1600 - Kanizsa a töröké

Kanizsa a töröké…

 

1600. október 22-én Kanizsa hősies harcuk után - és a keresztény felmentőhad sikertelen felmentési akciói után - megadta magát Ibrahim török nagyvezér seregének...

 

A szeptember első felében kezdődő ostromban a védők mindvégig derekasan helyt álltak a török túlerővel szemben. A Haditanács pontosan tudta Kanizsa stratégiai fontosságát ezért felmentő sereget küldött, hogy a várat az oszmánok nyomásától megszabadítsa. Mercoeur lotharingiai herceg vezette felmentő had - benne számos magyar vezér, mint Zrínyi György és Nádasdy Ferenc - többször is támadást intézett az ostromló török had ellen, sikereket is elértek, de a kitűzött célt, hogy Kanizsát megszabadítsák, arra nem volt erejük. Ráadásul az időjárás rosszabbra fordulásával, az ellátási hiányosságok miatt, és a járványok megjelenésével a keresztény felmentősereg ereje egyre fogyott. Végül a lotharingiai herceg úgy döntött elvonul a vár alól és magára hagyja Paradeiser kapitányt és katonáit.

 

1600. október 20-án a védők már szinte minden tartalékukból kifogytak. A lőszerhiány miatt, már a török tüzérség belövöldözött golyóbisait szedték össze és azokkal lőttek vissza az ostromlókra, a puskapor tartalékok is kimerültek, de a vitézek is kimerültek a hosszú küzdelemben és számuk is vészesen csökkent. A török krónikások - mint Kjátib Cselebi - is azt jegyezték fel, hogyha ez nem következett volna be, akkor a várvédők tovább is kitartottak volna és nem foglalhatták volna el Kanizsát.

 

Október 22-én már csak 37 tiszt és 110 főnyi legénység állt fegyverben, s bár több főtiszt is a további küzdelem mellett érvelt, Paradeiser kapitány szavazásra bocsátotta a döntést: megadás, vagy a harc folytatása?

 

A többség a megadás mellett döntött. És hamarosan kitűzték a megadást jelentő zászlókat: a felnyitott kapukon bevonulhatott a török. A török nagyvezér, Ibrahim pasa szabad elvonulást biztosított a 43 napon át keményen ellenálló védőknek.

 

A török krónika leírása szerint:

„Midőn az ellenség látta az iszlám seregnek, főként pedig a janicsároknak, kik bátorságuk ezerféle győzelmi zajával egész Európát betöltötték, futását és hogy az erdőben folytonos tüzelés közt állást foglalnak – megszemlélve a tábor előtt elterülő nádast, visszatért. Ezt is Ibrahim pasa ügyességének köszönthetjük, mert az erdőben lesbe állított sereget, mely folyton tüzelt, hadicselnek tartották, s közelinek vélve, ezen nap sem merték üldözni…


Így történt aztán, hogy miután Isten segítségével megverték az ellenség táborát, s azon bátorság által, melyet egy iszlám fogoly mutatott, légbe röpítve a puskaportornyot, az ostromlottak megszeppentek. Féltek, hogy az – akkor az egész földkerekségen nagyon félelmetes hírű – oszmán kard áldozatai lesznek, parancsnoaik elhatározták, hogy kegyelemre megadják magukat…


Hanem akkor fájdalom, a nagyságos szerdáron, Ibrahim pasán a láz tünetei kezdettek mutatkozni. Murtezza pasát, ki később Törökországnak nagy szolgálatokat tevő államnagya lett, maga mellé hívta és miután teljhatalmú helyettesévé tette 1010 (a keresztény időszámítás 1601. éve) első havában elhunyt.”

