„A roham egy nehéz órán át tartott, s végül a törökök engedni kényszerültek a nagyobb erÅ‘nek.”

Székesfehérvár a újra keresztényeké…

1601. szeptember 19-én a Mercoeur herceg vezette szövetséges keresztény haderÅ‘ általános támadást indítva a székesfehérvári törökök védelme ellen, betört a városba és véres kézitusában elfoglalta…

A szövetséges keresztény csapatok már szeptember 17-én nagyon szorosra vonták a gyűrűt a török Székesfehérvár körül, s a tüzérség is nagy intenzitással lÅ‘tte a városfalakat. Ez olyan kedvezÅ‘en alakult – köszönhetÅ‘en Schultz grófnak a keresztény had fÅ‘tűzmesterének, s nem utolsó sorban a fÅ‘vezérnek Mercoeur hercegnek, aki a krónikák szerint, mint kiváló tüzér maga is irányozta az ágyúkat – hogy mind az északkeleti, mind a nyugati oldalon sikerült rést lÅ‘ni a falakon. Mindezen idÅ‘ alatt a gyalogság náddal és sással, fával, és mindenféle törmelékkel, földdel igyekezett a várárkokat feltölteni, hogy a rohamhoz átjárható legyen. Ezt a török védÅ‘k folyamatos tüzeléssel igyekeztek megakadályozni.

Szeptember 19-én Mercoeur herceg beüzent a várba és megadásra szólította fel a törököket. A székesfehérvári oszmánok azonban elutasították a felszólítását; ekkor a kora délelÅ‘tti órákban megindult a szövetséges keresztény hadsereg általános támadása. A legerÅ‘sebb rohamoszlop a Palotai-kaputól délre lÅ‘tt rés ellen indult meg: ágyúsortűz vezette be a támadás, mely a rés védelmére összegyűlt védÅ‘ket űzte el, s noha a gyalogsági támadás hamarosan megindult, de a törökök nagyon erÅ‘sen és bátran védekeztek; köveket, tűzet, forró vizet és olajt zúdítottak a rohamozók nyakába. Itt a támadást kétszer is visszaverték, de a harmadik rohamot, melyben a fÅ‘vezér herceg a tartalékba helyezett erÅ‘ket is bevetette sikerrel járt.

Ekkor törtek be az ostromlók a másik oldalon – a Budai-kapu felÅ‘l – is Székesfehérvárra. A szemtanú beszámolója alapján lehet rekonstruálni az elkövetkezÅ‘ eseményeket:

„A roham egy nehéz órán át tartott, s végül a törökök engedni kényszerültek a nagyobb erÅ‘nek. A keresztények csakhamar elözönlötték a várost, s Mercoeur herceg, hogy bátorítsa a hátramaradottakat, s hogy segítsen rajtuk, maga Å‘rködött a résnél. A gyÅ‘ztesek kardjukkal mindent elkövettek, hogy megbosszulják azt az ezer keresztényt, akik a rés alatt maradtak holtan, összekeveredve négyezer törökkel, akik a kemény harcban áldozták fel életüket.”

A városba betörve a harc tovább folytatódott és még véresebben tombolt az öldöklÅ‘ küzdelem, hiszen a törökök házról házra húzódtak vissza, hÅ‘siesen és keményen védve minden talpalatnyi területet. Maga a székesfehérvári szandzsákbég is egy toronyba fészkelte be magát vagy 120 katonájával és onnan a legelkeseredettebben védekezett, semmiképpen nem akarta megadni magát. Végül azonban mégis élve fogták el – és igen nagy szerencséjére – ellenfele, Mercoeur herceg a maga személyes rabjának tekintette és szűk kíséretével és családjával együtt a saját sátrában helyezte el a bátor török tisztet.

A védelem ezzel összeomlott, de a véres események ezzel még nem értek véget. Giovanni Marco Isolano ezredes – a keresztény kézre került város késÅ‘bbi parancsnoka, és a város törökök általi 1602-es visszavívásakor Székesfehérvár parancsnoka így írt az eseményekrÅ‘l:

„Amikor a falon támadt résen a mieink betörtek, a törökök már alig védekeztek, mind elmenekültek, hogy elrejtÅ‘zzenek a mocsárban, amely körülveszi a várost. A szandzsákbéget a toronynál fogták el, a legtöbbet pedig a mocsárban; a házakban sok kár esett. Rögtön a város bevétele után felrobbant a puskapor a nagy templomban, amely nagyrészt összeomlott; a másik oldalon a házak egész alapjukig leégtek, épp csak a szerencsétlen város falainak gyűrűje maradt állva.”

A városban sok törököt lemészároltak, mások fogságba esetek, de nagyon sokan a város keleti oldalán – ahol széles mocsár terült el – igyekeztek megszökni. De Å‘k sem kerülhették el végzetüket, mert aki sikerrel kikecmergett a mocsárból, azt a keresztény sereg lovassága kaszabolta le vagy fogta el.

Érdekes momentuma volta az ostromnak, illetve az azt követÅ‘ eseményeknek a végzetes lÅ‘porrobbanás. A gyÅ‘zelem után a keresztény had vezérkara és tisztjei – s mellettük számos vitéz – az Å‘si székesegyházba mentek, és ott hálaadó misét hallgattak meg, alig hogy eltávoztak onnan, hatalmas robbanással repült az épület nagy része a levegÅ‘be. Felrobbant a templom alatt elásott lÅ‘por. Szerencsére „csak” egy tucat ember életét követelte, de a források szerint levegÅ‘be repült az a sok kincs is, amelyet a magyarok 1543-ban – a város török kézbe kerülésekor rejtettek itt el.

Az erÅ‘s ostrom, a tüzérségi tűz és végül a puskaporrobbanás alaposan romba döntötte az egykori koronázó helyet, az Å‘si Székesfehérvárt. Feljegyezték, hogy a zsákmányra éhes vallon zsoldosok mivel a romos városban sok zsákmányt, prédát nem leltek, ezért saját német bajtársaikat rohanták le és Å‘ket fosztogatták…

A fÅ‘vezér a fogságba esett körülbelül 1500 törököt katonai kísérettel küldte GyÅ‘rbe. A sikeres székesfehérvári ostrom örömére a császár és király, Rudolf Prágán hálaadó istentiszteletet rendelt el – s reménykedett, hogy magas rokona: Ferdinánd fÅ‘herceg ostromló csapataival, majdan Kanizsa alatt is olyan sikerrel jár – hiszen annak ostroma is ezekben a napokban zajlott – mint itt Székesfehérvárnál Mercoeur herceg.