1621 - Boquoi tábornok halála

„egy maga felért egy sereggel…”

 

1621. július 10-én az érsekújvári harcon az erősséget ostromló császári had fővezére a nevezetes és híres főtiszt – a vallon származású – Buquoi generális a magyar vitézek kezében esett és megölték…

 

Még nevezetesebb és nagy hírre jutott hadi tett volt, mikor Bethlen katonái, a kor legismertebb és legnagyobb császári hadvezérének számító Buquoi tábornokot is levágták. 1621-ben a császáriak Érsekújvárt szorongatták, ahol Thurzó Szaniszló híres végvári tiszt, és a nevezetes és jeles hajdú főkapitány, Horváth István védekezett. 1621. július 10-én, a császári sereg ostromtáborából egy élelemszerző sereg indult portyára, a várkapitány a várbástyáról látva az ellenség hadmozdulatát jelezte az alantasának, Horváth Istvánnak, aki azonnal riadót verettett, kb. 1200 lovassal utánuk eredt.

 

"A támadók élén a daliás termetű főkapitány haladt négyszáz lovasával, őket követték a többiek. A 'szép sík mezőn' vitézül megharcoltak a császári lovasokkal, akik a hátrálás közben a harcrendbe felsorakozott háromszáz gyalog muskétásra vitték az üldözőket. Eldördült a 'borzasztó' össztűz, sok magyart meg is lövöldöztek, de az életben maradottak egy ellenállhatatlan lovasrohammal elsöpörték a császári muskétásokat is; 'eltapodván a szép franczuz, spanyol, német cornétákat.' Egészen a császári tábor széléig űzték-vágták az ellenséget. Ekkor a híres Buquoi tábornagy általános riadót rendelt el a seregnek, és annak végrehajtásáig közvetlen törzskarával, mintegy háromszáz 'híres bajvívó lovagokkal', akik között sok volt a 'fő-fő ember', nagy bátran a bajba jutott katonái segítségére robogott. A 'vasderekas' császári nehézlovasok félelmetes dübörgéssel törtek előre. Horváth István diadalittas katonái azonban ezen a napon nem ismerték a félelmet, mert ezekre is bátran rátámadtak. Ezek a magyar végváriak ugyancsak mesterei lehettek a kardforgatásnak, mert az elbizakodott, híres bajvívó lovagok, a 'nagy tiszt viselő urak' rövidesen meghátráltak."

 

A nevezetes császári tábornok lovát ledöfték, kíséretét levágták, vagy megszalasztották, a hős generális gyalogosan tovább harcolt, végül fogságba esett. Mivel azonban a küzdelem közvetlenül a császári ostromtábor szélén kavargott, ezért az a két vitéz, aki őrizte, attól tartva, hogy esetleg kiszabadulhat, inkább ledöntötték és megölték értékes foglyukat. A csatában Horváth István főkapitány vitézei levágtak több mint 500 császári katonát, és csak három főkapitány rangú tisztet hagytak életbe, azokat hurcoltak fogságba. Longueval Buquoi tábornok, immár a második császári főtiszt volt, aki a magyarokkal való csatában vesztette életét, s halála igen érzékeny veszteséget jelentett a császárnak, mivel Buquoi tábornokot olyan bátor és nagy tudású katonának tartották, hogy azt mondották róla: "egy maga felért egy egész sereggel."

 

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. - kézirat

 

Említettük már, hogy Buquoy támadólagos előnyomulása közben május 29-én Érsekujvár alá érkezett s miután az a megadás iránti felszólításnak eleget nem tett, hozzáfogott a vár rendszeres ostromához.

 

Július 10-én Buquoy mintegy 1200 lovassal és 300 gyalogossal kiindult a táborból, az egyik verzió szerint azért, hogy a vár körülzárását teljessé tegye, más adatok szerint azért, hogy a takarmányozásra kiküldött osztagokat födözze. Thurzó Szaniszló ezt észrevevén, 1200 lovast rendelt ki az esztergomi kapun át a németek visszaverésére. Ez a had „tíz seregben alakulva” egy-egy sereg (vagyis csapattest) 120 lovast számlálva, indult útnak. Horváth István, aki ekkor szintén a várban tartózkodott, 400 lovassal ment „előljáróban” s utána a sereg többi része.

 

Buquoy lovassága harcrendben, ütközetre készen várta a kitörő magyarokat, a német gyalogság ellenben jóval hátrább fekvő leshelyen maradt vissza, miközben Buquoy maga főbb tisztjei és 300 lovas kíséretében hadának zömétől kissé távolabb tartózkodott.

 

A kirohanó magyar lovasság habozás nélkül rávetette magát Buquoy lovas zömére, mely megveretvén, az üldöző magyarokat a 300 muskétás leshelye felé csalogatta, akik golyózáporral fogadták Horváth kopjásait. De ezek hatalmas irammal előretörve és az ellenség puskatüzét föl sem véve, eltiporták „az szép franczus, spanyol, német cornétákat s azokat a tábor széléig vágták.”

 

Közben Buquoy kikülönített hadával övéinek segítségére sietett, ezt azonban vesztére tette, mert a magyarok ezt az újonnan harcbalépő csoportot is megtámadták, megfutamították, miközben Buquoyt foglyul ejtették. E nagyszabású lovas harc utolsó mozzanata már a császári tábor közelében játszódott le s a magyarok látván, hogy az abban felriasztott gyalog és lovas csapatok ütközetre készen ellentámadásra készülnek, önként megkezdték a visszavonulást.

 

Közben az a két harcos – írja Olchváry, id. m. 552. old. – aki Buquoyt fogva tartotta, – afölötti aggodalmában, hogy a túlnyomó erővel szemben megfordul a hadiszerencse, s a fogoly menekülni fog – Buquoyt fölkoncolta. Hasonló sors érte a fogságba került többi tiszteket. – Ezen ritka bravurral végrehajtott lovassági ütközet délelőtt 10 órakor kezdődött s 11 óra után ért véget, s bevezetését képezte ama nagy horderejű katasztrófának, mely ennek kapcsában a császári sereget érte. – A németekből 3 főtiszt élve került fogságba s 500 java lovas elesett; a magyarokból 2 elesett, 8 megsebesült. Az ütközetben részt vett magyar csapatok háborítlanul tértek vissza Ujvárba.

 

forrás: Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténete. XV/5. számú melléklet