1620 - Bethlen Gábor győzelme

„vitézül szembe mentek vélek és az úr Isten úgy megszégyenítette őket a mieink által…”

Petneházy István hajdúkapitány győzelme

 

1620. december 2-án Bethlen Gábor erdélyi fejedelem hajdúi győzelmet arattak Petneházy István hajdúkapitány vezetésével a császáriak felett Magyaóvárnál…

 

„A fehérhegyi vereség nehéz helyzet elé állította Bethlent is. A csatában részt veő magyarok ugyan csekély veszteséggel – és sok zsákmánnyal – épségben hazaérkeztek, de a fejedelem egyedül maradt a küzdőtéren a diadalmas ellenséges erőkkel szemben, s ez ugyancsak kétségesé tette az eredeti politikai cél – a nemzeti monarchia – megvalósítását. Egyedül abban reménykedhetett, hogy a tél közelsége miatt a császáriak nem indítanak nagyobb ellentámadást, és a török megvédi őt Erdély trónján. Mindenesetre készült a védelmi harcra, gyarapította a várható ellentámadás útjában fekvő, stratégiailag fontos várak őrségét. November végén (Mosonmagyar)Óvárt erősítette meg Petneházy István száz lovasával és Borbély András száz gyalogos hajdújával. Egry István – Nagykereki várának védelmezője 1604-ben – és Bornemissza János – aki 1604 őszén még Osgyánnál is harcolt – kétezer hajdúval a csallóközi bázist erősítette.

 

December 2-án kisebb nyíltszíni összecsapásra került sor Bethlen katonái és a császáriak között. Petneházy mintegy ezernégyszáz lovassal kijött a várból és megtámadta az egyik császári tábort, amelyben – Bethlen szerint – ezer gyalog és ezer lovas volt: ’Kijövén Petneházy eleiben a két fő kapitány az sík mezőre – írta a fejedelem a portai követnek – bízván a gyalogjokhoz, hogy reá menni nem mer a mi hadunk.’ Ám megcsalatkoztak, mert Petneházy hajdúlovasai ’vitézül szembe mentek vélek és az úr Isten úgy megszégyenítette őket a mieink által: az gyalogjában egy el nem ment, az lovasban is vágtak le többet 300 és fogtak száznál többet el.’ Ezután a harcászati siker után Bethlen tovább folytatta a védelmi vonal erősítését.”

 

Bethlen Gábor erdélyi fejedelem zászlaja.

 

 lásd. Nagy László: Hajdúvitézek. Bp. 1986. 223-224.