Török-magyar szövetség? - „Kutya-macska barátság”?

„Soha olyan serénységgel azok német ellen föl nem ültek és oly nagy kedvvel nem harcoltak, mint amikor a 'szövetséges' törökre kellett menniük!”

1623

Ezen hadjárathoz kapcsolódik az a meglehetÅ‘sen árulkodó eset, amely a korszak egy sajátos jellemzÅ‘je volt: tudniillik az, hogy a törökkel való szövetség a korabeli magyar közvéleményben nehezen emészthetÅ‘ kényszerű falat volt. Erre a legjellemzÅ‘bb példa egyike éppen a morvaországi hadjárat után esett meg. Amikor november 20-án megegyezés született – Esterházy Miklós nádor közben járásával – Bethlen Gábor fejedelem és a császári biztosok között az erdélyi fejedelem vissza indult hadával és a vele lévÅ‘ török szövetségeseket is elbocsátotta, akik hatalmas zsákmánnyal, rengeteg keresztény fogollyal indultak vissza az erdélyi had útvonalától természetesen teljesen elválva. Bethlen ezek után nyilatkozta híveinek, hogy nem bánná – amit Å‘ nem tehet meg – ha útközben ezeket „megfenyítenék.”

Esterházy is tudott errÅ‘l – vagy bizalmas értesítést kapott, vagy nyíltan megüzenték, hogy erre a török hadra már nem vonatkozik a fegyverszünet. Révay László érsekújvári fÅ‘kapitány – egyébként a nádor unokaöccse – naplójában írta:

„1623. 27. novembris vertük fel Nyárhidnál 250 lóval egy részét a boszniai hadnak, mely Hodolinon által ment vissza, rabokkal és prédával: lehettek 2000-en. Morvai rabot szabadítottunk tűlök számszerint kétezeret és tizenötet; egyet sem vihettek által az Zsitván. Sok jó rabokat fogtunk, sokat levágtunk, Zsitvába is sok veszett; lovat nyolczszázat nyertünk. Az mint számlálták, 50.000 forintnál többet ért a nyereség.”

Aztán néhány nappal késÅ‘bb:

„Anno 1623. 30. novembris egri, kanizsai és boszniai had átmenvén semptei hídon, megszállottak Csúznál Túrénél. Azokat is megütöttük véletlen 800 lóval, nyertünk tűlök 5 tevét, 32 szekeret, egynehány lovat, két igen nagy öreg aranyos zászlót, másféle közzászlót, numero tizenegy, egy lófarkzászlót; mieink közül maradt oda negyven számú; törökök közül feles veszett, ki fegyver miatt és ki vízbe ugratott.”

Tudjuk számos más példából, hogy amikor a magyar vitézek az erdélyi fejedelem zászlai alatt a törökök szövetségesei voltak, akkor is nagyobb ellenségnek tekintették az oszmánokat, mint a németet. "JellemzÅ‘ esetet jegyzett fel errÅ‘l Kemény János 1626-ból, amikor Bethlen Gábor a melléje rendelt föllázadt török csapatok 'megregulázására' vezette katonáit. Soha olyan serénységgel azok német ellen föl nem ültek és oly nagy kedvvel nem harcoltak, mint amikor a 'szövetséges' törökre kellett menniük!"