1692 márciusának végén és egész április hónapban is a felszabadító háborúk során – sok nagy erÅ‘dhöz, mint Szigetvár, Eger, Kanizsa, Székesfehérvár etc. – hasonlóan az 1660-ban török kézre került Váradot (mai Nagyvárad), a Partium és Erdély kapuját is blokád alatt tartották a keresztény csapatok. 

Az Olaszi nevű külvárosban állomásozó magyar hajdúság és a Thököly ImrétÅ‘l átpártolt kuruc vitézek, valamint rácok és az erÅ‘dítményt védelmezÅ‘ törökök között valóságos csaták sorozata zajlott le ezekben az idÅ‘kben.

„Egy-egy török kitörés alkalmával egész ütközetek zajlottak le a város és melléke területén, a gyÅ‘zelem azonban mindig a magyar katonáké volt, s az ellenség kénytelen volt visszahúzódni a várba. A szövetséges ágyúk és mozsarak is napokon át lÅ‘tték a várost, de a törökök is bÅ‘ven viszonozták a tüzet. Ekkor vesztette életét Császári Tésla Mihály magyar kapitány is. A halálára írt szomorú rigmusból ismerjük meg a Nagyváradot ostromló magyar csapatok tisztjeinek java részét. Horváth János ezredest, Deák Ferencet, ’a magyarok híres kapitányát’, a ’nevezetes vitéz’ Badori Pált, Csányi Mihály és GyÅ‘ri János fÅ‘hadnagyokat, GÅ‘dény Pál, Lévai István, Szabó János, Hevesy György és Nagy István hadnagyokat. Róluk e korabeli vers:
’Sok esztendÅ‘k alatt voltunk egy mezÅ‘be, hogy szabadulást hozánk e nemzetre.’”

Lásd. Sugár István: Lehanyatlik a török félhold. Bp. 1983. 282-283.

Várad látképe egy 1664-ben készült képrÅ‘l. Ekkor is megpróbálta egy magyar portya megszerezni, sikertelenül. Legnevezetesebb hÅ‘si halottjuk Rákóczi László sárosi gróf volt.