Egy rejtélyes kémtörténet 1663-ból

1663. április 12-én a Drinápoly melletti a török hadak szokásos európai gyülekezÅ‘ helyérÅ‘l, a Gödrös-rétrÅ‘l megindult Köprülü Ahmed nagyvezér – Köprülü Mehemed fia – által vezetett hadsereg I. Lipót birodalma ellen. Ismeretes ez idÅ‘bÅ‘l Zrínyi Miklósnak két olyan levele is melyben (magyarul Csákynak és latinul egy ismeretlennek) kifejti, hogy a Fátum elhozta immár, "Azt amit óhajtottak a magyarok, ingerelvén a veszett kutyát, végre ebben az évben, még ha nem is akarták volna elÅ‘idézték a háborút (…)."

Az oszmán had az idÅ‘járási viszontagságok miatt késedelmesen vonult fel: a nagyvezér serege csak június végén ért Budára és csak egy hónap múlva indíthatta meg támadását. A fÅ‘csapás a megerÅ‘sített Érsekújvár ellen irányult, amely a Duna bal partján Bécs védelmét tekintve stratégiai fontosságú hely volt. Az erÅ‘sséget Forgách Ádám kapitány 3500 fÅ‘nyi katonasággal védelmezte. Közben a magyarországi török végházak katonái a szövetséges tatár hadakkal együtt a fÅ‘sereg oldalában indítottak támadást. A nagyvezér vezette sereg a Duna partján, Esztergommal átellenben, Párkánynál súlyos vereséget mért a királyi seregre, melyrÅ‘l Zrínyi Miklós jeles barátja és fegyvertársa – a késÅ‘bbi nevezetes nádor – Esterházy Pál latin nyelvű Mars Hungaricus című munkájában így számolt be:

"Az e csatában megölt keresztények száma legalább háromezer, bár vannak, akik állítják, hogy ötezren is odavesztek, mivel a gyalogosok közül, akiknek száma nagyobb volt a lovasoknál, alig hétszáz menekült meg. Azonkívül elpusztult ezen országrész nemességének nagy része is, köztük derekasan harcolva, dicsÅ‘séggel elesett a hazáért már a hatodik Esterházy, nagyságos és tisztelendÅ‘ Esterházy György gróf, valamint még sokan mások is halálukkal tettek tanúbizonyságot hazaszeretetükrÅ‘l."

A Montecuccoli vezetése alatt álló keresztény fÅ‘sereg, úgy 15-ezer fÅ‘, Pozsony térségébe húzódott vissza, hogy a császárváros, Bécs védelmét biztosítsa. A tatárok terrortámadását azonban nem tudták kivédeni:

"Eközben a tatárok és oláhok, akiket a nagyvezér küldött, Galgóchoz érkezvén lemészároltak néhány csapatnyi horvát és német katonát, akiket a Vág hídjának Å‘rzésére helyeztek oda, s elfoglalván a hidat átmentek a folyón, és a Nagyszombat irányába fekvÅ‘ falvakat mind porrá égetik. Ezzel be nem érve átkelnek a Fehér-hegyen s már Morvaország földjére is behatolva, széltében-hosszában mindent elpusztítottak (…). Ki az a mégoly ékes szavú szónok, aki az öldökléssel együtt járó megbecstelenítést, szerencsétlen kisgyermekek lemészárlását, a férjüktÅ‘l megfosztott asszonyok jajveszékelését, a gyújtogatást, harácsolást és a garázda zsarnoknak más efféle rémtetteit le tudná írni, vagy akárcsak éreztetni tudna belÅ‘le valamit?"

Ezt az iszonyú pusztítást más visszaemlékezésbÅ‘l szintén sejthetjük. Bethlen Miklós erdélyi nemes úr nem sokkal késÅ‘bb erre utazván szomorúan konstatálja:

"Trencsén és Poson között a föld a két fegyver miatt elpusztult, sok tolvaj, éhínség volt. Trencsénben rakással hevert a ganéjdombokon a gyermek, az éhség miatt, ki halva, ki betegen; szomorú spectaculum volt."

A kutatások érdekes momentumra világítottak rá: tudniillik arra, hogy a tatárok ezen terrortámadása a nyugat-felvidéki vármegyék, valamint azontúl Morvaország felé, egy jól elÅ‘készített katonai tervnek a része volt. Tudjuk, hogy az akciót megelÅ‘zÅ‘en egy tatár zsoldban álló keresztény, egy litván – akit a források Pál Kozák néven emlegetnek, és aki morva földön késÅ‘bb fogságba esett és vallomást tett –, hosszan kémkedett a földrajzi és gazdasági viszonyok, illetve a katonai védelem kipuhatolása tekintetében. Azt is jól tudjuk, hogy a tatárok zsoldjában és velük szövetségben, a rablóportyában egy német vértesezred is részt vett – akik még lengyel földön álltak a krími kán szolgálatába –, vezetÅ‘jüknek csak csúfneve, avagy "fedÅ‘neve" ismert, a forrásokban csak Kopasz ezredesként szerepelt, de úgy tűnik, élvezte a kán bizalmát és legbelsÅ‘bb katonai tanácsadói közé tartozott. Nem elképzelhetetlen, hogy az egész diverziót Å‘ készítette elÅ‘.

(forrás: Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. ZrínyitÅ‘l Rákócziig. – kézirat)