1579 - Meghalt Gyulaffy László

1579. május 13. Meghalt a nagy törökverÅ‘ végvári kapitány, Gyulaffy László. 

 

A családja Å‘si vára, Csobánc és környéke, valamint az Észak-Dunántúl volt legnagyobb hÅ‘stetteinek helyszíne. Akárkivel kiállt párbajozni, mindig gyÅ‘zött. Magyar Achillesnek nevezték. Egy alkalommal a hegyesdi török vajda, Bayazid hívta ki párbajra, Gyulaffy az elsÅ‘ rohamnál úgy vágta ellenfelébe lobogós kopjáját, hogy az a páncélos testet teljesen átütve, hátul jött ki. Pápán, GyÅ‘rben szolgált lovas hadnagyként, majd megkapta a tihanyi kapitányi tisztséget. 

 

1562-ben részt vett a Csobánccal szomszédos Hegyesd várának visszavételében. Ekkor gyÅ‘zte le a vár parancsnokát párbajban. 1566-ban kitüntette magát Veszprém, majd Gesztes, Tata és Vitányvár visszavételében. A király, Miksa neki adta Veszprém kapitányságát, de a török folyton panaszkodott rá támadásai miatt, amelyet a bécsi udvar is tiltott. A felszerelés, a zsold is nehezen érkezett, ezért 1568-ban megvált kapitányi posztjától. 

 

Erdélybe ment és János Zsigmond pártjára állt. Részt vett az erdélyi politikai életben, 1575-ben Å‘ vezette Báthory István seregét Bekes Gáspár ellen a kerelÅ‘szentpáli csatában. Nem szakadt el teljesen egykori hazájától, fiát, Istvánt Bécsbe küldte tanulni és sikerült királyával is kibékülnie. A meghalt vitézt birtokán, Szilágycsehiben temették el, sírjára Kassai Dávid írt verset. 

 

Részletes életrajzát Takáts Sándor: Régi magyar kapitányok és generálisok c. munkájában olvashatjuk. 

A kép a Gyulakesziben felállított mellszobrát mutatja. 
http://www.csobancvar.hu/magyar/oldalak/a_varkapitany_tortenete/