„…az Úr Isten megfutamtatta Å‘ket és nyolcz ezer törökig fogtunk és vágtunk le bennek, az eleven igen kevés, de az holt test számtalan…”

A pákozdi diadal…

1593. november 3-án zajlott le a Székesfehérvár alá szállt keresztény csapatok és a budai pasa felmentÅ‘ serege között Pákozdnál az összecsapás, melyben a törökök súlyos vereséget szenvedtek. Ennek ellenére Székesfehérvárt ekkor nem sikerült megszerezni…

Amikor a keresztény hadak – köztük a legjelentÅ‘sebb végvári fÅ‘kapitányok – Huszár Péter szorgalmazására 1593. október 28-án Székesfehérvár alá indultak, hogy a kulcsfontosságú várost és várat elfoglalják. Tanácskozásukban hangsúlyozván, hogy utána már bátrabban foghatnak Buda ostromához:

„Az október 28-án Székesfehérvár alá vonuló császári és magyar csapatok november 3-án ütköztek meg a vár felmentésére érkezÅ‘ török sereggel, a késÅ‘bb oly híressé vált (értsd. 1848. szeptemberi honvédÅ‘ csata – megjegyzés tÅ‘lem.) Pákozdnál. A harcokról az alábbit olvashatjuk a Sárospataki Magyar Króniká-ban:
’Székesfehérvárnál 20 000 törököt megvertek az odafelé való urak: Nádasdy, Zrínyi, Pálffy (ti. Nádasdy Ferenc, Zrínyi György és Pálffy Miklós – megjegyzés tÅ‘lem). 14 000 vesze el törökben sok bégekkel; a budai basa, kik vélek volt, sebbe esvén elszaladt: nyertek 32 tarackot, a mieinkben estenek 200 sebes és holt.’
A pákozdi csatában a császári sereg északkeletnek fordulva így alakította meg harcrendjét: Pálffy Miklós a bal szárnyon, Hardegg – Nádasdyval, Zrínyivel és Batthyányval – középen állt, míg a jobb szárnyat Huszár Péter vezette. Az ütközetet Pálffy katonáinak támadása vezette be, majd Huszár Péter indult rohamra a törökök ellen.

A német zsoldosok és a tüzérség a hullámos , fedett terepen nem mindenütt tudta a gyalogságot követni és visszamaradt. Ebben a nehéz helyzetben az alsó-ausztriai lovasok gondolkodás nélkül megtámadták a török gyalogságot és azt a többiektÅ‘l elvágták. Hardegg gróf a morva vöröskabátosokkal ugyanígy tett, és betört az ellenség jobb szárnyába. Huszár Péter pedig a jobb szárnnyal tovább nyomulva a törököt elűzte. Miután az ellenséges sorok inogni és hátrálni kezdtek Nádasdy és Zrínyi is harcba léptek és a menekülÅ‘ket 3 mérföld távolságra űzték.

Egyes források az ellenség veszteségét 7 000 – 10 000 közöttinek teszik. A törökellenes erÅ‘k mintegy 1500 katonát veszítettek. (…) Az ekkor még török vazallusságban élÅ‘ Szamosközy István kortárs historikus ekként rögzítette a Pákozdnál történteket:
’A viadalnak módja ekképpen lött, hogy az keresztények tudván azt, hogy Székes Fejérvárnak segítsége találkozik, válogattak volt ki az táborból 15 000 jeles vitézlÅ‘ népeket, kik a török eljövetelire vigyázzanak. De a pasa (a székesfehérváriak segélyére jövÅ‘ Hasszán pasa budai beglerbég) nem találkozott azokra, hanem a derék táborra, és ott kezdette el a harcot, és az 15 000 válogatott vitézek az nagy lövést, oda siettek az táborra, az míg oda értek, addig az török had megveretett és az futó népnek eleibe állottak és az mijá lett a töröknek nagyobb veszedelme. Az viadalnak helyérÅ‘l a pasa elszaladott, Budára nem ment vissza 300-nál több török.’

