1606 - Az oszmán-török hódítás ideológiája 3.

„Az iszlám népe bizonyára az aranyalmáig fog hódítani.”


Az oszmán-török hódítás ideológiája…


Egy kis emlékeztető: a „Kizil Elma” eszméje.

 

A XVI. században a magyar állam összeomlása a török hódítok csapásai alatt, olyan realitás volt, amely egész Európát megrázta. A mohácsi vészben elesett keresztények lelki üdvéért még a messzi Spanyolország templomaiban is misét mondtak. A kortárs Európa kiemelkedő elméi, gondolkodói, miként Luther Márton, Morus Tamás, Rotterdami Erasmus és Melanchton, mind arra figyelmeztettek, hogy a török immár a kapukon belül van. Elterjedt az európai teológiai, vallási és politikai irodalomban, publikációkban az az allegorikus kép, melyben a megsebzett és töröktől gyötört Magyarország, mintegy segítséget kér a keresztény népek közösségétől. Számos szerző – mind Habsburg-párti németek – hivatkozik arra, hogy Pannónia sorsa elválaszthatatlan Ausztriától, s most már Ausztria fordul segítségért nővéréhez Germániához. Elpanaszolja, hogy Rhodosz szigete után – amit a johannita lovagok védtek –, immár Pannonia kincseire vágyik a török. Másutt az allegorikus képben megjelenő Magyarország előadván panaszát, így fordul a keresztény Nyugathoz:

 

"És mikor – sokszor – fegyverrel tört a török rám,
Pajzsként álltam elé s téged óvtalak én."

 

Nem volt tehát közömbös a szomszéd országok számára sem Magyarország sorsa. Csakhogy azt, a nemzetközi küzdőtéren a nagyhatalmi rivalizálások, elsősorban Franciaország és a Habsburgok vetélkedése kedvezőtlenül befolyásolta. Hiszen I. Ferenc francia király – a legkatolikusabb király –, a szultánnal kötött szövetséget V. Károly német császár és spanyol király – akinek birodalmában sohasem nyugodott le a nap – ellenében, akinek öccse, I. Ferdinánd néven magyar király is lett. Vele szemben azonban ott állt a magyar nemesség nagy része által támogatott Szapolyai János, aki szintén törvényes uralkodója volt az országnak.

 

I. Szulejmán szultán több hadmenetet vezetett Magyarország meghódítására, sőt 1529-ben Bécset is ostroma alá fogta, valamint a későbbiekben sem mondott le a osztrák székváros elfoglalásának tervéről. Egyértelmű tehát, hogy ez a térség – egész Közép-Európa – kiemelt figyelmet kapott az oszmán-török hódító elképzelésekben.

 

Itt kell szembesülnünk azzal az ideológiai síkkal, melyet többek közt Fodor Pál világított meg a kizil elma eszméje kapcsán. Véleménye szerint:

„A kizil elmában látták megtestesülni azt a gondolatot, hogy egykoron elfoglalják Bizáncot, s magukhoz ragadva az aranyalmát, megteremtik a hitetlenek feletti uralmukat. (...) ...kizil elma eszméje megváltozva is az oszmán hódító gondolat letéteményese maradt. Most már nem Bizáncra, hanem azokra a nagy távoli keresztény központokra vonatkoztatták, amelyeket meg akartak (‘meg kellett’) hódítani. Így mindenekelőtt Budára, illetve egész Magyarországra, majd ennek megszerzése után Bécsre és Rómára.” A „Kizil Elma” – mint török prófécia – az 1520-30-as években már ismert lett az európaiak előtt – a magyarországi származású – egykori török fogoly, Bartalomaeus Georgievics révén, aki törökországi fogsága révén sok mindent megfigyelt és tapasztalt, ő volt az aki elsőként számolt be a törökök „Kizil Elmá”-jának jóslatáról, hozzátéve azt is, hogy a török „doktorok” (azaz a hittudósok) is vitatott, hogy Kizil Elma Konstantinápolyt, Budát, Bécset avagy Rómát jelenti-e? A Kizil Elma – kérdéséről, annak eredetéről – valljuk meg tudományos berkekben ma is vita folyik: sokáig elfogadott vélemény volt, hogy a keresztény Konstantinápolyban (Bizáncban) Justinianus császár lovas-szobrának figurájával s annak a kezében tartott uralkodói szimbólummal az „aranyalmával” van dolgunk. Más tekintetben azonban némelyek hangsúlyozzák a Kizil Elma eszméje nem innen ered, hanem Ibrahim Pecsevi írását említi meg, ahol így szól a jóslat: „Annak a mondásnak az eredete, hogy az iszlám népe az aranyalmáig fog hódítani, szolgáljon nemes tudomásul, hogy a nép száján elterjedt: ’az iszlám népe bizonyára az aranyalmáig fog hódítani:’ De ennek a mondásnak eredete és oka nem ismeretes.” – e vélemény szerint ez egy speciális török tradíció és a nyugat-európai hatalomszimbolika találkozása lenne…

