1581 - Pálfy Tamás élete

Egy „versengős kapitány”: Pálffy Tamás
(1534-1581)

 

Pálffy Tamás katonai pályáját (Zala)Egerszeg, Győr és aztán Léva – itt a nevezetes Thúry György vezérlete alatt – kezdte meg. Részt vett a szerencsétlen kimenetelű palásti ütközetben (1552), ahol fogságba esett és Sztambulba hurcolták. Valószínűleg gazdag szülei – Pálffy Péter és Dersffy Zsófia – vagyona és közbenjárása révén szabadult ki. 1565-től már újra Győrben, majd Léván szolgált. Később a gazdag Besztercebányára küldték, de hamarosan újra Léván találjuk. 1573-ban Thúry Benedektől vette át a fontos palotai kapitányi tisztet.

 

A stratégiai fontosságú (Vár)Palota állandóan a török nyomása alatt állt. Mondhatni, hogy Pálffy Tamás – noha jól tudjuk, hogy vitézeivel sokat nélkülözött, ez ügyben számos folyamodványa ismert az Udvarhoz – mégis kiváló és méltó utódja volt a nagynevű Magyar Cid-nek, Thúry Györgynek.

 

Takáts Sándor ezt írta róla:
„Az 1574. évben maga a haditanács írja, hogy a törökök Palota körül minden nap portyáznak, s viadalt ajánlgatnak a palotaiaknak. A következő évben vitte a panaszt a Portára, hogy a fehérvári törökök folyton és folyton támadják Palotát. S bár eddig minden támadás balul ütött ki, november 6-án még nagyobb haddal megismétlődött. Ez alkalommal bajviadalra hívó levelet is hagytak a kertek tövében. Október havában Jánosházát támadták meg a törökök, majd a vártartomány falvait próbálták megdúlni. De Pálffy ébersége miatt kevés kárt tehettek. A következő évben már nem ő panaszkodik, hanem a budai pasa indít keserves panaszt ő ellene. Pálffy ugyanis ’versengős’ kapitány volt a szemében, akik miatt a török végházakban és falvakban álomra sem hajthatták a fejüket. Pálffy Tamás, Geszthy Ferenc, Majthényi Lászlóval együtt igyekszik magát menteni a portyázások miatt. A végbeli szokás szerint természetesen minden bűnt a törökre vet. Majd egy másik nagyobb szerencsésebb portya alkalmával, Nádasdy Ferenccel, Geszthyvel, Bornemissza Jánossal, Thúryval (ti. Benedekkel) egyetemben írt Bécsbe a portyázások miatt. Mivel mindezen harcok szerencsésen estek meg, Pálffy Tamásnak és kapitánytársainak semmi baja nem történt. A haditanács csak annyit kötött ki, hogy a zsákmányt és a török rabokat ne bocsássák kótyavetyére. (1577. december 11., december 29.) Így szokott rendesen történi. A törökkel való harcot a király kemény büntetés alatt tiltotta. A harcolókat a büntetés csak akkor érte el, ha a török megverte őket. A győztes végbelieket azonban legtöbb esetben megjutalmazta a király.”

 

Pálffy Tamásnak számos folyamodványa és kérelme maradt fenn, melyben javarészt a palotai vitézek járandóságait kéri, részben pedig Palota megerősítésére figyelmeztet, részben saját jutalmazását is várja az Udvartól. Amikor 48 évesen – 1581. augusztus 20-án meghalt – és a bazini templomban végsőnyugalomra helyezték; ezt a sírfeliratot vésték márványkövére:
„Palota vára tanúsítja, milyen sokszor mért csapást az ellenségre. Ifjúságától haláláig a hazájának szolgált. Sok magyart kiszabadított a török rabságból; soknak volt üdvére. Tetteinek dicsősége örökké élni fog.”

 

(Vár)Palota egy XVII. század végén készült metszeten.

 

lásd. Takáts Sándor: Régi magyar kapitányok és generálisok. Bp. 2010. (reprint) 265-297.