„Rettenetes szívűek, gyilkol kezeikben a lándzsa, míg rohanó paripán űzik a törököt…”

1595. augusztus 4-én az Esztergom felmentésére indult budai pasa serege az esztergomi ostromtábor alatt súlyos vereséget szenvedett a keresztény csapatoktól, mely győzelemben oroszlánrésze volt a két neves főtisztnek, Pálffy Miklósnak és Nádasdy Ferencnek…

A 15-éves háború addig nem látott véres, pusztító és kegyetlen harcok sorozatát zúdította Magyarországra. A kezdeti lendületben úgy tűnt a keresztények fölénybe kerülhetnek. Nem titkolt célja volt a császári hadvezetésnek, hogy Budát visszafoglalja. Ehhez azonban fontos volt olyan erősségek megszerzése, mint Székesfehérvár, avagy Esztergom. Ez utóbbi ősi várost – amelynek török őrsége nagy vitézségéről híres volt a végeken – már 1594-ben sikertelenül ostromolták a keresztények nagy vérveszteséget szenvedve (emlékezzünk itt kapott halálos sebet Balassi Bálint is).

1595-ben újra nagy keresztény hadsereg szállt Esztergom alá és Karl Mansfeld tábornok vezetésével vívták a várost. A budai pasa pontosan érzékelte, hogy számára létfontosságú Esztergom török kézen tartása, ezért az ostrom folyamán nem egyszer kísérelte meg a város felmentését. Augusztus 4-én először.

„A magyar katonáknak az ostrom kezdetén az volt a feladatuk, hogy a Duna mentén, annak egész hosszát vigyázzák, majd amikor a város körülsáncolása megtörtént, Pálffy lovasokat küldött Buda felé az ellenséges mozdulatok kikémlelésére. A magyar lovasokat így méltatta a kortárs Bocatius a Huszárok című, Geréb László fordításában közölt versben:

’Mily csapat ez? Daliás, párduckacagányú leventék!
-    Bellonát kérdem, s erre ekképp felel ő:
Mind magyar ez, szép magzatim – nem látod-e róluk?
Ifjaimért anyai lelkem öröme buzog.
Rettenetes szívűek, gyilkol kezeikben a lándzsa,
míg roppant paripán űzik a vad törököt.
Dísz, diadal Magyarországnak, valamint a királynak;
rajta tehát szaporán, mindig előre, huszár!’

Ezt követően Párkányt ostromolja Pálffy, amely harccselekményhez – Istvánffy Miklós A magyarok története című munkájának tanúsága szerint – ’magához vette Nádasdyt s a Dunán hidat verve, Párkányt harcias lélek nagy erejével és lelkesedéssel támadta meg.’ A rohamot siker koronázta. Aztán a magyar csapatok az Esztergomba vízi úton erődítést bejutatni akaró török kísérletet hiúsították meg, majd a budai beglerbég vezette felmentő sereg hadmozdulatait derítették fel augusztus 1-én.

Az augusztus 4-én lejátszódó esztergomi csatában a harcot Pálffy lovasai kezdték meg. Amikor Pálffy – írja Istvánffy – „a magyarokkal és Nádasdyval megkezdte a csatát, az ellenség serényen és a mieink mellén lándzsát törve, egy ideig minket feltartóztatta ugyan’, de Mansfeld jelentős csapaterősítéseket vitt a harcolóknak, a török sereg ’ott hagyva az ágyúkat, eldobta a zászlókat, és rút futással menekült a hegyekbe, a szőlőkbe, a völgyekbe és az erdőkbe.”

 lásd. Nagy László: Nádasdy Ferenc, az erős fekete bég. Bp. 1986. 188-189.