Illésházy István oroszlánrészt tulajdonított a gyÅ‘zelemben Nádasdynak, aki egyes források szerint októberben 7000 katonájával vonult táborba. Szerinte Nádasdy tanácsa alapján aratták a keresztény erÅ‘k a nagy diadalt. Takáts Sándornál olvashatjuk: ’Nádasdy Ferenc, Zrínyi György és Pálffy Miklós voltak Huszár Péteren kívül e szép gyÅ‘zelem fÅ‘ érdemesei. Mátyás fÅ‘herceg különösen Zrínyit és Nádasdyt magasztalta.’ Illésházy szerint Hardegg nem akarta vállalni a nyílt ütközet kockázatát, s harc nélkül el akart vonulni Székesfehérvár alól, ’de az magyarok nem akartak és fÅ‘képpen Pálffy Miklós és Nádasdy Ferenc intették Å‘ket, hogy hátat ne mutassanak az ellenségnek, hanem arcról reájuk menjenek.”

Az agresszív Szinán nagyvezér kezdeti sikerei ellenére a 15-éves háborúban már a harcok felélénkülésekor sorozatos keresztény gyÅ‘zelmek születtek, melyek nagy reménykedésre adtak okot. A "kis háború"-ban kitűnt magyar végbeliek mind az elsÅ‘k között vitézkednek most is. Az 1593. november 3-án lezajlott pákozdi csatában, a végváriak nagy gyÅ‘zelmet arattak a budai pasán:

"Noha a török számtalan sok lövést tÅ‘n reánk, de istennek kegyelmességébÅ‘l közülünk az lövéssel keveset sértének, az janicsárok is, kik négyezren voltak, minden puskájokat reánk süték. Az után az Úr Isten megfutamtatta Å‘ket és nyolcz ezer törökig fogtunk és vágtunk le bennek, az eleven igen kevés, de az holt test számtalan. Szép férfiak, egy részük szakálltalan, míg másik már szürkülÅ‘ hajjal (…)."

Huszár Péter fÅ‘kapitány terve az, hogy elfoglalják Székesfehérvárt. Ez ugyan nem sikerült, de a magyar végváriak további számos szép fegyvertényt hajtottak végre.

A hadra kelt nagyvezér, Szinán hadseregét úgy tűnt a balszerencse kísérte. Veszprém városának ostromakor díszes sátrát, amelyet apja még Szigetvár alatt kapott a nagy szultántól, I. Szulejmántól ajándékba, a védÅ‘k ágyúgolyói igen megszaggatták (!):

"…ebbÅ‘l általában mindenki gyászos végzetet jósolt Szinánnak e hadjáratban."

A keresztény hatalmak összefogásával, úgy tűnt a törököt ki lehet űzni. Pálffy Miklós maga így írt:

"Mi a muzulmán népet mostanáig olyan doboznak tartottuk, melyet elÅ‘deink nem mertek felnyitni, mert azt mondták, hogy telis-tele van kígyókkal, százlábú férgekkel, skorpiókkal, s ha ezt a dobozt fel nyitnánk, ezek országunkra kiáradnak s népét elpusztítják, megölik. Császáraink és királyaink mindegyik egy-egy lakatot tett rá. Most azonban szükséges volt; mi felnyitottuk és a doboz teljesen üres éppen semmi sincs benne. Sajnos, hogy ilyen hiedelemben töltöttük mostanáig életünket."

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. ZrínyitÅ‘l Rákócziig. – kézirat

Thurzó György levele. Lásd. Nagy László: A végvári dicsÅ‘ség nyomában. Bp. 1978. 97.
Vö. Veress D. Csaba: Várak a Bakonyban. Bp. 1983. 138.
Nagy László: A török világ végnapjai Magyarországon. Bp. 1986. 44.
Nagy László: Nádasdy Ferenc, az erÅ‘s fekete bég. Bp. 1986. 173-174.