1577-ben Bécsben Habsburg Ernő főherceg vezetésével a Haditanács ülését tartotta, ahol többek között számos főtiszt Goerge Teuffel, Christoph Teuffenbach mellett részt vett két jeles magyarországi német parancsnok, Hans Rueber kassai főkapitány, illetve Lazar Schwendi tábornok, akik kifejtették ellentétes nézeteiket a török elleni katonai stratégia tekintetében, érdemes erre rátekinteni, hiszen az eljövendő időkben ezen két koncepció továbbra is létező alternatívaként szerepelt a stratégák tarsolyában...

Hans Rueber Kassai - vagy másként Felső-magyarországi - Főkapitány szerint a török ellen a támadó háború megvívása a célra vezető:

"megkísértettek egy időben ezen ellenséges szolgaság lerázására mindenféle eszközt, mint kisebb hadjáratok, békealkudozások, azonban egyikkel sem juthattak az ügyek oda, hogy szegény keresztények és alattvalók megmenekültek volna a nyomortól, vagy megtalálták volna azok folytán az őket illető és nekik tartozó oltalmat; sőt miután a jelenlegi béke tartalma alatt több kegyetlenség és vérontás fordult elő, a baj eztán is inkább növekszik, mint elenyészik, ha csak meg nem előzzük azt."

Rueber hangsúlyozza, hogy a török hatalma ellen egyik európai ország ereje sem elegendő önmagában, s "

főképpen nem Magyarországé, amely hosszadalmas pusztítások folytán néptől és egyéb hadieszközöktől erősen meg van fosztva."

Ezért szükség van az örökös tartományok és a Német-Római Birodalom erejének segítségére is. Ugyanakkor a magyaroknak központi szerepet szánt a további harcban, hiszen ezt mondja:

"sokan vannak közöttük, és a legelőkelőbbek között is, kik vagyonuk ötöd, hatod részét (hallgatni akarok afelől, hogy nagy részük annak harmadát, felét fölajánlotta) készséggel odaadnák, ha mindjárt csak az volna is a céljuk, hogy azzal megbosszultassanak."

Rueber úgy számolta, hogy a magyar nemesség és a vármegyék kiállíthatnak 6000 fő lovast, és 4000 főnyi gyalogot; ezentúl a hódolt részek is képesek (?) kiállítani vagy 3000 lovast; míg Magyarország nagyobb városai és mezővárosai önállóan is képesek kiállítani 26 000 fő katonát. Ezenkívül pedig úgy számolt, hogy az osztrák és cseh tartományokból 26 000 lovas és 3000 gyalog kiállításához szükséges pénz, anyagi forrás, avagy emberanyag érkezik, s ezentúl a "szent birodalom" 21 000 lovas, és 2000 gyalogos erejét küldené a török ellenében, s számolt egyéb európai - elsősorban itáliai, spanyol, németalföldi - erőkkel, kiknek számát 10 000 főnyi gyalogságban, s 2 500 lovasban adta meg. 

Nagyon lényeges, hogy a háborúra felkészülés hosszadalmas és körültekintő feladat, melyben a hadsereg felszerelése és fegyelme a központi helyen áll - Rueber szerint. Hangsúlyos az is, hogy a téli háború fontosságát is hangoztatta:

"mert a tapasztalás azt mutatja, hogy a török télen alkalmatlan a harcra, és nagy hadsereg se jöhet fel (ti. a birodalom belsejéből) ezen idő alatt annyi előnyt lehet fölöttük kivívni, hogy aztán tavaszon elég dolguk volna minket az új foglalásokból kitúrni."

A támadás fő célpontjait: Esztergom, Székesfehérvár, Szolnok irányába határozta meg.

Lazar Schwendi tábornok álláspontja ezzel szöges ellentétben állt:

"jelenleg a török birodalma, rendezett viszonyai és hadi tapasztalata és kormánya nagyobb fölényben van, mint valaha; semmi se létezik ami megakadályozhatná vagy meggátolhatná őket abban, hogy majd az egész keletet és Európa legnagyobb részét, azokat, akik még behódolva, vagy adófizetővé téve nincsenek, szolgaság jármába hajtsák, annál kevésbé mivel a többi keresztény egymás között sokkal kevésbé egyetértők, mint azelőtt valaha. Ezentúl sokat beszélt arról, hogy mit tapasztalt a magyarországi harctéren: kifejti, hogy a nyugati zsoldos csapatok a törökkel szemben egymagukban semmit nem érnek. A gyalogság nem tud erőt venni a török janicsárokon, s a nehézlovasság ugyan elsöprő rohamot indíthat, az nem elég a győzelemhez, mivel a török lovasság nem a derékhadban áll, s ha meg is futamodik, akkor is visszatér a harcrendhez: "

…rögtön ismét rendbe állnak és verekedni visszafordulnak, vagy pedig gyalognépükhöz, mint valamely érczfalhoz zárkóznak, és onnan aztán ismételten annál erősebben viaskodnak."

