1601 - Székesfehérvár visszafoglalása

„A roham egy nehéz órán át tartott, s végül a törökök engedni kényszerültek a nagyobb erőnek.”


Székesfehérvár a újra keresztényeké…

 

1601. szeptember 19-én a Mercoeur herceg vezette szövetséges keresztény haderő általános támadást indítva a székesfehérvári törökök védelme ellen, betört a városba és véres kézitusában elfoglalta…

 

A szövetséges keresztény csapatok már szeptember 17-én nagyon szorosra vonták a gyűrűt a török Székesfehérvár körül, s a tüzérség is nagy intenzitással lőtte a városfalakat. Ez olyan kedvezően alakult – köszönhetően Schultz grófnak a keresztény had főtűzmesterének, s nem utolsó sorban a fővezérnek Mercoeur hercegnek, aki a krónikák szerint, mint kiváló tüzér maga is irányozta az ágyúkat – hogy mind az északkeleti, mind a nyugati oldalon sikerült rést lőni a falakon. Mindezen idő alatt a gyalogság náddal és sással, fával, és mindenféle törmelékkel, földdel igyekezett a várárkokat feltölteni, hogy a rohamhoz átjárható legyen. Ezt a török védők folyamatos tüzeléssel igyekeztek megakadályozni.

 

Szeptember 19-én Mercoeur herceg beüzent a várba és megadásra szólította fel a törököket. A székesfehérvári oszmánok azonban elutasították a felszólítását; ekkor a kora délelőtti órákban megindult a szövetséges keresztény hadsereg általános támadása. A legerősebb rohamoszlop a Palotai-kaputól délre lőtt rés ellen indult meg: ágyúsortűz vezette be a támadás, mely a rés védelmére összegyűlt védőket űzte el, s noha a gyalogsági támadás hamarosan megindult, de a törökök nagyon erősen és bátran védekeztek; köveket, tűzet, forró vizet és olajt zúdítottak a rohamozók nyakába. Itt a támadást kétszer is visszaverték, de a harmadik rohamot, melyben a fővezér herceg a tartalékba helyezett erőket is bevetette sikerrel járt.

 

Ekkor törtek be az ostromlók a másik oldalon – a Budai-kapu felől – is Székesfehérvárra. A szemtanú beszámolója alapján lehet rekonstruálni az elkövetkező eseményeket:

„A roham egy nehéz órán át tartott, s végül a törökök engedni kényszerültek a nagyobb erőnek. A keresztények csakhamar elözönlötték a várost, s Mercoeur herceg, hogy bátorítsa a hátramaradottakat, s hogy segítsen rajtuk, maga őrködött a résnél. A győztesek kardjukkal mindent elkövettek, hogy megbosszulják azt az ezer keresztényt, akik a rés alatt maradtak holtan, összekeveredve négyezer törökkel, akik a kemény harcban áldozták fel életüket.”

 

A városba betörve a harc tovább folytatódott és még véresebben tombolt az öldöklő küzdelem, hiszen a törökök házról házra húzódtak vissza, hősiesen és keményen védve minden talpalatnyi területet. Maga a székesfehérvári szandzsákbég is egy toronyba fészkelte be magát vagy 120 katonájával és onnan a legelkeseredettebben védekezett, semmiképpen nem akarta megadni magát. Végül azonban mégis élve fogták el – és igen nagy szerencséjére – ellenfele, Mercoeur herceg a maga személyes rabjának tekintette és szűk kíséretével és családjával együtt a saját sátrában helyezte el a bátor török tisztet.

 

A védelem ezzel összeomlott, de a véres események ezzel még nem értek véget. Giovanni Marco Isolano ezredes – a keresztény kézre került város későbbi parancsnoka, és a város törökök általi 1602-es visszavívásakor Székesfehérvár parancsnoka így írt az eseményekről:

„Amikor a falon támadt résen a mieink betörtek, a törökök már alig védekeztek, mind elmenekültek, hogy elrejtőzzenek a mocsárban, amely körülveszi a várost. A szandzsákbéget a toronynál fogták el, a legtöbbet pedig a mocsárban; a házakban sok kár esett. Rögtön a város bevétele után felrobbant a puskapor a nagy templomban, amely nagyrészt összeomlott; a másik oldalon a házak egész alapjukig leégtek, épp csak a szerencsétlen város falainak gyűrűje maradt állva.”

 

A városban sok törököt lemészároltak, mások fogságba esetek, de nagyon sokan a város keleti oldalán – ahol széles mocsár terült el – igyekeztek megszökni. De ők sem kerülhették el végzetüket, mert aki sikerrel kikecmergett a mocsárból, azt a keresztény sereg lovassága kaszabolta le vagy fogta el.

 

Érdekes momentuma volta az ostromnak, illetve az azt követő eseményeknek a végzetes lőporrobbanás. A győzelem után a keresztény had vezérkara és tisztjei – s mellettük számos vitéz – az ősi székesegyházba mentek, és ott hálaadó misét hallgattak meg, alig hogy eltávoztak onnan, hatalmas robbanással repült az épület nagy része a levegőbe. Felrobbant a templom alatt elásott lőpor. Szerencsére „csak” egy tucat ember életét követelte, de a források szerint levegőbe repült az a sok kincs is, amelyet a magyarok 1543-ban – a város török kézbe kerülésekor rejtettek itt el.

 

Az erős ostrom, a tüzérségi tűz és végül a puskaporrobbanás alaposan romba döntötte az egykori koronázó helyet, az ősi Székesfehérvárt. Feljegyezték, hogy a zsákmányra éhes vallon zsoldosok mivel a romos városban sok zsákmányt, prédát nem leltek, ezért saját német bajtársaikat rohanták le és őket fosztogatták…

 

A fővezér a fogságba esett körülbelül 1500 törököt katonai kísérettel küldte Győrbe. A sikeres székesfehérvári ostrom örömére a császár és király, Rudolf Prágán hálaadó istentiszteletet rendelt el – s reménykedett, hogy magas rokona: Ferdinánd főherceg ostromló csapataival, majdan Kanizsa alatt is olyan sikerrel jár – hiszen annak ostroma is ezekben a napokban zajlott – mint itt Székesfehérvárnál Mercoeur herceg.