1686. április. 24-én történt a nevezetes szegedi rajtaütés…

1686-os év tele és tavasza a keresztény szövetségesek nagy vállalkozásának elÅ‘készületével, Buda visszafoglalásának tervével és az ostromhoz való felkészüléssel telt. Míg a fÅ‘sereg felkészítés folyt, addig a szárnyakon, a mellékhadszíntereken – mint a felvidéki és alföldi területeken sem szünetelt a küzdelem.

„A Szolnokon telelÅ‘ Mercy és Heisler tábornokok éber szemmel figyelték a Szeged központtal szervezkedÅ‘ török erÅ‘ket, s Buda várható ostromára való tekintettel, az oda irányuló élelmíszer szállítmányokat. A szegedi magyarok pedig titokban fontos adatokat küldtek a törökök szándékairól és hadmozdulatairól.

Az elsÅ‘ rajtaütésre 1686. január 20-án került sor. Egy SzegedrÅ‘l 3-ezer török fegyveres fedezete alatt Budára indított szállítmányt Heisler németjei és Petneházy magyar huszárjai megleptek, miután szétverték a muzulmán harcosokat, megszerezték az értékes élelmiszer-küldeményt. A lovasok a menekülÅ‘ törököket a szegedi várig üldözték. A „hét nagy kerek toronnyal” ellátott „erÅ‘s vár” ostromára azonban természetszerűen nem is vállalkozhattak, de a mellette fekvÅ‘ palánk nevű külvárost kirabolták s utána felégették.

Mercy és Heisler csapatai Szolnokról Kecskemétre települtek át, hogy megvédjék a város lakosságát a töröktÅ‘l, hogy könnyítsenek katonáik ellátásán, s nem utolsó sorban pedig, hogy jobban szemmel tarthassák a Szeged felÅ‘l Pestre és Budára tartó törököket.

Cserkesz Ahmed pasa török fÅ‘vezér Szegeden 4-ezer fÅ‘nyi hadat vont össze, sÅ‘t Thökölyt is odarendelte hadinépével, hogy együtt rohanják meg a csak kisebb erÅ‘kkel biztosított szolnoki várat. A törökök támadási hírét azonban a szegedi magyarok megvitték a kecskeméti hadiszállásra, ahol azonnali rajtaütést rendeltek el. Mercy és Heisler 4-ezer lovassal, köztük Petneházy magyar huszárjaival és ezer gyalogossal KecskemétrÅ‘l kiindulva 1686. április 24-én már virradat elÅ‘tt Szeged alá érkeztek, ahol a Tisza jobb partján a tatár-török és kuruc csapatokat külön-külön táborban találták, az elÅ‘bbieket ’a két vízközben’ (a XVIII. század eleji Kuruc-völgyben), az utóbbiakat pedig ’Tarján’ körül.

A rajtaütÅ‘ támadásra a jelet a ferences rendi szerzetesek alsóvárosi templomának hajnali háromkor megkondított harangja adta meg. Az álmukban meglepett harcosok egymást vadul taposva mentették életüket, s a vár és a Palánk külváros felé futottak. A menekülÅ‘k másik részét a támadó lovasság a Tiszának szorította, ahol kisebb csoportoknak sikerült hajókon és csónakokon a túlpartra evezniük. A lendületes támadó szövetségesek nagy pusztítást végeztek a meglepett katonák sorában. A tatár-török hadból ezernél többen vesztek el az ütközetben. A törökök szegedi csatavesztése azzal vált teljessé, hogy a támadás éjjelén Szeged alatt a Tiszán portyázni átkelt 2-ezer török – hallva a tábor körül kialakult ütközet zaját – társai segítségére sietett. A közeledÅ‘ oszmánokat a támadók azonban nemcsak feltartóztatták, de a csapatot átkarolva elvágták a várba való visszavonulásuk útját, s két tűz közé fogva Å‘ket, nagy részüket megölték.

A törökök veszteségeit növelte az is, hogy a várba igyekvÅ‘ menekülÅ‘k elÅ‘tt a pasa már bezáratta a kapukat, s így kívül rekedtek ’elnyerték a vértanúság koszorúját.’ Cserkesz Ahmed pasa a szegedi várból látva a súlyos vereséget, szakállát tépve kiáltott fel: ’Óh, Mohamed népe! Az ég haragja szállott a fejünkre!’ A megrémült fÅ‘vezér a keresztény támadók gazdag zsákmánnyal való elvonulása után, 2-ezer fÅ‘nyi Å‘rséget hátra hagyván Szeged várában, sebesen a biztonságosabb déli részek felé vonult vissza seregével. Az oszmánok a bajok okának ismét Thökölyt tartották, s ’nyomorult, becstelen kutyának’ bélyegezték. A minden tekintélyét elvesztett fejedelem megmaradt kicsiny csapatával Vajdahunyadra menekült…”

SUGÁR István: Lehanyatlik a török félhold. Bp. 1983. 84-87.