 

A kor neves európai humanistáit, köztük Rotterdami Erasmust is erősen foglalkoztatta a török elleni európai hatalmak összefogásával vívott "keresztes háború"-eszméje, noha róla tudott, hogy egész életművében "harcos pacifista" volt, aki mélyen elítélte az olyan háborút, amelyet a keresztény hatalmak nem kis áldozattal és vérrel vívtak egymás ellen. A XVI. század közvéleményében erősen jelen volt az a jóslat, amelyet némelyek – nem alaptalanul – az oszmánok kizil elma ideológiájával hoztak összefüggésbe. Úgy látszott a török hódítók előretörése az Isten büntetése volt a keresztények eláradó bűnei miatt. A protestánsok a pápaság világi hatalmasságával, az Új Babilonnal, avagy a Jelenések Könyvének "Nagy Parázná"-jával indokolták az isteni haragot, míg a katolikusok a protestánsok "tévelygő eretnekség"-ét gondolták minden rossz kútfejének. Általánosan elterjedt az a nézet, hogyha a keresztények nem tudnak egységesen összefogva a török ellen felsorakozni, akkor a szultán karja nem sokára nem csupán Magyarországot, Budát, vagy a távolabbi Bécset, de Rómát, sőt még egész Németországot is elérheti. Oláh Miklós esztergomi érsek 1530-ban Rotterdami Erasmusnak írt levelében kifejti, hogyha a "szent birodalom"-ban, a németek nem képesek az összefogásra, hanem csak halogatás és a viszály fog látszani, akkor a török hódítók hamarosan elsöprik, nem csupán Magyarországot, amely – mint írta – "egykor nagy tettekkel tündökölt", hanem egész Kölnig nyomulnak majd előre. Félve közli, hogy nem tudni a magyar király (ekkor már I. Ferdinánd) legutóbbi hadjárata milyen eredménnyel zárult. Csak reméli, hogy az időjárás viszontagságai, a járványok, avagy a török ereje el nem söpri őket:

"Mert a török, mint tudod, igen hatalmas ellenség és különösen gyorsaságában rejlik az ereje. Azalatt, míg a birodalom fejedelmei valamire készülnek ellene, az képes lenne az egész német birodalmat tűzzel-vassal elpusztítani és nagyon félek, hogy a közismert jóslat a német fejedelmek belső viszályai és nemtörődömsége miatt éppen a mi korunkban valósul meg; t.i. azáltal, hogy a török egészen Kölnig tör elő és ott kell leküzdeni. Nagyon reménykedünk, hogy a császár, a király és a többi német fejedelem ebben a birodalmi tanácskozásban mindazon dolgok fölött határozni fog, amelyek a töröknek Magyarországról való kiűzéséhez szükségesek. De egészen máskép történt, mint ahogy reméltük."

 

Az a közismert jóslat, melyre Oláh Miklós érsek – mint jól ismert dologra utalt –, valószínűleg ugyanaz, amelyet már a kizil elma ideológiája kapcsán említettünk, s amely ugyanennek a századnak a végén is nagyon elevenen élt (éppen akkor mikor a 15-éves háború idején egy újabb erőteljes oszmán rohammal számolhattak a keresztények), s amelyet Baranyai Decsi János krónikájában emígy ad vissza:

 

"Mi legyen az veres alma senki nem tudja,
Győr-e, Bécs-e, avagy az Colonia,
Csak Isten és az idő ezt megmutatja."

 

A Magyarországgal szembeni valóságosan megjelenő oszmán-török hódító ideológia öltött testet abban a gondolatban is, mely szerint a magyar Szent Korona megszerzése a szultán joga, hiszen a muszlim-török hagyomány a Szent Koronát a perzsáktól, sőt egyenesen Iszkandertől, vagyis Nagy Sándortól származtatta, s mivel a szultán Iszkander örökösének tudta önmagát, így e logika szerint a Szent Korona is őt illeti meg.

