1695 - Megholt a ti apátok Erdélyiek

„Megholt a ti apátok, erdélyiek!”

 

Egy tábornok hősi halála. Federico Veteráni a törökellenes felszabadító háború egyik legjelesebb főtisztjének küzdelmei és „katonahalála.”

 

„A visszafoglaló háborúk során sok császári tábornok és tiszt megfordult Magyarországon és Erdélyben, akik közül többen kivívták a magyarok elismerését, sőt csodálatát. Mégsem övezte oly meleg szeretet egyiküket sem a magyarok – és különösen az erdélyiek – részéről, mint gróf Veterani Frigyes – vagy eredeti nevén Federico Veterani – császári hadvezért. Hősi halált is itt halt magyar földön, Transilvániát védelmezve a török ellenében. Az erdélyi historikus kortárs így búcsúztatta és méltatta őt:

Dicsőséges vitézi harcával örökké való emlékezetet hagyván magának mind a keresztény s pogány világon, mind penig Erdélyországban, kinek oltalma mellett a vérit is kiontá.’ Cserei szerint a császári katonák nem szerették úgy, mint a magyarok, ’mert szoros disciplinában tartotta őket, mind táboron, mind Erdélyben, s ha csak mi excessust (túlkapást) cselekedtek is a földnépin, s panasz ment a generálra, példásan megbüntette őket. Azért sokszor mondták szemükbe holta után: Megholt a ti apátok, erdélyiek!’

 

Veteráni – egyes források szerint 1630-ban – valószínű, hogy 1650-ben született Itáliában (Urbinóban). A Habsburg császár és király zászlai alatt már 1683-ban a bécsi hadjáratban kitűnt vitézségével; 1684 és 1685 folyamán a császáriak seregében a Felvidéken harcolt Thököly Imre ellen (lásd. eperjesi rajtaütés, 1684). Később – 1686-ban – csapataival Scherffenberg altábornagy erdélyi hadtestébe került, s velük együtt érkezett 1686 augusztusának végén az ostromlott Buda alá. Buda visszafoglalása után a rosszemlékű Caraffa generális volt a felettese és az ő harccsoportjában szolgált az alföldi hadjáratban: legnevezetesebb hadi tette itt a Szeged környéki harcokban volt, amikor 1686. októberében az „első” zentai csatában megfutamította a nagyvezér, Szulejmán pasa óriási túlerőben lévő hadseregét.

 

Eztán részt vett a balkáni hadjáratban, ahol súlyosan sebesült (a bulgáriai Vidinnél) és néhány hónapig kiesett a szolgálatból, 1690 februárjában tért vissza újra a hadakhoz, és az akkori főparancsnok Bádeni Lajos őrgróf Erdély védelmére rendelte, miután Thököly kérészéletű erdélyi fejedelemsége véget ért. Veteráni Erdély védelmét a legpéldásabban látta el. Kormányzásáról több epizódot is feljegyzett a kortárs erdélyi krónikás, Cserei Mihály. Nyájas és mosolygós embernek írja le, aki mindig igazságot szolgáltatott a jogtalanul szenvedőknek, s védelmezte a civil lakosságot is a katonák – korszokásában egyáltalán nem egyedi – erőszakossága és túlkapásai ellen.

 

„Veterani tábornagy tekintete csak akkor sötétedett el, ha mélyebben nézett a pohár fenekére: ’ittas korában igen garázda ember volt, meg is ölt volt egy grófot ittason’. Éppen ezért a felesége, aki igen kardos mennyecske lehetett, erősen vigyázott rá, s mindig mellette volt az asztalnál, ha italozásra került a sor. Amikor úgy látta, hogy férje többet kezd inni a kelleténél, azonnal ’felrúgta az asztalt’ s így véget vetett az italozásnak.
Amikor Veterani és erdélyi hadteste azon a szerencsétlen és végzetes szeptemberi napon szembetalálkozott a török szultán ötszörös túlerőben lévő hadseregével Veterani tudván, hogy ha a fővezér Erős Ágost szász választófejedelem hadparancsának engedelmeskedik és a fősereg felé veszi az útját, akkor egész Erdélyt védtelenül hagyja és kiszolgáltatja a török had betörésének. Nem ezt tette, hanem az erdélyi hágók védelmére egy kisebb erőt hagyott hátra, majd serege zömével Lugoshoz vonult, hogy a Temes mentén előrenyomuló szultánnak útját állja:

„Mert a török császár feles portásokat (ti. portyázókat) küldvén ki, harmadnapig szüntelenül ellenkezett Veterani táborával…” – kezdi a csata leírását Cserei. Majd szeptember 21-én az ötszörös túlerő teljes erejével támadást indított, s amikor frontálisan nem tudta áttörni a császáriak vonalát, akkor a török lovasság átkarolásával igyekezett legyűrni azt. Veteráni „kalaponként merette az ágyúkba a muskétagolyóbist” ilyen kartácstüzet zúdítottak a rohamozó törökök nyakába, akik többször meghátráltak, állítólag maga a szultán, II. Musztafa is meztelen szablyával a kezében nyomult előre és buzdította a katonáit, és saját kezével vágta le az elszaladókat, kétszer is kilőtték alóla a lovat, és ellőtték mellőle testőreit.

 

Végül amikor a törökök teljesen átkarolták őket és a császáriak már ágyúikat is elveszítették, a tisztek erővel kivonták a sebesült tábornokot – aki kardjával az első vonalban verekedett és szemtanúk szerint kilenc törököt le is vágott – a harcvonalból, hogy elmenekítsék. A sok vérveszteség miatt már lovon sem ülhetett, hanem kocsijában ültették és úgy menekítették Karánsebes felé. A török lovasok azonban utánuk iramodtak és kíséretét levágták, a tábornoknak pedig fejét vették.

 

Később a felesége, az erdélyiek és a katonái sem hitték el, hogy meghalt, hanem az a hír járta, hogy török fogságba esett. Az erdélyiek még 100-ezer aranyforintot is felajánlottak a kiváltására. De Veterani tábornok már soha többé nem tért vissza. És ahogyan Bethlen Miklós írta: „Bajaink tetézésére lőn 1695-ben Veterani halála, kivel együtt elméne Erdélyből nemcsak a hadi fenyíték, hanem minden egyéb jó rend, egyesség, és a közönséges jóra, hitlevélre való vigyázás, gondviselés.”

 

vö. Nagy László: A török világ végnapjai Magyarországon. Bp. 1986. 254-273.

A lugosi csata részletes leírását lásd. Sugár István: Lehanyatlik a török félhold. Bp. 1983. 327-341.