1664 - Zrínyi-újvár ostroma 2.

Zrínyi a segítőhadak szervezésén munkálkodott és sietett a vár alá, ott öccse, Zrínyi Péter több rohamot is vezetett a védők felmentésére.

"…tegnap reggel ment ostromnak az török, az revelinaban már benne is volt. A németek szaladtak is, de a magyar hajdúsággal megsegítettük s a törököt egyszerre kivágtuk az sáncból. Sok török veszett el, az mieinkben harmincig. Ez estve mintegy tízezren mentek csatára, Zrínyi Péter uram lévén előttük…"

A Rajnai Szövetség vezérei is tudtára adták azonban Zrínyinek, hogy a várat fel kell adni, mert megvédelmezni már nem lehet. A császári csapatok pedig nem avatkoztak a küzdelembe. Zrínyi Miklós keserűen és nagy fájdalommal írta a Gráci Haditanácsnak, Csáktornyáról június 30-án keltezett latin nyelvű levelében:

"Amit egyetlen történetíró még fel sem jegyzett, és egészen hallatlan dolog, lelkem nagy fájdalmával írom Excellenciátoknak, hogy az én új váramat, teljesen ép állapotban, ágyúktól össze nem rombolva és alá nem aknázottan, ma reggel a mi nagyobb létszámú seregünk szeme láttára, puszta karddal elfoglalta és megszállta a török. Ez hát a várt és remélt segítség! Montecuccoli gróf úr sohasem engedte meg, hogy kardot rántsunk ennek a várnak a védelmére. Ez arra kényszerített, hogy a postával őfelségéhez siessek, de a magyar urak ma ismét nagyon kérleltek, és maga Montecuccoli úr is, hogy térjek vissza. Amíg itt veszteglek, és visszatérést fontolgatom, érkezik hozzám a vár elfoglalásának gyászos híre. Excellenciátok intézkedjenek gyorsan, és bizonyítsák be őfelségének, hogy nincs a világon olyan hatalmas hadsereg, amely több várat és országot vesztene el, ha mindig így harcolna. Én innen ismét visszamegyek a táborba, amely a hír szerint egészen meg van döbbenve, és megvédem a Mura átkelőjét (még ha egyedül kell is maradnom), és nem hátrálok utolsó csepp véremig, mert itt az ideje és helye, hogy a haza minden polgárának meg kell halnia. A jövőről semmi többet nem írok, gondoskodjanak ők maguk mindenről."

A véráldozat, amit a védők közel négyhetes harcukkal hoztak, nem volt hiábavaló. A török főerőket lekötötték, és óriási veszteségeket okoztak nekik; ez idő alatt pedig nagyszámú keresztény sereg gyűlt össze, hogy Bécs előterében a harcot felvegye. Zrínyi már csak akkor érkezett Zrínyi-újvár alá mikor annak sorsa megpecsételődött. Bajtársa, Esterházy Pál így számol be erről:

"Bánkódtunk mi magyarok és ugyanúgy a horvátok is a vár elvesztése miatt, azonban, hogy a másnap megérkező Zrínyi milyen szívfájdalmat érzett, úgy hiszem könnyen megfogja érteni a nyájas olvasó. Különösen midőn saját szemével látta az ellenség kezébe került, s nem sokkal ezután teljesen feldúlt várat."

Raymondo Montecuccoli tábornok serege élén szinte látótávolságon belül szemlélete, hogy miként fogott hozzá a török az erődítmény teljes lerombolásához. A várat a nagyvezér, Köprülü Ahmed pasa július 7-én felrobbantatta. Már szinte másnap elkezdődtek és azóta sem csillapodtak le a viták a körül, hogy vajon Zrínyi Miklósnak, vagy a császári főparancsnoknak, Montecuccolinak volt-e igaza. A vár elestével Zrínyi csillaga is lehanyatlott. Ellenfelei örvendeztek katonai kudarcának, s tudták ezzel politikai bukása is bekövetkezik. Eztán az események alakításában már nem játszott szerepet. Mellőzték.

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. - kézirat