 

Később Evlia Cselebi - ki maga is jár az 1660-as években Kanizsán így írt - kissé ferdítve az események valóságán és a szereplők személyén:

„III. Mohamed szultán idejében Gázi Ibráhim pasa ezt (Kanizsát) Zerin-oglutól (Zrínyitől) feladás útján elfoglalta. Elfoglalásának ez volt az oka. Abban az időben Toplu Mohammed pasa volt a rumili vezír, Terjáki Haszán pasa pedig a budai vezír. Ez a két vezír, amikor a várnak sáncaiba segítségül érkező francia király segélycsapatai (valójában a Pápát feladó, törökhöz csatlakozott vallon zsoldosok) sáncba vonultak, éppen a várat ostromolta, s a hatalmas Isten rendeletére a belső várban levő lőporraktárban tűz támadt, a mire az ellenség igen elkedvetlenedett, Ibráhim pasa nagyvezír pedig tengernyi seregével a vár alatt levőkkel hét napon keresztül rettenthetetlen harcot vívott s végre is az ellenség saját táborába összetörve, katonaságában megfogyatkozva egyik éjjel Medskemoria (Muraköz) felé elfutott. A következő napon az ostromlottak látva ezt a helyzetet, elszomorodtak, s a várat szerződéssel föladták; a hadsereg részéről a pécsi Kodsa Szinán csaus, mint az oszmánlik megbízottja a várba ment, ők pedig a kulcsokat a szerdárhoz hozták.”

 

Mivel Kanizsa elvesztése az örökös osztrák tartományok védelme szempontjából - szinte Győr stratégiai fontoságával vetekedett - így Paradeiser kapitány sorsa is hasonlóan megpecsételődött, mint annak idején Hardegg győri főkapitányé. Egy évvel később, 1601. október 19-én a haditörvényszék ítélete nyomán kivégezték.

 

Kanizsa eztán közel 1500-2000 fős helyőrségével a török Hódoltság egyik legjelentősebb erőssége és végvára lett, élén a pasával, s erről Evlia Cselebi így írt:

"Ez a vár olyan erős, hogy rendszerint hét király egyesülve ostromolja, s végül mégis leverve, kárt szenvedve, távoznak el. III. Mohamed szultán idején is egyszer a hatalmas vezírek közül való híres Terjáki Haszán pasát e várban ostrom alá fogták, de mint a történelmek írják, az őt ostromló hét király seregétől különféle csellel és hadi fortéllyal megszabadult, sőt az ellenség leverve, eltávolította. E vár ugyanis egy mocsár-tenger mély tavában van, mintha egy béka négy lábát kiterjesztve, a vízben feküdnék. Négy lába gyanánt a négy sarkán girbe-görbe bástyák vannak, melyet semmiféle ellenség ágyúi le nem ronthatnak, mert igen őrzik azokat. (…) A vár egy tóban délkeletről északra nyúlva fekszik, négyszög alakú és kerülete ezernyolszáz derék lépés. Én szegény e várat saját lábaimmal mértem meg. Árka nincs. Falainak szélessége negyven-ötven láb s erős, tömésfalak. (…) E várfalon itt-ott a város előkelőinek kertecskéi vannak, szintén e várfalon vannak az ostrom idején vértanúságot szenvedett emberek sírjai is. A jelvények, zászlók zöld deszkából vannak. Tudniillik olyan széles, tágas és erős várfalak ezek, hogy egy országban sincs párjuk. E fal előtt, hogy a várnak védőpajzsa legyen, egyszeres vastag gerendákkal készült sövénykerítés van, melyet cementmésszel bevontak; tömés nélkül egyszerű palánkfal ez, úgy, hogy a vár fehér hattyú gyanánt áll. Ezen védőpajzs mögött az anyafalig menve, oly széles út van, hogy két kocsi egymás mellett elmehet. Háború idején a hitharcosok e fal mögött meghúzódnak, sáncokat ásnak s a csatázásra szolgáló lőrés-lyukak és ágyú elrejtő helyek minden oldalon vannak. (…)"

A török krónikás még hosszan áradozik a vár szépségéről és hihetetlen erősségéről, véleménye szerint ez az erődítmény bevehetetlen. Végsősoron igaza volt.

 

Ez a kép a török uralom alatt álló Kanizsát ábrázolja egy XVII. század végi metszeten.

 

lásd.Evlia Cselebi. 563-565.