1690 - Szigetvár fontos szerepe

gróf Gabriele Vecchi – egy olasz csapattiszt a dél-dunántúli védelem élén – és a felszabadult Szigetvár szerepe az 1690-es években.

 

A török uralom alóli felszabadító háború egyik jelentős csapattisztje volt gróf Gabriele Vecchi. Különösen nevezetes lett dél-dunántúli hadjáratok idején. A karrierjét azonban már korábban megkezdte a Habsburg császár és király szolgálatában.

 

Gabriele Vecchit számos itáliai honfitársához hasonlatosan már 1683-ban I. Lipót szolgálatában találjuk. Méghozzá nem is akármilyen fontos feladattal megbízva. Az olasz gróf – a Szent Móric és a Szent Lázár-rend lovagja – azt a nagyon fontos megbízatást kapta, hogy szerelje fel a császári dunai flottilát (erről szól a Haditanács 1683. december 24-én kelt parancsa), a „galleeren, fusten, pergantinen és feluccen” nevű hajótípusok felépítését és felújítását rendelték el. A gályák közül ekkor hat volt teljesen kész állapotban, s ezen hadihajókra javarészt Itáliából toborozták a tisztikart és a legénységet egyaránt (az evezőknél a Győrben, Komáromban raboskodó török hadifoglyok és börtönre ítélt gonosztevők munkálkodtak); 1000 matrózt pedig Buccariban és Dalmáciában verbuváltak össze.

 

A dunai flotta felállításával már többször kísérletezett a bécsi Haditanács. Éppen 1595-ben, aztán 1664-ben is volt egy-egy nagyobb szabású elképzelés és építkezés, de ahogyan Takáts Sándor írta:

„Az udvar hiúsága és nyerészkedési vágya azonban nem engedte, hogy az okos tanács meghallgatásra találjon. Bár a császári hajóhadak semmi eredményt nem mutathattak fel, azért újra és újra kísérleteztek velük.”

 

1683-ban is, Gabriele Vecchi parancsnoksága alatt. Ekkor egy hadihajón a következő zsoldba vett tiszti és tisztes személyzet szolgált: 1 comito (havi 15 forint és élelem), 1 patrone (7 forint), 1 capo di scalla (15 forint), 1 fő- és 1 al-aguzino (10 forint), 1 calafatto (6 forint), 1 timoniero (5 forint), 1 írnok (7 forint), 6 scapuli guardi (azaz a rabok őrei), 4 marinari a vitorlákhoz, egy fő- és al-kunstäbler; matrózok fizetése havi 10 tallér volt. Az olasz gróf által vezetett dunai flottila sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket (sőt a későbbiekben újabb hadihajó arzenál felállítását rendelték el, éppen tíz évre rá, 1693-ban, de ekkor javarészt holland tengerészekkel és hajósokkal kísérleteztek… eredmény nélkül, Takáts megállapítása szerint egyenes közpénz-lopást folytattak.)

 

Később Gabriel Vecchi alezredesként már Bádeni Lajos hadtestében szolgált, s az 1686-os dél-dunántúli hadjáratban is jelentős szerepet játszott. Pécs és Siklós felszabadítása után az utóbbi várparancsnokává nevezték ki.

 

Közismert az is, hogy szigetvár blokádját (1688. áprilisától – 1689. februárjáig) Gabriele Vecchi vezette, s az ő nevéhez kapcsolódik a város felszabadítása. A források tükrében megállapítható, hogy a visszafoglalt dél-dunántúli várak stratégiai fontosságát a Haditanács ítélte meg, s azzal, hogy 1688-ban Belgrád (Nándorfehérvár) is felszabadult (igaz, 1690-ban újra a töröké lett) így a déli védelmi rendszerben is változások történtek abban a tekintetben, hogy Kanizsa megerődítése nem bírt jelentőséggel, de Szigetvár stratégiai szerepe továbbra is megmaradt.

 

Ennek a Drávától a Balatonig terjedő területnek a felügyelete is Vecchi katonai jogköre alá tartozott. Baranya vármegyében meglehetősen nagy hatalommal rendelkezett, és jogtalanságairól híres-hírhedt névnek örvendett. Állandó panaszok érkeztek rá a polgári lakosságtól, sőt a kamarai tisztviselőktől is, akik sérelmezték, hogy olyan hatáskörben is rendelkezik – elsősorban pénzügyi kérdésekről – amelyek nem tartoznak hatáskörébe.

 

Mindenesetre gróf Vecchi folyamatosan szorgalmazta Bécsben a szigetvári erődítmények felújítását (pl. 1690. októberében). A munkálatok azonban elég rendszertelenül és elég szervezetlenül folytak – noha éppen Szigetre érkezett Venerio Ceresola építőmester. A rendezetlen állapotok hátterében az állt, hogy a Haditanács ekkor még nem döntött – a folyamatosan zajló felszabadító háború miatt – a védelem prioritásairól, vagyis arról, hogy mely várak élvezzenek elsőséget az új védelmi koncepció kialakításában.

 

Amikor az 1690-es évek második felére kialakult ez a védelmi koncepció – és a Dél-Dunántúlon a Balaton és Dráva közötti területen Szigetvár továbbra is megőrizte elsőségét, a várparancsnokokat – a teljes védelmi körzet parancsnokává is előléptek („commandirender General”). 1695-ben végül az állandóan bepanaszolt olasz Vecchit leváltották tisztéről, s helyébe az elmúlt években a Gyula alatt harcoló és ott kitűnt Johann Joseph Huyn-t – a volt szegedi kapitányt – nevezték ki. Huyn (előbb altábornagyi, majd 1704-től lovassági tábornoki, s végül tábornoki kinevezéssel) egészen 1719-ig állt Szigetvár élén.

 

„Szigetvár vára tehát az 1690-es években kivívta, hogy az akkoriban formálódó újfajta katonai berendezkedés egyik pilléreként a Dél-Dunántúl fővára legyen, amelynek kapitány egyúttal a Duna és a Dráva folyók közötti terület katonai parancsnoka is volt. A kiemelt szerep azt is jelentette egyúttal, hogy II. Rákóczi Ferenc Dunántúlra betörő hadai Szigetvár várát közvetlenül nem fenyegették. A szabadságharc alatt ugyan többször is érkeztek kurucok a vár alá Béri Balogh Ádám és Hellebront János vezetésével, de a források inkább csak marhaelhajtásokról, kisebb összeütközésekről tudósítanak. A város számára nagyobb biztonságot jelentett a várban állomásozó helyőrség, így a szabadságharc eseményeit Szigetvár vészelte át a legkisebb veszteséggel Somogy megyében.”

 lásd. Takáts Sándor: A magyar gyalogság megalakulása. Bp. 1908. (reprint) 237-238.

lásd. Oross András: A szigetvári vár helyőrsége a Rákóczi-szabadságharcot megelőző években. In: „Hír a dicső tettek ragyogása”. Tanulmányok a Zrínyi család és Szigetvár kora újkori történetéből. szerk. Varga Szabolcs. hn. én. 185- 195.