 

Ebben az időben az oszmán-török hódítók komoly ideológiai fegyverzetre alapozták, nagyon is megtapasztalható agresszív, expanzív politikájukat. Kétségtelen, hogy a török uralkodók 1453 óta, Bizánc elfoglalása után már világhódító terveket szőttek. Már Konstantinápolyt, az új, a keleti, vagy "második Rómát" (vagy ) ostromló szultán, hosszú idő óta törekedett arra, hogy hatalmas világbirodalmat építsen ki. Az Imperium Romanumt elfoglaló és megdöntő II. Mohamed szultán tervbe vette, hogy mint valami új, keleti Nagy Sándor a próféta zászlai alatt összekapcsolja Keletet és Nyugatot, és meghódítja az itáliai Rómát, vagyis a nyugati világ központját. 1456 nyarán "világhódító" seregeivel Nándorfehérvár ostrománál kudarcot vallott (maga a szultán is megsebesült), mikor Hunyadi János segítségére sietett a várba szorult védőknek. I. Szelim szultánról, "a Vad"-ról – Nagy Szulejmán atyjáról – feljegyezték a források, hogy egész Európa meghódítására készült. A világhódító ábrándokat utódaira is áthagyományozta. Bármiként is közelítjük meg a kérdést: tagadhatatlan, hogy a török európai hódító terveinek Magyarország, mintegy az útjában volt. Amikor I. Szulejmán 1520-ban trónra lépett, olyan hatalmas anyagi erőforrások, erős hadsereg felett rendelkező birodalmat örökölt meg elődeitől, amelyhez ifjúi "mérhetetlen becsvágya" és tehetsége társulva, képesnek hitte magát, hogy a világhódító ábrándokat valóra váltsa. Mindez sikerrel kecsegtetett, hiszen nem csupán a hagyományosan ellenfélnek számító Magyar Királyság ereje foszlott szét ez idő tájt, de a nyugati kereszténység (respublica Christiana) egysége is. A szultán és tanácsadói, valamint vezérei mind-mind kétség nélkül bíztak abban, hogy sikerül elérniük kitűzött céljaikat, s nem csupán Magyarország, de a Habsburgok birodalma is a prédájuk lesz.

 

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. – kézirat

 

 

A mohácsi csata ábrázolása egy korabeli török miniatúrán,Topkapu Szeráj Múzeum.

leltári sz. Házine 1517. lsz. 219-220. m: 29,8x20,4 cm)

 

IMRE Mihály: "Magyarország panasza" A Querela Hungariae toposz a XVI-XVII. század irodalmában. Debrecen. 1995. 28.
A kizil elma kérdése igen érdekes és bonyolult összefüggéseket feltételez. Többen is vizsgálták ezt az érdekes kérdést. Lásd: Karl TEPLY: Kizil Elma. Die große türkische Geschichtssage im Licht der Geschichte und der Volkskunde. In: Südost-Forschungen. XXXVI. 1977. 78-108. FODOR Pál: Magyarország és Bécs az oszmán hódító ideológiában. In: Keletkutatás. 1987. Tavasz. 20-46., FODOR Pál: Szultán és az aranyalma. Tanulmányok az oszmán-török történelemből. Bp. 2001. 176-178.
Uő. uo. 174.
"The Ottoman empire played an important role in the European wars of religion, serving a didactic function. During the Reformation era, for many of the contesting parties the Ottomans were the veritable scourge of God on earth. Some radical reformers called Anabaptists, held that the Ottomans were God's sign, about to conquer the world. The Anti-Christ the would come; the Elect would destroy the dodless and bring about the Second Coming of Christ. Martin Luther, for his part, similary wroten that the Ottomans were God's punishment for a corrupt papacy, an instrument of God's anger Catholics, from their side, considered these 'Turks' divine punishment for allowing Luther and his followers to flourish." QUATAERT, Donald: The Ottoman Empire, 1700 -1922. Cambridge. 2000. 8. Bővebben erről a témáról: Bernard McGINN: Antikrisztus. Az emberiség kétezer év a Gonosz bűvöletében. Bp. 1995. 213-243.
Magyar Leveleskönyv I. szerkesztette: Balogh József és Tóth László. Szekszárd. 2001. 74.
FODOR. 2001. 203.
Uő. uo. 176.
Vö. FODOR. 2001. 178., 394-395.