1566. június 17-rÅ‘l 18-ára virradóra történt, a nevezetes „siklósi rajtaütés”. Amikor a szigetiek Siklós környékére portyázva a felvonuló török ármádia elÅ‘hadát az éjszaka leple alatt megtámadták és véresen lekaszabolták…

Ekkor már Arszlán budai pasa eltakarodott Palota alól, amit Thúry hÅ‘siesen megvédett és a királyi csapatok felmentettek, de a háború vihara még csak közeledÅ‘ben volt… Nem csupán a budai pasát érte ekkoriban végzetes kudarcok sorozata. Éppen a felvonuló szultáni sereg elÅ‘hadára is ráütöttek a szigetiek Siklós alatt – egészen pontosan a Villányi-hegység északi lankáinál lévÅ‘ Bisse falunál – 1566. június 17-ének 18-ára virradó kora hajnalán. Istvánffy elbeszélése szerint viharos éjszaka volt, hamarosan azonban végzetes mennykÅ‘csapásként szakadt a nyakába az oszmán elÅ‘hadnak a szigetiek fegyvere. Sok törököt levágtak és nagy zsákmánnyal tértek vissza Szigetvárra.

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. ZrínyitÅ‘l Rákócziig. – kézirat

Budina Sámuel egy írta le az eseményeket – 1568-ban megjelent latin nyelvű krónikájában: „...a török már átkelt a Dráván és a siklósi vár alatt szerte a mezÅ‘ben éjszakáznak és pihennek, az a gondolata támadt (ti. Zrínyi Miklósnak – megjegyzés tÅ‘lem), hogy 1000 gyalogost és 500 lovast elküld szerencsét próbálni. Velük elküldte Alapi Gáspár urat, Kobak Miklóst a gyalogosok tisztjeivel és parancsnokaival együtt. Meghagyta nekik, hogy próbáljanak szerencsét: ha törökkel találkoznak, támadják meg Å‘ket, kezdeményezzenek csatát. Ha azonban nem tudják meglepni Å‘ket, támadják meg Siklóst, vagy gyújtsák fel és rabolják ki a várost. (…)

Amint Siklós alá értek, rá is találtak a török táborra, ahol Mehmet bég, a hadjárat theari vezére szállt meg. (…)

Ennek a feladata az volt, hogy a hadsereg elÅ‘tt haladjon, mint elÅ‘véd, keljen át a Dráván, és Pécs környékén várakozzék, egy olyan helyen, ahol az összes csapatok átkelhetnek a Dráván, és gyülekezni tudnak. Szigorúan megparancsolták neki azt is, hogy onnan addig el ne mozduljon, míg erre a császártól (ti. a szultántól – megjegyzés tÅ‘lem) parancsot nem kap. A megfelelÅ‘ elÅ‘készületek után a mieink támadást indítottak ellenük, és kora hajnalban szétszórták és lekaszabolták Å‘ket. A törökök közül sokat meggyilkoltak, sokan pedig a mocsarakban és a hepehupás bozótosban, szinte ruhátlanul, ingben-gatyában futva kerestek menedéket. A parancsnokuk is – akik Å‘t bégnek neveznek – súlyosan sebesülve szökni próbált, és vízbe, mocsárba fulladt. Fia azonban három törökkel együtt élve került a mieink hatalmába. Arany- és ezüstneműbÅ‘l nagy készleteket, sátrakat és lovakat, továbbá egyéb felszereléseket bÅ‘ségesen zsákmányoltak, majd nagy nyereséggel, szerencsésen és örvendezve tértek vissza Szigetvárra. Az elmondottakon felül pénzzel megrakott nyolc tevét, hatvan lovat, és ötven felmálházott teherhordó öszvért is vezettek a diadalmenetben. Ráadásul még hat szekeret töltöttek meg mindenféle hadiszerszámmal, amit a törököktÅ‘l vettek el. A szigetvári tisztek is a töröktÅ‘l zsákmányolt bíborral és arannyal átszÅ‘tt köntösökbe, prémmel szegélyezett egyenruhákba igen nagy örömmel tértek vissza Szigetbe. Továbbá elragadtak az ellenségtÅ‘l két hatalmas vörös zászlót is, amit szintén magukkal vittek. Ezeknek a rúdja, vas helyett színezüsttel volt megerÅ‘sítve, a selymére pedig tenyérnyi széles aranyozott szegély volt felvarrva. A zászlórúdon (…)

volt egy fonott lósörény, és egy almához hasonló ezüst gomb. Ezt nevezték Å‘k ’szandzsák’-nak. Egészen biztos, hogy hasonló gyÅ‘zelmet és ilyen zsákmányt már rég nem sikerült szerezni az ellenségtÅ‘l.”

lásd. Budina Sámule krónikája. In: Zrínyi énekek és feljegyzések. szerk. Frankovics György. Pécs, 2002. 24-25.