1660 májusában történt, hogy Szeidi (vagy Szidi) Ahmed budai pasa tűzzel-vassal elpusztította a tiszántúli hajdúvárosok jórészét...

A hajdúság, mint láttuk kitartott II. Rákóczi György erdélyi fejedelem mellett, sÅ‘t az elsÅ‘ rohamot fényesen vissza is vetette a lippai diadalban, ahol Kénán budai pasát megverték, de az Å‘ kudarca miatt új budai pasát nevezett ki a Porta, Szejdi (vagy Szidi) Ahmed személyében, aki elhatározta, hogy vérbe fullasztja az engedetlen II. Rákóczi Györgyöt és a hajdúkat tűzzel-vassal bosszulja. Ezt sikerrel végre is hajtotta (II. Rákóczi György vesztérÅ‘l itt most részletesen nem szólunk, vele hamarost találkozunk), a fejedelem felett aratott fényes gyÅ‘zelme után a hajdúvárosok ellenfordulva "a sok szép rakott épületű hajdúvárosokat... a rabló és égetÅ‘ török, tatár, kurtány (a román vajdák balkáni zsoldosai - megjegyzés tÅ‘lem) sok ehelyen megelÅ‘zvén a házaktól mindenekkel felrakott és háznépestül szaladó szegény hajdú- és akármi rendbeli kereszténységet, az erÅ‘s férfiakat levágja, feleségeit, gyerekeit pedig minden javokkal..." rabbá tette - írta Szalárdi a krónikájában.

Elpusztult többek között Kaba, és a nevezetes Szoboszló is... Amikor egy kissé késÅ‘bb a nevezetes utazó török, Evlia Cselebi erre járt ezt írta volt: "Mi pedig majd nyugati, majd keleti irányba annyi pusztítást tettünk, hogy az ember ha azt látná, így szólna: 'Vajon van-e eme lapályon még élÅ‘lénynek nyoma?' Ennek a megyének Szabolcs a neve. Az elmúlt években a boldogult Szidi Ahmed pasa is e lapályokon pusztított, rabolt s néhány ezer foglyot összeszedve elment. (…) ezt a vidéket Hajdúságnak nevezik. Tízezer erÅ‘s magyart állított ki ez a vidék, csakhogy ezek közül a Szidi Ahmed pasával vívott harcokban sokan elestek…"

Ez a pusztítás a Kemény János ellenálló fejedelem elleni hadjáratot jelenti, amelyet újólag idézzünk csak fel, hogy a krónikás török miként is látta a hajdúk ellenállását: "A tatárok azon a napon és éjjel portyáztak. Szatmár megye nevű helyen néhány ezernyi ellenség egy mocsaras tó mögött tábort sáncolt és abba bement. Köröskörül nagy árokfal gyanánt gödröket ásott és faágakkal és rÅ‘zsével elzárta s bevonulva nagyon sok értékes dologgal bezárkózott. Mikor a tatárok és a velük ment határszéli puskások, hétezer válogatott lovas és gyalogos, ennek hírét vették, az említett táborra mentek. A hitetlenek az említett mocsaras helyrÅ‘l valamennyien kijöttek s teljes három órán át öldöklés és ütközet volt. Végtére (…) az ellenséget közrefogták, néhányat kardra hánytak, minden vagyonukat, továbbá a gyermekeiket és házuk népét elvitték és elfogták s a hetedik napon sok zsákmánnyal tértek vissza a táborba. (…) Eközben a foglyok nagy sokasága miatt az iszlám táborban félelem támadt s a fÅ‘szeredár parancsára a gyermekeket, leányokat és fiatal asszonyokat megtartották, a kardforgatásra alkalmas férfiak közül pedig kilencezret a Szamos folyó partján megöltek. (…) Azt mondták, hogy ezeket azért pusztították el, mert ha Kemény János jön, ezek a táborban megannyi ezer ellenségekké lesznek. Ezalatt kémeink megjÅ‘vén, hírül adták, hogy Kemény János a Tisza folyón átmenve húsz konaknyira befelé távolodott. A sereg felvidult és igen sajnálták és bánták, hogy a kilencezer foglyot megölték."

lásd. Evlia Cselebi. 105-106.
UÅ‘. uo. 120-121.
Evlia Cselebi. 95

A török pusztításokról egy drámai képet idézzünk még Evlia CselebitÅ‘l - melybÅ‘l jól kitetszett, hogy a portyázók is mily nagy és eszetlen félelembe estek (ez ugyan nem a hajdúkkal esett meg, hanem valahol a Maros völgyében, Déva környékén: "Mostanáig már huszonegy esztendeje, hogy utazgatok, de ilyen félelmetes, veszélyes és irgalmatlan helyet még nem láttam. Már teljes tizenkét óráig mentünk ebben a völgyben, de kimenekülésünknek még semmi nyoma nem volt, úgy annyira, hogy életünkrÅ‘l és megmenekülésünkrÅ‘l valamennyien kétségbe estünk s a kalauzoló ellenségekhez így szóltunk: «Hej! Átkozottak! Ebbe az irgalmatlan völgybe miért hoztatok bennünket?» (…)."

Elbeszéli a sebesen pörgÅ‘ drámai eseményeket, hogy valamely alaposan kivilágított vár alá értek (a török nyelvű szövegbÅ‘l a fordító nem tudta beazonosítani, hogy melyikrÅ‘l is volt szó), ahol az Å‘rség csatakiáltásait hallották, ekkor: "Hirtelen valamennyien zavarba jöttünk s megmenekülésünkrÅ‘l aggódni kezdtünk, elbámultunk, ámde egyszerre csak a szekereken belül és kívül levÅ‘ foglyaink jajveszékelni kezdtek. Azonnal magunkhoz jöttünk mindnyájan s tudtuk, hogy mibe jutottunk. Hadi zsákmányunkról lemondva a kiabáló foglyaink mindegyikébe kést ütöttünk, s azoknak, akik minket erre a helyre hoztak, a fejét levágtuk. A kiabálás és a jajgatás erre megszűnt."