1594 - Az erdélyi "törökösök" véres vége

Az erdélyi „törökösök” avagy a „béke-párt” véres vége

 

1594. augusztusában folyamatosan zajlott az a politikai konfliktus Erdélyben, mely a fejedelem, Báthory Zsigmond és vezetői illetve az erdélyi kormányzat azon nagy hatalmú és befolyásos urai között éleződött ki, akik nem kívánták Erdély Portától való elszakadását…

 

Báthory meghallva a Habsburg-ház törökellenes szövetségre csábító szirén-hangjait, az elért katonai sikerek reményében elérkezettnek látta az időt arra, hogy a Török Birodalom szorításából a fejedelemséget kivonja. Számos főúr a pártján állt és támogatta ebben: Bocskai István váradi főkapitány volt ennek a török-ellenes pártnak a fővezér egyénisége (ide tartozott még Korniss Gáspár huszti kapitány, Gyulaffy László – a híres törökverő hős gyermeke –, Jósika István a fejedelem bizalmasa…)

 

Valójában az erdélyi rendek – a megszokott beidegződésnek megfelelően és elsősorban is a törökök bosszújától tartva – nem mertek a magas Portával szembeszállni, s nem hogy a fejedelem Habsburg-párti magatartását és politikáját utasították el, hanem egyenesen amellett szavaztak, hogy Erdély katonai támogatást nyújtson (az előző évi török parancsnak megfelelően) az oszmán hatalomnak.

 

A „törökösök”-nek nevezett „béke-pártot” szintén nagyhatalmú és befolyásos erdélyi főurak vezették: elsőként is éppen a fejedelem unokatestvére, Báthory Boldizsár, akinek Zsigmond kudarca esetén még a fejedelmi trónt is átadni kívánta, aztán Kendi Sándor, Keresztúry Kristóf kővári főkapitány, Kovacsóczi Farkas nagyműveltségű, tudós politikus és belső udvari bizalmas.

 

Eztán Bocskai irányította az eseményeket és szőtte a szálakat: a fejedelmet – aki lemondott és Gyulafehérvárról eltávozott, Kőváron érte – meggyőzte, hogy vissza kell térnie a hatalomba, s miközben az erdélyi rendek azon vitatkoztak milyen kormányzati berendezkedést válasszanak… Bármilyen terv merült is fel – még olyan is, hogy afféle nemesi köztársaság légyen e Erdély, aminő Velence – egyik sem számolt azzal, hogy Báthory Zsigmond lesz az élén. Amikor Bocskai követei előadták, hogy Báthory Zsigmond visszatért a hatalomba és az országgyűlés támogatását kéri, hamar sikerre vitte álláspontját a székelyek, és az udvari katonaság „támogatásával.”

 

Az elkövetkező kolozsvári országgyűlésen (augusztus 17-én nyílt meg) Báthory Zsigmond újra előterjesztette a török hatalomtól való elszakadás politikáját, és hogy nyomatékosítsa tervét és támogatásra bírja az ingatag rendeket, az országgyűlés szomszédságában jól láthatóan Bocskai István fegyveresei szállottak táborba. Eztán viharos gyorsasággal peregtek az események az országgyűlésen:

„Amint mindnyájan odagyülekeztek, s már nagy tömeg ember várakozott, hogy a piacra kísérje, s a mágnások is várták az indulófélben lévő fejedelmet, ez az ablakon által kikiált a palotaőröknek, hogy akarnak-e néki hűséggel szolgálatára állni. Ezek azt felelik, hogy mindenre készek, s erre késedelem nélkül, adott jelre az erre kijelölt századosok berontottak abba a terembe, amelybe az előkelők várakoztak, s azokat hirtelen meglepve megkötözik. Majd, mikor lecsillapodott a háborgás, mely a dolog méltatlansága miatt hatalmas volt, megszállják az elfogott főurak szállásait, nehogy szolgálóiktól, embereiktől valami lázongás származzék, bezárják az összes kapukat, a városban pedig őrséget helyeztek el. Három nap múlva hajnalban, amikor éppen abban az időben hallatlan mennyiségű jégesőt láttak sok helyen lehullani, Kendi Sándort, Iffiú Jánost, Kendi Gábort, Forró Jánost, Literati Gergelyt a város vesztőhelyén lefejezték, s miután az első kettőt a templomban temették el, a többieket a cinterembe vitték s ott hantolták el. A többiek közül, kik őrizet alatt voltak, elvitték Báthori Boldizsárt, Kovacsóczi Farkassal Újvárra (Szamosújvár), Bornemissza Ferencet s Jánost Gyaluba, Gerendi Jánost, Lónyai Albertet, Szalánczi Györgyöt s Szilvási Boldizsárt Gyulafehérvárra. De ezek közül csak a négy utóbbi életének a fejedelem megkegyelmezett, a többieket a lex Iulia (a felségsértésről), néhányat pedig a lex Cornelia (az orvgyilkosságról) alapján elítélték s tizenöt nappal az elsők után kivégezték.”

 

A „bűnösök” a kegyetlen kínzásoktól elcsigázva vallottak, kivégzésük nyilvános volt. Azonban néhányukat, mint a tudós Kovacsóczit és a fejedelmi rokont Báthory Boldizsárt titokban gyilkolták meg: a szamosújvári tömlöcben fojtották meg mind kettőt.

 

lásd. Baranyai Decsi János krónikája. In: Erdély öröksége II. Sárkányfogak 1572-1602. Bp. én. (reprint) 95-96.