1596 - Mezőkeresztesi csata

1596. október 26-án zajlott le a keresztény szövetségesek és III. Mohamed török szultán hadserege között a mezÅ‘keresztesi csata. Az ütközet nem csak a 15-éves háború (1591-1606), de a XVI. századi magyar hadtörténet – Mohács utáni (1526) – legnagyobb mezei összecsapása volt. A mezÅ‘keresztesi csatában a Keresztény Liga csapatai – a Habsburg-erÅ‘k és nyugati szövetséges itáliai és német fejedelmek csapatai és Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem hadai – nagy erÅ‘vel sorakoztak fel az Egert sikeresen ostromló török szultán hadával szemben. Az ütközet, amely a megelÅ‘zÅ‘ elÅ‘csatározásokkal együtt több napon át tartott, a törökök gyÅ‘zelmével ért véget…

MezÅ‘keresztesi csata ábrázolása egykorú török miniatúrán.

Középen a janicsárok mögött maga a szultán, III. Mohamed.

Baranyai Decsi János krónikájában:

„Miután Miksa és Zsigmond (ti. Habsburg Miksa fÅ‘herceg és Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem – megjegyzés tÅ‘lem.) egyesítették seregeiket, melyet 55 000 kiváló fegyveresre becsültek, egymásnak esküvel kötelezték magukat, hogy Miskolcról elindulva a törökök ellen vonulnak, s elhatározták, hogy megütköznek velük. Így október 21-én a sereget megindították, s másnap egy hosszú és széles hangaerdÅ‘n vonultak át, s Eger felé tartottak.

EgertÅ‘l nem messze, egy Keresztesnek nevezett község, olyan síksággal, hogy bármilyen nagy seregeknek elég nagy terület az ütközetre. Itt október 26-án adott jelre a mieink bátran rohamra mennek, de a rájuk rohanókat a törökök vitézül feltartják. Eközben a tatárok lassú elÅ‘nyomulással felfejlÅ‘dtek, s a mieinket lassanként minden oldalról körülvették.

Miután néhány órán át csetepatékban küzdöttek, s valameddig egyenlÅ‘ reménnyel harcoltak, mindenfelé nagy mészárlás kezdÅ‘dik, s a törökök, nem tudni: komolyan-é vagy terv szerint megfutamodnak, s miközben a mieink erÅ‘sen üldözik Å‘ket, nagy futva menekülnek. A mieink üldözik a futókat, s felbomlott sorokban versengve pusztítják Å‘ket, s az ellenségtÅ‘l 109 ágyút elvesznek. Ezek mellett, aminek legkevésbé lett volna szabad megtörténnie, elmellÅ‘zik a hátuk mögött a hadi mozsarakat, s azt vélvén, hogy a törökök most már megállás nélkül futni fognak, benyomulnak a táborba, mely mindenféle igen értékes dolgokkal csodálatosan meg volt rakva, s kifosztják.

Ezt látva a janicsárok, akiket a sátraknál Å‘rségül visszahagytak, mivel észrevették, hogy semmi lehetÅ‘ség nincs már a menekülésre, összeszedve bátorságukat az ágyúkból lövöldözni kezdtek azokra, akik a futó törököket üldözték. Mikor ez nagy pusztítást okozott a mieink között, a másik oldalról a tatárok támadtak, és Czikala basa lovasságával oldalról támadta meg a mieinket, kezdtek elÅ‘bb néhányan a német páncélosok közül, majd az erdélyiek és a magyarok is megfutamodni. EttÅ‘l a dologtól a törökök fellelkesülve a törökök, azok is, akik a táborban voltak, azok is, akik megfutamodtak, hirtelen nagy lármával a mieinkre visszacsaptak s míg nagy biztonságban a zsákmányolás leköti ezeket, váratlanul rájuk támadtak. De azok is, akik már a táboron túl menekültek, oda visszaszáguldanak, s bizonyos Å‘rizetre szolgáló csapatokkal, melyek mindig erre a célra távolabb valami dombon Czikala basa vezetésével piros zászlókkal jelezve mozdulatlanul álltak egészen eddig a pillanatig, a megfutamodó mieinkre rárontanak.

Így a török vezérek, mikor már az elsÅ‘ zászlók elbuktak, s a vezetÅ‘iket megölték, katonáikat a keresztények ellen zúdították: a mieink a nem várt dolgoktól megrémültek, nem tudva, hogy kihez s hova fussanak. Hozzá még a nagy zsákmányolásban is elmerültek, olyan nagy biztonsággal, hogy egyik ezeket, a másik azokat a sátrakat foglalta bele urai számadásába, s ide-oda letűzött lándzsával jelezte, hogy az elfoglalóé. Mindezeket a gyÅ‘zelem kivívása elÅ‘tt felosztják, de ime a törökök megjelennek és súlyos csatát kezdenek. A mieinket levágja a számos sokaság, s a tatárok nyilai hullnak rájuk, mint a zárporesÅ‘, elvesznek a zászlók, s mindnyájan, akik elÅ‘bb csatarendben álltak megfutamodnak.

Ezt látva Zsigmond fejedelem mindenkire rá kiált, könyörög, hogy az egyszer már kivívott gyÅ‘zelmet vak félelmükben ne veszítsék el, s megparancsolja, hogy zászlaját szembeötlÅ‘ helyen tűzzék ki. De minthogy páni félelem szállta meg mindnyájukat, mikor már-már rárontottak a törökök, hogy jobb idÅ‘kre megÅ‘rizze magát, Å‘ is elhagyja a tábort, s az Å‘t kísérÅ‘ Huszár Péterrel (a neves végvári fÅ‘tiszttel, pápai kapitánnyal, ki most Báthory Zsigmond szolgálatában állott – megjegyzés tÅ‘le.), Kornis Gáspárral, s néhány mással lassan az övéihez visszatért. A szétszórt keresztényeket estvélig üldözték a törökök, s vágták Å‘ket, majd mikor már akadályozta Å‘ket a sötétség, este a táborukba visszatértek. Ha az éjszaka nem takarta volna el a futókat, emberemlékezet óta a legnagyobb vereség érte volna a keresztényeket.

De a sötétségtÅ‘l elfedve visszatérhettek a táborba, s felgyújtva a fejedelem sátorát, s elvive az értékesebb dolgokat ki merre látott, szétfutott, noha már senki sem üldözte Å‘ket. Ha visszanyerve bátorságukat nem hagyják el a tábort, nem kétséges, hogy a gyÅ‘zelmet másnap kivívhatták volna. De minthogy az Isten gÅ‘gösségük, kapzsiságuk, s a keresztények egyéb bűnei miatt jogos haragra gerjedt, oly nagy félelem szállotta meg valamennyit, hogy bár mindenki azt kiabálta, hogy meg kell állni, s szembeszállni a törökökkel: senki sem mutatott példát, hanem mind egytÅ‘l egyig jobbnak látták megfutamodni.”

Az elÅ‘térben a mezÅ‘keresztesi harctéren zsákmányoló nyugati zsoldosok... egykorú metszeten.

 lásd. Baranyai Decsi János krónikája. In: Erdély öröksége II. Sárkányfogak 1572 – 1602. Bp. én. 134-136.