1663. április végén Zrínyi olasz nyelvű levelében indokolta a törökkel való szemben állását a Velencei Köztásrsaság bécsi követének Giovanni Sagredónak (a levél eredetije nincs meg, így a címzett sem bizonyos)…

Hogy a török ellenfél Zrínyit ennyire félte és gyűlölte és legádázabb ellenségének tartotta, az a horvát bánt cseppet sem aggasztotta és zavarta, sÅ‘t minél inkább igyekezett e hírnevét megalapozni és erre igen büszke volt. E hírnévre – jól tudta – a szigetvári hÅ‘s dédapa emléke éppúgy predesztinálta, mint saját vitézi neve. Kiderül ez egy olasz nyelvű 1663. április 30-án, Csáktornyán keltezett levelébÅ‘l is:

"Hogy én vagyok a török szándékainak célpontja, nem tartom tréfának, sÅ‘t a legnagyobb dicsÅ‘ségnek veszem, hogy egy ilyen páratlanul erÅ‘s ország és hatalom ilyen sokra becsül. Remélem, nemes lovaghoz és katonához illÅ‘ ellenállásra találnak bennem, ha erÅ‘ben és embereim számában nem is vetekedhetem vele, de bátorságban és harci kedvben nem adom alább nála. (…) De ha magamra maradnék is, legalább nem halok meg hitvány emberként, mert a vallásért és hazáért meghalni legnagyobb dicsÅ‘ség (…). Nem szokatlan immár az ilyen halál családunkban, hiszen ugyanígy végezte dédapám Szigetvárott, aki a megígért segítség híján inkább akart dicsÅ‘ségesen meghalni, mint hitvány emberként megmaradni. (…) Hogy a török azt mondja, nem lehet béke ott, ahol én vagyok, azt elhiszem, mert ha nem is tettem soha semmit az úgynevezett béke ellen, amely köztünk és a török között fennáll, de gyakran igyekeztem elrontani az étvágyukat és elvenni a kedvüket a stájerországi kövér falatoktól ? ami bizony felettébb nem tetszett nekik, és étvágyuk csak egyre nÅ‘, mert továbbra is kielégítetlen. " 

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. ZrínyitÅ‘l Rákócziig. – kézirat.