1703 - Az utolsó Zrínyi férfi sarj halála

Az utolsó Zrínyi férfi sarj halála…


Meghalt Zrínyi János


1703. november 11-én halt meg az utolsó Zrínyi. Zrínyi János – az összeesküvés miatt lefejezett gróf Zrínyi Péter horvát bán fia…

 

A keserű történet itt kezdődött és záródott is egyben:

1683

„Pánik Bécsben. Lipót császár udvara ekkor még Bécsben tartózkodott. Az uralkodó július 3-án nyugodtan foglyokra vadászgatott Petersdorf és Rodaun Bécs körüli községek határában. Pedig éjszakánként már a palota ablakából láthatták a fölgyújtott falvak és városok tüzét. Ám, amikor híre érkezett Bécsbe, hogy Lotharingiai Károly vezette fősereg megsemmisítő vereséget szenvedett a töröktől (valójában nem, de az egész Dunántúlt feladta) s immár órákon belül a nagyvezér (ti. Kara Musztafa) hada érkezik a császárváros alá, pánik tört ki. ’A városban és a császár udvarában szörnyű bódulás vala’ – írja a kortárs historikus. (…)

 

Lipót az udvarral azonnal útnak indult Linz városába, onnan pedig Passauba. A Duna bal partján menekültek, ahová ekkor még nem jutottak el az ellenséges portyázók. Az uralkodó kíséretében két magyar főúr volt: Esterházy Pál nádor és Zrínyi János, az 1671-ben kivégzett Zrínyi Péter fia, akinek személyét több történeti munka összetéveszti Zrínyi Ádáméval (ő, a költő és hadvezér, Zrínyi Miklós fia volt – tehát e János első unokatestvére – és már 1691-ben a szalánkeméni csatában áldozta életét).

 

Az ifjú Zrínyi azonban keservesen ráfizetett arra a császári kegyre, hogy az uralkodó kíséretében tartózkodhatott. Az történt ugyanis, hogy útközben a fegyvere véletlenül elsült a tokban, mire azonnal merényletet ’orrontottak’ és ráfogták, hogy a császárt akarta megölni. A gyanút nemcsak az a körülmény táplálta, hogy az édesatyját a császár végeztette ki, hanem az is, hogy testvére – Zrínyi Ilona – révén sógora volt a török szövetségben harcoló ’kuruc királynak’, Thököly Imrének. E megalapozatlan gyanúokok alapján a hatalmat többnyire mindig gátlástalanul kiszolgáló bírák tizenöt év súlyos börtönre ítélték őt, ahonnét megtörten, elborult elmével szabadult a szerencsétlen sorsüldözött.”

 

lásd. Nagy László: A török világ végnapjai Magyarországon. Bp. 1986. 89-90.