkelhetett a vizeken és hozzákészülhetett a gyulai vár módszeres ostromához. Kerecsényi – mint próbált régi főtiszt – látva a védelem adottságait a gyulai városrészt és a palánkkal kerített huszárvárat feladva a gyulai vár erődítményében vette fel a harcot.

 

Hogy mi volt Szulejmán szultán szándéka 1566-ban? Nehéz erre pontos választ adni, mivel Szulejmán korábbi hadjárataiban felfedezhető a célpontok kiválasztásának esetlegessége. Mindezek fényében az 1566-os hadjárat okaiként biztosra vehetjük, hogy az erdélyi „báb”, János Zsigmond pozíciójának megerősítése miatt indult Magyarország ellen. A szultán a Hódoltság területére lépve még nem tudta, hogy merre vonuljon fel. Belgrádban várakozva még nem látszott, hogy Eger vagy Szigetvár ellen fordul. A Dráva áradása miatt a Dunántúlra való átkelés kétséges volt. A török krónikák tanúsága szerint mind Eger, mind Szigetvár kivívták a szultán haragját, hiszen állandó beütéseikkel és portyáikkal zavarták a hódoltsági török őrségeket, azokat állandóan nyugtalanították.

 

Amikor Zrínyi 1566 tavaszán már biztos értesüléssel bírt az öreg Szulejmán szultán újabb hódító szándékáról azonnal igyekezett még több erőt a védelemre koncentrálni, mint ez több leveléből is nyilvánvalóan kiderül, amint az is, hogy ugyancsak számított arra, hogy a Porta haragja elsősorban ő ellene irányul, és a csapás vélhetően őt célozza.

„Midőn már világos, hogy a legveszedelmesebb ellenség, a török császár hatalmas erővel közeledik, hogy nyomorult hazánk ezen maradványát is elpusztítsa s egészen eltörölje és elsősorban Szigettel tegyen kísérletet, mely több tartomány védőbástyája"  (…).

Ugyanitt Zrínyi azt is hangsúlyozza, hogy mint eddig is bátor ellenállásra talál az ellenség: „…mindnyájan bezárkózva megfogadjuk, hogy kívánunk … a kereszténységnek ezen édes és végtelenül elpusztult hazánknak hűségesen és állhatatosan, valamint vidám arccal, vérünk hullásával s ha a sors úgy hozza, fejünk vesztésével is szolgálni…”

E levél – mely az elhunyt nádor özvegyéhez, Nádasdy Tamásnéhoz szólt – azt is elárulja, hogy segítségre van szüksége. A szultán támadása miatti rémület és a dermedt közöny azonban kerékkötője volt a cselekvő segítségnek. A nádor özvegye csak kevés fegyverest küldött, más dunántúli urak semmit… illetve az a félezer német lovas, amely a Haditanács segítsége volt még az ostrom megindulásakor is csak Csurgón állomásozott, így nem csak hogy akaratuk, de szinte már lehetőségük sem lehetett, hogy ekkora létszámú csapatukkal a védőket érdemlegesen megsegítsék. Nem is tették.

 

Végső soron állítható, hogy Zrínyi erő gyűjtése, úgy anyagiakban – élelmiszer, muníció, takarmány stb. –, mint emberi erőben bizonyságát adja annak, hogy felkészült a vár bátor mindhalálig történő védelmére, amelyről nem sokára az uralkodót is tájékoztatta.

 

Bizonyos, hogy a szultán háborút akart, s olyan követelést támasztott, amelyet a király csak megtagadhatott: ti. Eger, Szigetvár és Gyula török kézbe adását követelte. Megjegyzendő, hogy bár ez utóbbi, avagy Gyula vára, a törökök stratégiai céljait nem veszélyeztette, mégis annak vitézei gyakran nyugtalanították a törököket, s ráadásul Temesvár eleste óta jelentősen megnövekedett a szerepe.

 

Mikor I. Szulejmán szultán a hadjáratát megindította nyomban megparancsolta a szárnyakon a főerők fedezését. Ezért indult Pertev pasa Belgrádból Gyula vívására (amelyet ekkor az egykori szigeti kapitány, Kerecsényi László védett), illetve ugyanígy Arszlán budai pasa, aki Palota ellen támadt, amelyet a nevezetes Thúry György védelmezet oly sikerrel, hogy a törökök kudarca a budai pasa fejébe került. Hiszen miközben a szultáni főerők Magyarország ellen közeledtek, a végvári harcokat kiújító török helytartó Arszlán pasa, nem hogy Palotát ostromolta sikertelenül, de Thúry valamint Gyulaffy László illetve más magyar végvári kapitányok támadásától sem Veszprémet (amelyet a törökök nagyon vitézül védelmeztek), sem Tatát és más kisebb erősségeket meg nem oltalmazhatott, azokat mind elveszítette.

 

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. – kézirat

 

KÁLDY NAGY Gyula: Szulejmán. Bp. 1974. 213.
Gökbilgin TAYYIB: Nagy Szolimán 1566. évi Szigetvár elleni hadjáratának előzményei. In: SzEK. 55-58.
SUGÁR. 1976. 149-150.
NÉMETH. 207. vö. Mühimme defteri 6, 628-629/1383 Konstantinápoly 1565. július 9. A Habsburg uralkodóval való békekötés feltételei és körülményei. In: Szultáni tanács… 310-311.

 

Nagy Szulejmán szultán a magyarországi hadjáratán, 1566-ban. A kép eredeti török miniatúra a Topkapi szeráj múzeum gyűjteményében található.

A miniatúra török nyelvű felirata:

"Szulejmán szultán kán miközben meggyengült egészségi állapotában a szigetvári diadalára vonult, második állomáshelyén - a gyalogosan érkező nagyvezér kíséretében - kocsiba szállt."