„Az egész kérdés a földesúr és a jobbágyok közti viszonyban áll. Amaz nem akarja tűrni, hogy bármiben is korlátozzák, hanem korlátlan uralmat akar fölöttük, emezek pedig azt kívánják, állapítsák meg szolgálataik módját és mértékét, s azt állítják, hogy nem tűrhetik a korábbi elviselhetetlen terheket.”

1655. december 18-án kelt gróf Zrínyi Miklós horvát bán latin nyelvű levele, melyben az uralkodónak, III. Ferdinándnak újólag kifejti a horvát végeken és egész Horvátországban elharapódzó parasztfelkelés okait. Elsőben is neheztel gróf Erdődy Imre személyére, akinek birtokairól az egész mozgalom kibontakozott, másrészt igyekszik elkerülni, hogy véres erőszakkal kelljen a parasztok mozgalmát letörni, harmadrészt megnevezi az okokat, és hangsúlyozza a felkelő parasztok vezérének, Nikola Babicsnak a felelősségét is, szükségesnek tartja az elfogását…

„Császári és Királyi Felség, Kegyelmes Uram!

Alázatosan vettem Felségednek gróf Erdődy Imre lázadó jobbágyai ügyében hozzám intézett kegyelmes levelét, a gróf csatolt kérelmével együtt. Sajnálom, Kegyelmes Uram, hogy Imre gróf olyan különböző, egymásnak ellentmondó meggondolások által vezetteti magát, hogy amit először akart, azt később nem akarta, és most ismét nyughatatlankodik. Miután ugyanis én hazajöttem a pozsonyi országgyűlésről, meghozták nekem Felséged mindkét megbízólevelét – a magyar és a hadi kancelláriától –, s Felséged két generálisának segítségével hozzáfogtam a vállalkozáshoz, Felséged levelének és a törvénycikknek megfelelően. De mivel engem huzamos betegség kötött az ágyhoz, s így a magam személyében nem lehettem ott a seregben, a lázadók elleni vállalkozás végrehajtását, gondos előkészítés után vicebánomra bíztam.

Megparancsoltam neki, hogy a két generálissal, a varasdival és a károlyvárosival együtt, minél előbb hajtsa végre a megbízatást. Mégpedig, hogy minél kevesebb fölfordulással és veszedelemmel, minél biztosabban lehessen végezni az üggyel, először a káptalani jobbágyokat támadják meg és törjék le, mint akik a legmegátalkodottabbak, és akik sohase jelentek meg a bizottság előtt, azért, hogy azután Imre gróf jobbágyait kisebb erővel lehessen megfékezni. Imre gróf, talán félreértve ezt a rendelkezést, nem tudom, mi okból, mást gondolt. Azt állította, hogy neki nincs szüksége katonaságra, mert bizton reméli, hogy tárgyalások útján megegyezésre jut jobbágyaival. Keresztül is vitte, hogy a károlyvárosi generális csapatait visszavonják. Így azután a lecsökkent katonai erőnek, a sereg megmaradt, most már nem elegendő részének is dolgavégezetlenül kellett visszatérnie, nehogy vesztébe rohanjon, és az országra is bajt hozzon. Mindezt részletesen méltóztatik megérteni majd a zágrábi káptalan, a vice bán és gróf Leslie varasdi generális, Felséged titkos tanácsosa leveleiből, amelyeket mellékelten küldök.

Minthogy pedig, Kegyelmes Uram, a hadsereget nem tudtam gyorsan újra kiegészíteni, a dolgok ilyen állása folytán másik kegyelmes parancsot adott nekem Felséged, azt, hogy enyhébb és békésebb eszközökkel és módokon hozzam rendbe az ügyet, és csendesítsem le az ellentéteket és a kialakult lázongást. Így azután a dolgok állása elég sokáig ugyanabban az állapotban maradt, mert a felek nem kérték közbelépésemet. Most azonban, Kegyelmes Uram, hűségesen teljesíteni igyekszem Felséged parancsolatját. Mindazonáltal az én alázatos véleményem az, hogy Felséged vizsgáltassa felül azt a határozatot, amelyet Varasdon hoztak a biztosok, akik közé Felséged engem is kirendelt, és ha Felséged méltányosnak és igazságosnak találja, kötelezze rá Felséged mindkét félt, minden huzavona nélkül. Ha pedig Felséged úgy látja szükségesnek, hogy valamit hozzá kell tenni, vagy el kell venni e határozatból, azt kegyelmesen közölje velem, hogy én is pontosan aszerint járhassak el. Bizonyos azonban, hogy ha erőszakkal kell fellépni, fennállnak mindazon meggondolások és veszélyek, amelyeket korábban részletesen ismertettem Felségeddel.

