Fényképek a felújított várról

 

A vár bejárata

 

Fogadtalak, búcsúztatlak...

 

Egy különleges felvétel: a Belsővár /a vár északnyugati bástyája - felújításnak köszönhetően - teljesen bejárható. Egyedüli szépség hiba: a teljesen építészeti környezetbe idegen és elütő korlát (posztmodern), amely biztos olcsó és biztonságos, de... Szóval inkább tessék örülni, hogy már lehet sétálni ott, ahol több mint fél évszázada óta nem lehet.


Belsővár: rálátás a középkori alapokra (Kerektorony)

Kováts Valéria régész '60-as évekbeli feltárása nyomán

 

Más látószögből a Kerektorony

 

Északi oldal, egy izgalmas jelenet: vita folyik a szultán sátrának helyéről és a sírhelyéről a Türbé helyzetéről... Tessék jól figyelni! A fák között a távolban, a kéklő domb előtt kitetszik a Turbéki-templom csúcsa (ahová a templom épült a hagyomány szerint ott állt a szultán sátra majd Türbéje). Teljesen jól látszik. S onnan is teljesen jól ráláttak a várra. Ez a perspektíva egyedüli a vegetáció fedése és a mesterséges tereptárgyak, épületek miatt, ma már a templom irányából nem láthatjuk a várat. Ugyanezen okokból a vár keleti oldaláról nem láthatjuk a templomot sem.


Északi oldal, vagyis kilátás a Belsővárból kelet felé...

 

Az észak-keleti bástya is megújult: itt a belső térben "soha semmi" nem volt. Ide terveztem a "Török rózsakertet", amelynek megvalósítása késik (meglehet örökre).


A kazamata falrész leromlott és életveszélyes keleti oldalán is elkészült a felújítás.


Keleti vársétány... a távolban a Mecsek tömbje látszik

 

Keleti oldal

 

 A keleti falról: Vármúzeum épülete


Kilátás a megújult délkeleti bástyáról...


Az óratorony a dél-keleti bástyáról

 

A délkeleti bástyáról a déli oldalra tekintve... a jellegzetes szigetvári Vár kép fogad. Az Állami Vagyonkezelő által megindított felújítás valóban a 24. órában történt, és ennek köszönhetően eddig nem tapasztalható - egyedi élményben lesz része, körbe is járhat mindenütt a falakon, a az oda nem illő "ronda, de biztonságos" korlátnak köszönhetően sétálni, andalogni, és szaladni is lehet... Rajta hát! Szigetiek és vendégeink, mindenki a falakra!!!!!


A szigetvári vár felzászlózva ...


A szigetvári Vár fellobogózása: 2011 óta állandóan kinn van a nemzeti trikolór


Déli oldal, az un. Óratorony... (óra nélkül)


A vár kapuja nyitva


Kifelé menet

 

A fényképeket Szerecz Miklós készítette 2012. december hónapjában