1566 - A siklósi rajtaütés

1566. június 17-ről 18-ára virradóra történt, a nevezetes „siklósi rajtaütés”. Amikor a szigetiek Siklós környékére portyázva a felvonuló török ármádia előhadát az éjszaka leple alatt megtámadták és véresen lekaszabolták…

 

Ekkor már Arszlán budai pasa eltakarodott Palota alól, amit Thúry hősiesen megvédett és a királyi csapatok felmentettek, de a háború vihara még csak közeledőben volt… Nem csupán a budai pasát érte ekkoriban végzetes kudarcok sorozata. Éppen a felvonuló szultáni sereg előhadára is ráütöttek a szigetiek Siklós alatt – egészen pontosan a Villányi-hegység északi lankáinál lévő Bisse falunál – 1566. június 17-ének 18-ára virradó kora hajnalán. Istvánffy elbeszélése szerint viharos éjszaka volt, hamarosan azonban végzetes mennykőcsapásként szakadt a nyakába az oszmán előhadnak a szigetiek fegyvere. Sok törököt levágtak és nagy zsákmánnyal tértek vissza Szigetvárra.

 

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. – kézirat

 

Budina Sámuel egy írta le az eseményeket – 1568-ban megjelent latin nyelvű krónikájában: „...a török már átkelt a Dráván és a siklósi vár alatt szerte a mezőben éjszakáznak és pihennek, az a gondolata támadt (ti. Zrínyi Miklósnak – megjegyzés tőlem), hogy 1000 gyalogost és 500 lovast elküld szerencsét próbálni. Velük elküldte Alapi Gáspár urat, Kobak Miklóst a gyalogosok tisztjeivel és parancsnokaival együtt. Meghagyta nekik, hogy próbáljanak szerencsét: ha törökkel találkoznak, támadják meg őket, kezdeményezzenek csatát. Ha azonban nem tudják meglepni őket, támadják meg Siklóst, vagy gyújtsák fel és rabolják ki a várost. (…)


Amint Siklós alá értek, rá is találtak a török táborra, ahol Mehmet bég, a hadjárat theari vezére szállt meg. (…)


Ennek a feladata az volt, hogy a hadsereg előtt haladjon, mint elővéd, keljen át a Dráván, és Pécs környékén várakozzék, egy olyan helyen, ahol az összes csapatok átkelhetnek a Dráván, és gyülekezni tudnak. Szigorúan megparancsolták neki azt is, hogy onnan addig el ne mozduljon, míg erre a császártól (ti. a szultántól – megjegyzés tőlem) parancsot nem kap. A megfelelő előkészületek után a mieink támadást indítottak ellenük, és kora hajnalban szétszórták és lekaszabolták őket. A törökök közül sokat meggyilkoltak, sokan pedig a mocsarakban és a hepehupás bozótosban, szinte ruhátlanul, ingben-gatyában futva kerestek menedéket. A parancsnokuk is – akik őt bégnek neveznek – súlyosan sebesülve szökni próbált, és vízbe, mocsárba fulladt. Fia azonban három törökkel együtt élve került a mieink hatalmába. Arany- és ezüstneműből nagy készleteket, sátrakat és lovakat, továbbá egyéb felszereléseket bőségesen zsákmányoltak, majd nagy nyereséggel, szerencsésen és örvendezve tértek vissza Szigetvárra. Az elmondottakon felül pénzzel megrakott nyolc tevét, hatvan lovat, és ötven felmálházott teherhordó öszvért is vezettek a diadalmenetben. Ráadásul még hat szekeret töltöttek meg mindenféle hadiszerszámmal, amit a törököktől vettek el. A szigetvári tisztek is a töröktől zsákmányolt bíborral és arannyal átszőtt köntösökbe, prémmel szegélyezett egyenruhákba igen nagy örömmel tértek vissza Szigetbe. Továbbá elragadtak az ellenségtől két hatalmas vörös zászlót is, amit szintén magukkal vittek. Ezeknek a rúdja, vas helyett színezüsttel volt megerősítve, a selymére pedig tenyérnyi széles aranyozott szegély volt felvarrva. A zászlórúdon (…)


volt egy fonott lósörény, és egy almához hasonló ezüst gomb. Ezt nevezték ők ’szandzsák’-nak. Egészen biztos, hogy hasonló győzelmet és ilyen zsákmányt már rég nem sikerült szerezni az ellenségtől.”

 

lásd. Budina Sámule krónikája. In: Zrínyi énekek és feljegyzések. szerk. Frankovics György. Pécs, 2002. 24-25.