1663 - Egy rejtélyes kémtörténet

Egy rejtélyes kémtörténet 1663-ból

 

1663. április 12-én a Drinápoly melletti a török hadak szokásos európai gyülekező helyéről, a Gödrös-rétről megindult Köprülü Ahmed nagyvezér – Köprülü Mehemed fia – által vezetett hadsereg I. Lipót birodalma ellen. Ismeretes ez időből Zrínyi Miklósnak két olyan levele is melyben (magyarul Csákynak és latinul egy ismeretlennek) kifejti, hogy a Fátum elhozta immár, "Azt amit óhajtottak a magyarok, ingerelvén a veszett kutyát, végre ebben az évben, még ha nem is akarták volna előidézték a háborút (…)."

 

Az oszmán had az időjárási viszontagságok miatt késedelmesen vonult fel: a nagyvezér serege csak június végén ért Budára és csak egy hónap múlva indíthatta meg támadását. A főcsapás a megerősített Érsekújvár ellen irányult, amely a Duna bal partján Bécs védelmét tekintve stratégiai fontosságú hely volt. Az erősséget Forgách Ádám kapitány 3500 főnyi katonasággal védelmezte. Közben a magyarországi török végházak katonái a szövetséges tatár hadakkal együtt a fősereg oldalában indítottak támadást. A nagyvezér vezette sereg a Duna partján, Esztergommal átellenben, Párkánynál súlyos vereséget mért a királyi seregre, melyről Zrínyi Miklós jeles barátja és fegyvertársa – a későbbi nevezetes nádor – Esterházy Pál latin nyelvű Mars Hungaricus című munkájában így számolt be:

"Az e csatában megölt keresztények száma legalább háromezer, bár vannak, akik állítják, hogy ötezren is odavesztek, mivel a gyalogosok közül, akiknek száma nagyobb volt a lovasoknál, alig hétszáz menekült meg. Azonkívül elpusztult ezen országrész nemességének nagy része is, köztük derekasan harcolva, dicsőséggel elesett a hazáért már a hatodik Esterházy, nagyságos és tisztelendő Esterházy György gróf, valamint még sokan mások is halálukkal tettek tanúbizonyságot hazaszeretetükről."

 

A Montecuccoli vezetése alatt álló keresztény fősereg, úgy 15-ezer fő, Pozsony térségébe húzódott vissza, hogy a császárváros, Bécs védelmét biztosítsa. A tatárok terrortámadását azonban nem tudták kivédeni:

"Eközben a tatárok és oláhok, akiket a nagyvezér küldött, Galgóchoz érkezvén lemészároltak néhány csapatnyi horvát és német katonát, akiket a Vág hídjának őrzésére helyeztek oda, s elfoglalván a hidat átmentek a folyón, és a Nagyszombat irányába fekvő falvakat mind porrá égetik. Ezzel be nem érve átkelnek a Fehér-hegyen s már Morvaország földjére is behatolva, széltében-hosszában mindent elpusztítottak (…). Ki az a mégoly ékes szavú szónok, aki az öldökléssel együtt járó megbecstelenítést, szerencsétlen kisgyermekek lemészárlását, a férjüktől megfosztott asszonyok jajveszékelését, a gyújtogatást, harácsolást és a garázda zsarnoknak más efféle rémtetteit le tudná írni, vagy akárcsak éreztetni tudna belőle valamit?"

Ezt az iszonyú pusztítást más visszaemlékezésből szintén sejthetjük. Bethlen Miklós erdélyi nemes úr nem sokkal később erre utazván szomorúan konstatálja:

"Trencsén és Poson között a föld a két fegyver miatt elpusztult, sok tolvaj, éhínség volt. Trencsénben rakással hevert a ganéjdombokon a gyermek, az éhség miatt, ki halva, ki betegen; szomorú spectaculum volt."

 

A kutatások érdekes momentumra világítottak rá: tudniillik arra, hogy a tatárok ezen terrortámadása a nyugat-felvidéki vármegyék, valamint azontúl Morvaország felé, egy jól előkészített katonai tervnek a része volt. Tudjuk, hogy az akciót megelőzően egy tatár zsoldban álló keresztény, egy litván – akit a források Pál Kozák néven emlegetnek, és aki morva földön később fogságba esett és vallomást tett –, hosszan kémkedett a földrajzi és gazdasági viszonyok, illetve a katonai védelem kipuhatolása tekintetében. Azt is jól tudjuk, hogy a tatárok zsoldjában és velük szövetségben, a rablóportyában egy német vértesezred is részt vett – akik még lengyel földön álltak a krími kán szolgálatába –, vezetőjüknek csak csúfneve, avagy "fedőneve" ismert, a forrásokban csak Kopasz ezredesként szerepelt, de úgy tűnik, élvezte a kán bizalmát és legbelsőbb katonai tanácsadói közé tartozott. Nem elképzelhetetlen, hogy az egész diverziót ő készítette elő.

 

(forrás: Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. – kézirat)