„Az ország oszlopai”

1663. októberében, az „ország oszlopai” a nádor, az országbíró és a horvát bán – a Magyar Királyság – elsÅ‘ zászlósurai szövetséglevet fogalmaztak meg…

Az "ország oszlopai", vagyis a leghatalmasabb magyar fÅ‘méltóságok, ahogyan önmagukat nevezik egy, Wesselényi Ferenc, Nádasdy Ferenc és Zrínyi Miklós által 1663-ban kötött szövetséglevélben, a nádor, az országbíró és a horvát bán, az ország rangban egymást követÅ‘ leghatalmasabb zászlósurai és bárói, arra esküdtek fel, hogy a haza romlását minden áron meggátolják.

„Mi hadadi gróf Veselényi Ferenc, Magyarország palatinusa, gróf fogarasföldi Nádazdi Ferenc, azon Magyarország bírája és gróf Zrini Miklós horvátországi bán. Látva aztot, hogy Magyarországnak és a magyar nemzetnek ügye s állapotja oly veszedelembe jutott legyen, hogy ha mi, kik az országnak elsÅ‘ oszlopai vagyunk, valami szabados úton eleit nem vesszük, ezennel éppen végsÅ‘ romlására jut az ég alatt ilyen híres, nevezetes nemzetnek az Å‘ sorsa. És jóllehet, ezen mi országunknak se határaiban való kisebbüléseit, se penig nemzetünknek kevesebbölésit, az ki annak okait tudja, senki nem csudálhatja, mert több kétszáz esztendeinél, hogy az magyar nemzet az többi keresztény országokat oltalmazván s az Å‘ melljét annak az egész világot elnyelni s a maga hatalma alá hajtani kévánó pogányságnak pajzsul eleiben vetvén és azzal szüntelenül, mindennapi vérehullásával, mások sokszori vagy távulról való nézésével vagy veszedelmünkre való segedelmével tusakodván, nyomattatott meg ennyire, hol az nyilvánvaló ellenségtÅ‘l, hol per indirectum, de fölötte céllal attól is, akitÅ‘l oltalmot köllött volna várni. Mindazonáltal, hogy ezen megmaradott kevés nemzetet az kereszténységben és az Å‘ nemében, és az országot csak ezen szorult határaiban is megtarthassuk, igen szükségesnek láttuk elÅ‘bben is azt, hogy mi hárman hittel kötelezzük magunkat, hogy mivel illyen derekas dolgoknak titok alatt köll maradnia, s úgy folyhatnak jobban az föltett szándékok, assuceráljuk azért egymást úri parolánkra, annak a hitünknek, sÅ‘t lölkünknek üdvösségének is elvesztése alatt, hogy ezen munkálatokat és kötelességöket s amellette föltett szándékainkat és ügyekezetinket senkinek semminemÅ‘ okból ki nem jelentjük semmi móddal, sÅ‘t azokat is, az kik ezen dolgokban tudósak és járatosak, titokban tartjuk hasonlóképpen.

Másodszor. Azon obligatio alatt, valamit Magyarországnak s nemzetünknek javára, megmaradására és elÅ‘remenetelére elménkkel feltalálhatunk, s az megcselekedhetÅ‘ legyen, azokat mind elkövetjük szorgalmatosan, és ha másokhoz való folyamódással köll is annak meglennie, effectuáljuk, nem látván, se remélvén illyen utolsó romlásra jutott állapotunkban senkitÅ‘l bizonyos reménységet elÅ‘menetelünkre, sÅ‘t csak ezen statusban való megmaradásunkra is.

Harmadszor. Hogy mindezekben egymás híre nélkül semmit nem cselekszünk, hanem mindezekhez egyenlÅ‘ akarattal és megegyezett elmével kezdünk, és munkálkoszunk végig állandóképpen. SÅ‘t, mivel minden dolognak az Å‘ kimenetele bizonytalan, ha ezen okokból vagy mindannyiunknak vagy akármelyikünknek, sÅ‘t azoknak is, az kik a mi akaratunkból tudóssak ezen dologban akárkitÅ‘l, senkit ki nem véve, persecutiója legyen, tartozunk sub praevio obligamine, minden úton és módon, minden tehetségünkkel pártját fogni s az galibából kisegíteni.

Adtuk azért egymásnak ezen kezünk írása és pecsétünk alatt költ levelünköt, hogy gyakaran szemünk elÅ‘tt viselvÅ‘n ezen dolgoknak s kötelességünknek violálásával lölkünköt az örök kárhozatra ne vessük, se ez világi mód szerint böcsületünköt meg ne sértsük, se el ne veszessök.”

A kiépített széles szövetségi rendszer jó része az Å‘ munkájuk volt és az uralkodó nem nézte jó szemmel, késÅ‘bb pedig szinte tiltotta önálló politikai akcióikat.

Amíg Zrínyi sikeres védekezése (az 1663-as évben) és gyors és dinamikus diverziója (1664. január-februárjában) európai ismertségre emelte nevét, a bécsi Udvar intrikusai nem léphettek fel nyíltan ellen, de a kanizsai, majd a zrínyi-újvári kudarca után gyorsan tétlenségre kárhoztatták. Az eseményekbe eztán már semmiféle módon nem szólhatott bele: nem volt ott a szentgotthárdi diadalnál és maga is csak értesült a vasvári gyalázatról. Azonban a széles körben kiépítetett nemzetközi kapcsolatai révén a "magyar ügy" terítéken volt VelencétÅ‘l Párizsig, Regensburgtól Rómáig.

A spanyol király az aranygyapjas lovagrend jelvényével tűntette ki Zrínyi Miklóst, az 1664-ben, Londonban kiadott angol dicsÅ‘ítÅ‘ beszéd szerzÅ‘je – bár rosszul tudva, a magyarországi segélyhadak protestáns fÅ‘vezérének nevezi a katolikus grófot – egyenesen a történelem nagy törökverÅ‘ hÅ‘sei, Szkander bég és Tarmelán (vagyis Timur Lenk) mellé helyezi; a francia király pedig 10-ezer tallér pénzsegélyt folyósított neki.

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. ZrínyitÅ‘l Rákócziig. – kézirat

Jelképes ábrázolás a XVII. század végi metszeten - a magyar-török párharc, egyszersmind a "kereszténység védÅ‘bástyája" eszméjének megjelenítése. WerbÅ‘czy István Hármaskönyvének (1517) bevezetÅ‘je is utal a magyar nemzet másfél száz esztendÅ‘s harcára a törökkel szemben - tehát az "ország oszlopai"-nak ilyetén való utalása 1663-ban egyáltalán nem véletlenszerű. Ekkor már csaknem újabb másfél száz évrÅ‘l beszélhetünk 1526 katasztrófája után.