Ami a parasztok főembereinek elfogását illeti, ha Felséged még ragaszkodik hozzá, azt tartom a legbiztosabb és rendzavarás nélküli útnak, ha Felséged megparancsolja gróf Leslie varasdi generálisnak, hogy amikor az ivanicai végekre jönnek (közel lévén, szinte mindennap megfordulnak ott), az ottani kapitánnyal fogassa el őket. Én bizony azt tartom, aligha szükséges a lefogatásuk, ha most semmi jelét nem adják a lázadásnak, és azt ígérik, hogy alávetik magukat a bizottság legutóbbi határozatainak.

Az egész kérdés a földesúr és a jobbágyok közti viszonyban áll. Amaz nem akarja tűrni, hogy bármiben is korlátozzák, hanem korlátlan uralmat akar fölöttük, emezek pedig azt kívánják, állapítsák meg szolgálataik módját és mértékét, s azt állítják, hogy nem tűrhetik a korábbi elviselhetetlen terheket. Mindazonáltal van közöttük egy eléggé nyughatatlan természetű ember, aki az egész lázadásnak a feje volt, és akitől a jövőben sem lehet semmi jót várni, neve Nikola Babics. Véleményem szerint ezt el kell fogni és bíróság elé állítani. Őt is a fönt mondott módon kellene elfogni, erőszak és fegyverhasználat nélkül, mert nekem nincs módom a kézrekerítésére, hiszen nem mer a szemem elé kerülni, én pedig mintegy háromnapi járásnyira vagyok onnan. Ami a káptalan jobbágyait illeti, onnan még semmi panasz nem érkezett hozzám azóta, hogy utoljára írtam Felségednek, így azt hiszem, békében vannak uraikkal.

Ezek azok a dolgok, Kegyelmes Uram, amelyekről a magam szerény véleménye szerint be kellett számolnom Felségednek. Bármit parancsol velem Felséged, ebben is, más dolgokban is, igyekszem megmutatni Felségednek hűségemet. Isten tartsa meg Felségedet jó egészségben.

Csáktornya, az Úr 1655. évében, december 18-án.
Szent Felségednek alázatos jobbágya
C Nicolaus a Zrin”

A fiatal Zrínyi már 1645-ben Zala és Somogy vármegye főispánja lett, s nem sokára, 1649-ben elnyeri a horvát báni méltóságot is. A horvát rendek nagy bizakodással tekintettek rá, mert azt várták tőle, hogy a határ menti katonáskodó elemek és a parasztság zavargásai miatt forrongó Horvátországban helyre állítja a rendet. Itt azonban nem csupán a saját elképzelései szerint rendezhette a dolgokat, mivel a horvát területek és állapotok sajátos helyzete folytán mind a varasdi és mind a károlyvárosi főkapitányok véleményét figyelembe kellett vennie, de ezentúl olyan, a horvát határoktól távolabbi központokét is, mint Graz és Bécs. Hiszen a horvát határvédelmet jelentős anyagiakkal támogatták – saját jól felfogott érdekükben – a stájer rendek, akik azonban meglehetősen nagy hanggal befolyásolták Horvátország rendjeit. Zrínyi lecsendesítette a forrongó horvátországi területeket. A határvédelmet megerősítette.

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. - kézirat

 lásd. Zrínyi Miklós válogatott levelei. Bp. 1997. 91. levél

megjegyzés:

A horvátországi határvédelmi rendszert legalább olyan intenzitással érték a törökök támadásai, mint a magyarországit. Megfigyelhető azonban, hogy a stájer rendek anyagi segítségének köszönhetően az 1580-as évektől ez a védelem igen megerősödött: a törökök csupán az Una-Kupa vidékét tudták eredményesen támadni. Sőt nem sokára fordult a helyzet és a boszniai török végeknek kellett erős szószerint sündisznó védelemre berendezkedniük. Zenggből állandósultak az uszkók betörései a Lika és a Neretva folyó völgyébe, és tudjuk, hogy a Drávától a Dél-Dalmáciáig húzódó török védelmi vonalban több katona állomásozott 1643-ban, mint 1586 körül.

Lásd. Nenad MOAČANIN: Kapudánságok a bosnyák határvidéken a 16-18. században. In: AETAS. 1999. 4.sz. 51-58.