Lazar Schwendi azzal folytatja, hogy: Ellenben a nyugati lovasság nem is ért az üldözéshez:

"semmi gyakorlatuk nincsen abban, hogy ilyen ügyes és fortélyos ellenféllel hogyan kell verekedni és harcolni. Harczmódukat az is nagyon nehézkessé és veszélyessé teszi, hogy míg a törökök bámulatos gyorsasággal és ügyességgel harczolnak, elvonulnak, meghátrálnak a hogyan és amikor akarnak; tábort ütnek és azt mihamar megváltoztatják, éjjel-nappal portyáznak, élelemben majdnem sohasem szenvednek hiányt: addig a mi seregünk nehezen mozog, menetel, nehezen üt tábort és fordul meg és nehezen vonul ki takarmányozásra az ellenség közelében; és miután az élelemtől, víztől s takarmánytól elzáratott, ha csak pár napig is ülnek lóháton, forróságot, szomjúságot, éhséget és munkát kell elszenvedniük s elviselniük (…). Ezt aztán ellenségeink nagyon jól tudják mirólunk, a minek miatt is csak arra igyekeznek, hogy minket a síkságra csaljanak és olyan csatára kényszerítsenek, melyet mi magunk jószántunkból aligha elfogadhatnánk; városok megrohanásával, csatározásokkal nyugtalanítanak, s miután ilyen módon kifárasztottak, élelmezés és takarmányozásban bennünket megakadályoztak; könnyű szerrel legyőzhetnek." 

Ugyanakkor Schwendi pontosan úgy látja:

"jólétünk és fönntartásunk inkább a védő, mint a támadó háborútól függ." S a védelmi rendszer megerősítése - első sorban is Bécs, Kanizsa, Komárom, Eger és Kassa - nagyon fontos. "nehogy az ellenség német földre tegye a lábát."

Az 1577-es bécsi Haditanács ezen ülésén végül Lazar Schwendi véleményét fogadták el: "Miután a támadó háborút Ő Felsége is mellőzni kegyeskedett, Ő Felsége a meghívott tanácsosok és urak nem foglalkoztak vele kimerítően. azonban mégis gondoltak egy eshetőségre. miután részünkről soha sem lehet tudni, meddig tarthat e védő háború és milyen időre halasztja a halálos ellenség Felségedet erőszakkal megtámadni, figyelmeztetnünk kell Felséged, hogy mielőtt Ő Felsége a védő háborúról gondolkozik, arra elkészüljön, hogy támadó háborút is vezethessen és folytathasson, ha arra kerül sor."

"Tagadhatatlan, hogy a magyarok mostanáig Németországot követték, érte életöket és véröket áldozták, azért is méltányos őket, mind védőfalainkat megtartani, róluk gondoskodni, mert ha Magyarországot elveszítjük, és védelmünk német parasztjainkra háramlana, akkor szabadulásunk sokkal bajosabb lesz."

Erőviszony a Duna jobb parti védelmi rendszerén 1577-ben: királyi zsoldba vett iratos vitézek száma a horvát végeken: 3 700 fő, a vend végvidéken: 2 863 fő, a Dráva és a Balaton között (D. Dunántúl): 10 978 fő, balatoni vonalban: 1885 fő, Balaton és a Duna között (É. Dunántúl):12 043 fő állt (ehhez nem számítva a földesúri katonaságot és a szabadlegényeket, akiknek száma igen jelentős volt), ezzel szemben állt 32-ezer főnyi ellenséges végvári katonaság a török garnizonokban. Az egész királyi Magyarország területén a királyi zsoldba vett katonaság száma - a mondott évben, 1577-ben - 18 242 fő volt.

forrás: Szerecz Miklós: Vitézség tüköri, Zrínyitől Rákócziig (kézirat)