1594. május 1-én a budai pasa, Haszán serege nagy vereséget szenvedett a Forgách Simon vezette magyar csapatoktól Tura mellett…

A budai pasának ekkor két felé kellett tekintenie: egyrészt ismert volt, hogy a keresztény fÅ‘erÅ‘k már erÅ‘sen készülÅ‘dnek Esztergom ostromára – tehát volt egy fenyegetése Budának nyugatról; de volt egy ilyen keletrÅ‘l Eger irányából, amely elsÅ‘sorban Szolnok és Hatvan törökjei ellen irányult, illetve Pest ellen… Haszán pasa ezért volt íme most nehéz helyzetben. Arra gondolt, hogy – a források szerint 30-ezer fÅ‘s hadával (valószínűleg erÅ‘s túlzás e szám) – elÅ‘bb a kisebb erejű „keleti fenyegetést” oldja fel, vagyis Hatvan irányába támadott. Átkelt a Zagyván Jászberény közelében, Tura falu mellett azonban Forgách Simon vezette magyarok olyan sikerrel indítottak ellentámadást – s ebben nagy része volt a jól sikerült tüzérségi tűznek is -, hogy a heves küzdelemben közel 3000 török esett el – közöttük számos tiszt és hódoltsági fÅ‘tiszt, mint a gyulai bég –, 17 ágyú és 25 ellenséges zászló került a magyarok kezébe. A menekülÅ‘ törökök Pestig szaladtak.

 „Másnap, úgy mint vasárnap mintegy hét vagy nyolc órakor tájban reggel elindának azon az úton vissza, az kin jöttek vala. Mi sok zsibongás után, addig untaták [!] az király kípit,* hogy felülénk, utánnok menínk, jóllehet elíg nehezen veheték rejá [!], ű maga egyik ríszivel az hadnak az táborban maradván. Az Zagyván által kelínk, ki noha míly vala, de avval sem gondolánk. Egy Tura nevű falunál jól egy [!] közelétöttük vala űket, de miérthogy sok sáron, vizen, hídon és gáton kelleték nekünk is által kelnünk, míg által kelénk, űk is annyit haladának, hogy az sík mezÅ‘ben alig láttuk űket. Ezt látván megállánk és sokat tanácskozának az urak felÅ‘le, ha elhagyván az gyalogokat, utánnok menjünk-í, avagy nem. Mindeneknek, és az fegyvereseknek is az tetszék, hogy megtérjünk, és az elÅ‘ttünk való dologra, ugymint az vár szállásra viseljünk gondot. Megtérénk. Ezalatt az török, nem tudjuk bizonyoson, szívet vívi* azon, hogy megtérénk, alítván,* hogy űtűlök való féltünkben tértünk meg, avagy ugyan mezÅ‘ben akart velünk megvíni. Utánnunk forda, melyet értvín az urak, visszafordánk rejájok, seregeket ujóbban szípen elrendelvín. Az úr Báthori István vala elÅ‘tte az elelöl [!] járónak, vele lívín Humonnay István, Balasi Ferenc, Székel György, PetÅ‘ Gáspár, az egri sereg és ezen kü[v]ül sok fű nípek és seregek, azaz úgy intíztük, hogy az elÅ‘l járóban voltunk – jobb kéz felÅ‘l mellettünk fekete fegyveres – bal kéz felÅ‘l is fegyveresek – és azok mellek [!] az gyalogok lovag gyalog ötezer ha volt, jóllehet az színe az gyalognak nem volt velünk, hanem az sáncban hattok vala. Utánnunk segítÅ‘ seregben Forgách Simon vala, mindezekkel egyetemben ha voltunk ötezeren. Az törökök veszteg állottak rendelt seregekkel, hold formára csinálva az ű seregek. Öt seregeket aránzottuk, hogy vala, jóllehet annyi föld voltak egymást, hogy csag [!] alig ismerszett külön seregeknek lenni. Az középsÅ‘ sereg inkább mind feír lobogós vala, azt mondták lenni az beglerbég hadának. Jobb kéz felÅ‘l mellesleg elÅ‘tte 22 tarackja és egynihány seregbontója,* bal kéz felÅ‘l az szo[l]noki had, azok melles [!] felül rajtok az gyemliak* igen szíp sereggel, mind zöld lobogójok vala, az feír had háta megett állott egy nagy sereg, ki derék* seregjek vala. Így rejájok [!] menvín hozzánk sütögeték tarackjokat és seregbontójokat, kiket noha mi nem tudtunk, hogy velek legyenek, és űk is fÅ‘ bizodalmokat abban vetettík volt, mindazonáltal megszólongatván egymást és az mi jó és kegyelmes Istenünket segitsígül hiván, semmit meg nem tartozánk, hanem beléjek vontok kopjánkat.* Mi az úrral és Humonnai István urammal szinte [szintén] az feír hadra találánk öklelni. Az gemliak az fegyvereseken vitézül elvonták kopjájokat,* de az segítÅ‘ sereg is mindjárást rajtok terme az gemliakon és szolnokiakon, meg nem állhaták,* hanem elfutának, az harchelyen sokat levágván bennek. Igen meleg üdÅ‘ vala, deríkkíppen korán sem űztük Å‘ket egy mílyföldig [mérföldig] is, az ki legtovább volt is üzÅ‘ben, ki csak kevés vala, egy mílyföldnél nem volt sokkal tovább. Az török fejeket az király kípe sátorához hordák másnap, kiy rakás vala, hogy az ki nem látta, talám el sem hiszi. Az sáncban felrakatta vala az király kípe Å‘ket, az zászlókat is, kit harmincnak számláltak akkor, jóllehet azután is mind hordták mind az török fejeket, mind pedig az zászlókat. Az török fejet mondják lenni – az kiket elÅ‘hoztak – többnek harmadfél ezernél,* maga sok maradt test mind fejestűl az mezÅ‘n és vízbe is sokan holtanak, fű emberek is házokhoz sokat küldtek. – Török, számtalan sok sebes köztök, az parasztemberek beszíltík, hogy az mely falukon által futottak, olyak is voltak, hogy álla, orra, szája kettéhasadt, felül töltögettek vizet az torkában, még vigire nem mehettünk, kik veszteneklyak az harcon.
Miközöttünk is sok sebes vagyon, azt ítílljük, hogy vagyon nyolcszázig való. Az úr Báthori István uram is sebes, az bal lábának az ikráját hegyes tÅ‘rrel sértették meg, jár most is egy ujjnyi kÅ‘ bele, de meggyógyítja az jó Isten, meg ebbÅ‘l. Balasi Ferenc, Kátay Mihály, Barcsay János, több sok fű ember is vagyon sebes. Sárközy Mihálynak fej[i]t vivék, Bánfy Zsigmondot halva találták az harchelyen, rút vagdalások valának az fe[j]ín és kezín, egyníhány ujja is szakadt vala el. Itt egy homokon tisztessíggel eltemetÅ‘k. Petky Pált az tarack ölé meg, Szenmariay Mihály is elveszett, Petky Ferenc is, Mosdosi Péter is. Ezeken kű[v]ül közlegíny is alkotmasint, de nem felette sok. Chernel Pál is ott veszett.
Az Balasy uram inassát, az Horváth Gazsit is az tarack ölte meg.”

forrás: Telegdy Pál: Váradi Katának írott levele, 1594. május. 5.

Szederkényi Nándor: Heves vármegye története II. kötet 35. fejezet.